Saul Steinberg az új évre

Saul Steinberg, a román származású amerikai illusztrátor és karikaturista rajzait mint az új évre megfontolásra érdemes alkotásokat szeretném most nektek gyorsan idebiggyeszteni. 

Ma véletlenül jött szembe velem az egyik rajza, és azonnal foglyul is ejtett - bár fogolyként belemenni a 2012-es esztendőbe (amikoris köztudomásúlag világvége lesz, de legalábbis az inkáknak annyi) valószínűleg nem a legjobb ómen, mindenkit arra bátorítok, hogy hagyja magát lebilincselni.

Steinberg 1999-ben halt meg, addig pedig a The New Yorker magazin illusztrátora volt. Előtte még tanult filozófiát, de építészként diplomázott. 1942-ben a New Yorker segítségével kapott amerikai vízumot, innentől kezdve egész életében a lapnak dolgozott - a new yorkiság elemzője, firtatója, megfogalmazója, a kozmopolita város reflexív alkotója ki más is lehetne, mint egy messziről jött, éles szemű kívülálló. 

Tehát ennek a művésznek az éleslátása vezessen bennünket, amikor a lehetetlennel kacérkodunk

és határainkat feszegetjük. Hagyjunk nyomot magunk után.

Használjuk okosan a múltunkat amikor a jövőt álmodjuk.

Ne írjuk le magunkat.

Ne várjunk ölbe tett kézzel.

Nyissunk mások felé, de.

 Istápoljuk kis családunkat, de.

 Olvassunk a sorok fölött, de.

 

És semmit se vegyünk véresen komolyan.  

 

Óda a Nagyon zöld könyvről

A családban fellelhető unokahúgok közül kettőnek is a héten van a szülinapja, így találtam végre ürügyet, hogy megvegyem, és ne csak sutyiban szagolgassam Gévai Csilla Nagyon zöld könyvét. Persze tovább kell adni holnap, de már megdumáltam az itteniekkel, hogy én is kapok.

Ez a könyv annyira vicces, hogy mosogatás közben nevetve olvastam (fel. Mert nem én mosogattam.) A gyerekeknek és az ő nyelvükön beszél, de nem félre. A felnőttekhez azon a nyelven szól, amit ritkán használnak, de nagyon is megértenek, és nagyon is élveznek. Lapozok, és kínlódom: a betűkre vagy a képecskékre vessem rá magam elsőnek? Amitől igazán falnivaló minden oldal, az a sok sok sok sok szeretet, ami a szövegből és az illusztrációkból árad. A személyes hangvétel által pedig nem csupán a (rajzokkal, Földdel, velünk való) törődést érezzük, hanem az elvállalt felelősséget és a hitelességet is.

Íme az első oldal: Rögtön a túlnépesedéssel kezdünk, tisztán, érthetően és nagyon szórakoztatóan. Ez az egyik kedvenc rajzom (mellesleg a neten is pont ez van fenn, micsoda mázli :P)


Megtudjuk, hogyan lehet egyszerre túlnépesedés és népességcsökkenés, hogy miért használ egy városlakó többet a Földből, mint egy nem városlakó, hogy hogy néz ki a metán-emberke, hogy van olyan, hogy sztratoszféra, hogy a vízre vigyázni kell, hogy milyen sokféle alternatív energia létezik. Mindhez van kép! Ez pedig az ökológiai lábnyom (én ezt a képet tanítani fogom):


Akit érdekel, ide kattintva elolvashat, végigszórakozhat, és átelmélkedhet egy teljes fejezetet.

így váljon valóra!

Egy barátom mutatott egy linket, ahol komolyan veszik a gyerekeket. Tobzódom. Gyönyörködöm. Kacagok. Továbbá én is akarok egy bácsit, aki megvarrja nekem az álmaimat!




több kép itt: http://www.childsown.com/

szellemes

Ezt a posztert csináltuk a bolhákkal :-) Közösen felvázoltunk egy kisértettörténetet (épp a múlt időt tanultuk), majd párosával mindenki kapott egy elemet: helyszín, időpont, időjárás, épület, érzések, szellem, vérfarkas, megmenekülés, amit a párok megírtak, illusztráltak, majd felragasztottuk a képeket a poszterre és hétfőn kidekoráltuk a posztert. Nem a legjobb minőségű kép, de az eredeti alkotásra nagyon büszke vagyok! Az előtérben az a piros pacni egy döglött vérfarkas, amit én rajzoltam. A fotón egyáltalán nem lehet kivenni, valójában talán még egy kicsit kevésbé.