A koromfekete átjáró fémfogas vasajtaja hirtelen lecsapódott, de a hősnek sikerült az utolsó pillanatban átlendítenie a lábát. Hosszú másodpercekig visszhangzott a robaj a mocskos falak között: sem a törmelék, sem a porfelhő nem volt hajlandó elnyelni. A hős dermedten figyelt: ha ez a borzalmas, fémes gyomorkorgás az egész erődön végighullámzik, rájönnek, hogy itt jár, és akkor az egész akciónak befellegzett. A penészes csövek léptek egyenletesen gyorsuló kongását hozták: valaki futni kezdett. A tompa zaj egyre hangosabb lett: a közelben járnak. Megtalálják! Egy rozsdás hordó mögé bukfencezett, amikor megjelent egy pár saras bakancs a folyosó túlsó végén.
Frednek és Bangnek már itt kellene lenniük. Nem marad lőszere, ha tovább késlekednek! A rá vadászó katonák pedig egyre többen vannak: a zsiliprendszer labirintusa már nem sokáig biztosít fedezéket. Átlendült néhány betongerenda és használaton kívüli gázcső fölött, csillagszóróként pattogtak le a golyók nyomában. Kevésen múlt, hogy eltalálják. Egyre fáradtabb, egyre lassabb. Már itt kellene lenniük. Nekitámasztotta a hátát a betonfalnak, figyelt. Jobbról ordibálás, elölről kutyák csaholása. Nincs más út, visszamenni a vasajtóval elzárt átjáróhoz, ahonnan jött, amerre nem várják viszont, észrevétlen kicsusszanni ebből a pokolból, s megmenteni Jane-t. Körülnézett: sehol senki. Hangtalan kúszott az olajos sárban, majd meggörnyedve futott visszafelé. Ekkor egyetlen éles pillanat alatt lett csend, egyetlen éles pillanat elvágta az ordibálást, a gépek zakatolását, a kutyák csaholását. Nem hallott semmit, nem látott semmit, nem érzett semmit, csak egyre észvesztőbben lüktető forró fájdalmat a bal oldalán. Meglőtték! Lábaiból elszállt az erő, a karja nem engedelmeskedett. A földre rogyott.
És ekkor hirtelen Fred...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése