Gumikacsatérkép és mások

1992 januárjában elsüllyedt egy hajó, rajta huszonkilencezer (29000) gumikacsa. Errefelé értek partot:

Mielőtt a kontinensek elvándoroltak volna, igen furi helyen leledzett Olaszország.

Ezt biztosan ismeritek: többen laknak a körben, mint kívüle.

Népességeloszlás kicsit absztraktan: hosszúsági és szélességi körökre vetítve. A konklúzió: India nyer, meg Indokína.

Vízhiánytérkép:

forrás: http://twistedsifter.com/2013/08/maps-that-will-help-you-make-sense-of-the-world/

Térképek máshogy

A térkép, hogy igazat adjunk Michel Foucault-nak, kőbe vési az erőviszonyokat, hatalmi struktúrákat, valamint egész elképzelésünket a világról, amelyben élünk. A térképek, főleg a régiek, a kézzel rajzoltak, meg amiken sárkányok is vannak (erről itt írtam), igen szórakoztatóak. A 19. században aztán kifejlődött a kartográfia tudományos(nak álcázott - hogy megőrizzük a Foucault-i szkepticizmust) módszere, és azóta nem sok hely maradt a térképészetben a kreativitásnak. Nem elég, hogy eltűntek a csalogató fehér foltok Afrika közepéről, de Európán belül sem maradt nagyon feltérképezetlen terület.

A térképészeknek, pl. Angliában és Írországban az Ordnance Survey készítőinek, szabad bejárásuk volt mindenhova, sőt, kötelező volt őket mindenhova beengedni, hogy tudományosan és precízen feltérképezhessék az országot. Ez persze a személyiségi jogok és egyáltalán a biztonságérzet ideiglenes felfüggesztését követelte a lakosoktól, akik még így is csak feleannyira érezték magukat kiszolgáltatottnak, mint mondjuk ezidőben az amerikai őslakosok.

És persze egy térkép többnyire azt mutatja, amit mutatni akar az a hatóság (hatalom), amely megrendelte. Például rajta van-e a világtérképen Tibet? Vagy amin középiskolás koromban sokat tűnődtem (elsőkézből való tapasztalatok híján): Magyarország térképén olyan szép nagy és zöld az Alföld, nincsenek benne zavaró barna foltok, ráncok, gyűrődések, és még városok se - akkor az Alföld üres?

A világ ábrázolásának lelki szemeink előtt lebegő módja egyrészt hagyományos, ezért tekintélye van, másrészt konvencionális - azért van így, mert így szoktuk. Igen megtisztelő Afrika számára, hogy ő van a középpontban, de azért mindannyian tudjuk, hogy nem afrikai országokban dől el a világpolitika. (Pedig ha tudomást vennénk az AIDS-ről, meg a world food crisis-ról,  azaz globális élelmiszerválságról, ami a magyar sajtó ingerküszöbét egyszerűen nem is éri el, de amikor Írországban voltam, sokat beszéltek róla...)

Egy mondatban, mert már elvesztem lassan a saját fonalamat: nem csak a történelmet írják a győztesek, de a térképeket is ők rajzolják. Ezért tetszenek annyira az alternatív térképek. Játékosságba és kreativitásba burkolják a lázadást. Persze a lazává vált nyugati világlátás ellen nem olyan nehéz lázadni, mint mondjuk az iszlám ellen, de azért mégis. Legalább egy kis felülemelkedés a konvencióinkon.

Lássuk, milyen a világtérkép, ha másmilyen.Van néhány egészen kreatív változat, és néhány nem annyira.

Na, vajon hogyan néznek ki az időzónák a déli sarkon?

És vajon mi van a földgömb másik féltekén a miénknek megfelelő részen?

És vajon hol isszák a legtöbb tejet? (Ez azért nem meglepő.)

Ha a világon mindenki egy városban lakna, akkor az jó nagy város lenne. De mégis mekkora? Itt van néhány elképzelés, amely különböző nagyvárosok népsűrűségi eloszlása alapján kalkulálja ki, hogy mekkora is lenne ez a mepapolis. Nem tudom, hogy Párizs valóban ennyire sűrű-e. Franciások, mit mondtok?

Melyek azok az országok, amelyeknek egyáltalán nincs tengerpartja?

Na, nézzük, hol milyen böngészőt használnak az internetezéshez.

Ha külföldre utazol, és hazai ízekre vágysz: hol is van McDonald's? (Piros: van. Kék: régen volt, de már nincs.)

Milyen alakúak a konnektorok?

Végül: ez itten New York térképe, rajta a három szín azt jelöli, mi miatt panaszkodnak a telefonos segélyhívón, vagy hogyishíjják, a lakosok. Tanulság: Északnyugat New York zajos,  a többi meg szemetes. A rózsaszínnel jelölt graffiti nem zavar senkit.

Forrás, és még több térkép: http://www.buzzfeed.com/awesomer/maps-you-never-knew-you-needed

Határtalan félelem - szörnyek a világvégén

Ez a bejegyzés arról szól, hogy a középkorban a világvégén szörnyek laktak - mára, (hála a tudománynak!) elköltöztek. De nem olyan messzire.

Szörnyek lakhelyét keressük

A fenti térképet 1435-ben készítette Andrea Bianco olasz tengerész és térképész. Ha elforgatjuk a képet egy negyedet balra, akkor egy kicsit felismerhetőbb lesz, hogy mit ábrázol:

Vajon mennyit változott a világnézet?

A térképeket régen nem észak-délnek, hanem kelet-nyugatnak tájolták, de erről azt hiszem már írtam. Ezen a mi szemünk számára könnyebben dekódolható megjelenítésen ott figyel középen Spanyolország, Franciaország, Olaszország, a Balkán, Skandinávia, aztán a Vörös-tenger jobbra, meg India. Afrikának csak az északi részét ismerték, a többit még fel kellett fedezni - szép szabályos félkörív feszegeti a tudás határait.
Az egész világ vízben lebeg, mint a magzat az anyaméhben, olvastam én a minap. Azt is olvastam, és ez sokkal jobban megfogott, hogy az ismert vizeket ismeretlen szörnyek és veszélyek határolják. A fenti térképen is meg van jelenítve közölük pár. Ott leselkednek fényesre csiszolt körmökkel és tátott szájjal, hogy felfalják az egyszerre óvatlan és túl bátor (hiszen túl messzire merészkedő) tengerészeket. A sellők egyáltalán nem olyan barátságos népség ám, mint amivé a Karib-tenger kalózaiban klónozódtak.

Évszázadokon át szóltak tengerészlegendák és személyes beszámolók a messzi tengereket uraló áthatolhatatlan ködről, vagy a mérhetetlen sötétség tengeréről, vagy hogy a világ végén óriási zuhatagok pusztítják el az arra tévedőt. Odüsszeuszt is minden bizonnyal legyőzte volna egy ilyen világvégi veszély/szörny, ha nem lett volna állandó jelzője az, hogy "leleményes."

szirénáznak

A találomra nyugat felé hajózó hatodik századi ír szent Brendan is találkozott egy-két fura jelenséggel ahogy távolodott az ismert parttól.

A természet lágy ölén

Itt egy részlet az 1570-es Theatrum Orbis Terrarumból (ha jól értelmezem, A földgolyó színháza), írta és rajzolta Abraham Ortelius amely szintén azt illusztrálja, mennyire veszélyes hely a világ széle. Ne menjetek arra.

ha az egyiket túléled valahogy, lecsap a másik

Az Ebstorf Mappa Mundit, ami most következik, egy német bencés monostorban találták 1830-ban. A 13. század folyamán készült, és hatalmas volt: 3,4 x 3,5 méteres. Sajnos csak múlt időben beszélhetünk róla: elpusztult a második világháborúban. Ha a google-be beírjátok, hogy Ebstorf map, akkor csuda izgalmas képeket láthattok, de most ezeket a kígyókat, baziliszkuszokat és sárkányt nézzétek! (De csak biztos távolból.)

13. századi vadaspark

Ezen az 1265-ös térképrészleten pedig azt láthatjátok, hogy nem csak a tengerekben, hanem a föld szélén is veszélyes és torz szörnyek laknak. (Ezek amúgy afrikai bennszülött törzsek.)

na, az afrikaiak

A Harry Potterben honnan is származtak a sárkányok? Tudom, hogy volt egy Hungarian Horntail, de a többi? Mindenesetre a sárkányok az óriásrozmárok mellett laknak, az ismert világ végén, Finnországban, mutáns réMszarvasok társaságában:

Rémszarvasok

Az ismert világ határain laktak tehát a szörnyek, a rettenetes csúcsragadozók. Kívülről, a tudás határáról érkezett az embert összeroppantó erő. Na de most, hogy a geográfia eszközei felszámolták a fantázia és a földrajz metszéspontjában lakó lényeket, azoknak el kellett költözni.  


Hol laknak ma ezek a lények? 


Vagy kilakoltattuk volna őket, amikor felvilágosultunk?

 
Hol van a mai tudás határa, ahol egy érzékeny GPS-szel simán meghatározhatjuk a koordinátáikat?

intergalaktikus perspektíva

Nem a középkor naiv tévhite volt az óriás víziszörny: ma is hiszünk benne. A mai tudás naprendszereket ölel fel - hát azoknak a széléről érkezik a fenyegetés. Nagyobbat gondolunk, de az eredmény ugyanolyan lesz. Kicsit emberszabású, nagyon szörnyű. Nagyon intelligens. Nagyon sokan van. Nagyon messziről érkezik. Csak egy céllal.

Szörnyű anyai érzések (Aliens, 1986)

De van egy másik típus is. Nem csak a földrajzi határterületről érkeznek a szörnyek. Igen sokan vannak a tudomány határterületeiről érkezők is. Klónozott dinoszauruszok, genetikai mutánsok, félresikerült orvosi kísérletek.

Splice, 2009 (engem nagyon megviselt)

 A szörnyek korszaktól függetlenül a tudás határairól érkeztek - megalkotásukban az emberi fantázia határtalan.

Slow Chocolate Autopsy (pszichogeográfia IV)

Norton

Most egy olyan könyvvel foglalkozom, amelyet egy őrült írt és egy másik őrült illusztrált.
Iain Sinclair - Dave McKean: Slow Chocolate Autopsy
Mivel határidős a dolog, gyorsan idebiggyesztek pár képet a (sajnos kisebbségben lévő) képregényformában megírt fejezetekből.
Még nem teljesen értem, hogy ki kicsoda, de mindenesetre van egy Norton, maga is író, ám többnyire nem ír, és aki hol írók utáni kémkedésre bérel fel egy fotóst, aki tisztázatlan körülmények között (szerintem Norton hathatós közreműködésével), lezuhan egy felhőkarcolóról, hol pedig őt akarják elkapni, és el is kapják, és lefényképezik (amit tilos), és meghal. De aztán lehet, hogy nem is ő hal meg, hanem egy másvalaki, aki igazából kettő valaki, és aki(k)nek van valami köze Nortonhoz, de FOGALMAM SINCS, hogy mi van. Van tehát a fotós, Axel Turner, aki Norton megbízására a város egy bizonyos épületét fotózza, hogy leleplezzék a vélhetően nagyon gazdag írót, aki ott lakik. Talán a leleplezésnél fontosabb az az elem, hogy mindent le kell fényképezni, meg kell örökíteni, Norton megbízására. Norton egyértelműen az író, Iain Sinclair alvilági énje, aki a város mocskát katalogizálja és pszichogeografikus sétákat tesz London nem túl előkelő negyedeiben. Megfigyel, feljegyez, s nem veszi észre, hogy őt is megfigyelik.
Még soha nem dekoráltam ki könyvet ennyire ilyenolyan színű kis cetlikkel, azt segíetendő, hogy kibogozzam, mi mire utal előre vagy vissza ebben a novellagyűjteményben.

Azért vannak részek, amiket értek, vagy legalábbis azt hiszem róluk, hogy értem. Például itt fenn. Első kocka: vélhetően sírkő alapon egy saját farkába harapó kígyó, amint egy tojást ölel körül: mindkettő a tökéletesség és a végtelen szimbóluma, a tojás ráadásul több novellában megjelenik. Például a halott Axel Turnert tojásba zárják. Vannak még valamilyen vonalak, amik engem rózsára emlékeztetnek, de a jobb oldali sötét egyenes vonulat akár egy nyitott könyv gerince is lehet, amiből jobbra és balra kiomlanak a lapok. Jobb oldalt a másik kocka, városrészlet montázstechnikával és fával, két felirattal.
Fehér: "Válaszd az igazi képeket, és a szavak feleslegessé válnak." Mi az, hogy igazi kép?  Meg vicces, hogy a szavak feleslegességéről beszél, amikor majd minden képkockát elárasztanak a szavak, amelyek gyakran egyáltalán nem is olvashatók, csak ott vannak, mint valami szövet (szöveg helyett, vahahaha, ezt a szójátékot sem én találtam ki.)
Fekete: "Ragassz két tetszőleges képeslapot a falra és rögtön kapsz egy narratívát." Ez milyen igaz.
Alatta kapiláris: "Szerkesztetlen." De ha már kiválasztott az ember két képet, akkor már szerkeszt, nem?
Na, még egy kép, sok képrészlettel, amely valahogy nekem térkép, holott a szó szoros értelmében nem az (illetve a sok hagyományosan térképszerű illusztráció mellett nem annyira az), amelyben a város egyáltalán nem válik megérthetővé, megragadhatóvá - pedig nem arra lenne való a térkép, hogy mint a saját magába harapó kígyó csontváza, megértsük, átlássuk a szerkezetet?

Az elszórt mondatokat nyugodtan tekintsük a pszichogeográfiai gyakorlat alapvetéseinek.

Pszichogeográfia I. Alapkérdések. Moszkva tér.

Meg vagyok késve. 

Az élet rohan el mellettem, ahogy én rohanok reggel munkába. A becsöngő előtti utolsó másodperceket hangos dobogással jelzi a szívem, a város bármely pontján járjak is. 

Azt hittem, mostanra többet fogok tudni, de mindenesetre érezni a pszichogeográfiáról, ehhez képest egész hétvégén Spike Lee-ről és Robert Morrisról olvastam. Ebben a geográfiaként felfogni legfeljebb a tízpercenként változó testhelyzetet lehetett, változatlanul fájó háttal, és azt is meglehetősen erőltetni kell, ugye.

Tehát továbbra is a sötétben van tapogatózva.

Induljunk ki abból, hogy két dolog kell a folyamathoz, egy psziché és egy földrajz. 

A psziché az lesz, hogy elkezdek gondolkozni mindjárt. Földrajznak kiválasztottam a Széll Kálmán teret, lévén hogy kézre esik, és a továbbiakban mint Moszkva tér fogok rá hivatkozni.

Igen, ez itt máris a pszichó rész (lábjegyzet: mi a különbség és a hasonlóság a psziché és a pszichó között?), amely, úgy tűnik, jelen esetben EGYÁLTALÁN NEM választható el a földrajztól. Pszichém miért hivatkozik kórosan, amikor saját magával társalog, vagy parancsokat futtat az agyam barázdáin, egy már nem használatos nevén a Moszkva térre? 

egy psziché és egy földrajz

Önvizsgálatot tartottam, és úgy találtam, hogy a) a Török Ferenc iránti tiszteletből és b) mert rosszul reagálok a változásra mint olyanra, a Moszkva tér elnevezést használom.
Abszolút pszicho, azt hiszem, ezzel lázadok.

c) lázadás; kulturális örökségem megtartása

Erőt vettem magamon, és utánajártam, hogy 1929 előtt nem volt neve a területnek, aztán lett Széll Kálmán tér, 1951-től Moszkva tér, 2011-től Széll Kálmán tér. Mielőtt még bármi lett volna, a török hódoltság óta folyamatosan agyagbánya működött itt, a bányatavon lehetőség kínálkozott telente korcsolyázni.De többet nem szeretném a wikipédiát lapozgatni és nyálazni. Reméljük anélkül is ki lehet valamit hozni a Moszkva térből, hogy úgy igazából felfejtenénk a kulturális rétegeket. Azokat majd akkor fogom piszkálni, ha lehámozzák a graffitiket a falakról. (Nem nehéz, mállik az magától. De a lustaság princípium.)

Első konkluzió: ne keverjük össze kultúrtörténetet a pszichogeográfiával. Bár az igazi profik eléggé behatóan ismerik a kulturális örökséget, ez most mégis más: azt hiszem szüntelenül hangsúlyozni kell (illik!), hogy a kulturális eszmefuttatást is egy személy írja, gondolja, válogatja, szűri, szubjektív szempontjai alapján.

Én most a wikipédiát kiválogatom.

Hangsúlyozzuk tehát a pszichét: alapvetően kábé ez az egyik legjellemzőbb képem a Moszkva térről:

 

Ebben egy graffiti sincs, azok kissé balra helyezkednek el, van azonban meredekség, görbület, szabadság. Sosem tudtam elképzelni, milyen lehetett a terület eredeti domborzata. Annyira műnek tűnnek ezek az emelkedők, szinteltolt utcák, vagy fordítva: a vájatban nyivákoló villamos, a megrekedt pisiszag.

Miért pont így?

Miért túrták ennyire fel?
Miért nem túrták fel jobban? 

Itt szokott dohányozni a fél iskola.

Tehát kell egy psziché és kell egy földrajz. A kettő ötvözeteként a kiválasztott teret megpróbáltam lerajzolni. Nagyon érdekes kép lett, nem tudom, hogy hasonlít-e egyáltalán a Moszkva térre.

perezvon Moszkva tere

Nagyon érdekes volt ezt a térképet megrajzolni, például kiderült, hogy fogalmam sincs, milyen épületek vannak magán a téren, egyszerűen mert sosem nézek arra. Viszont nagy részletességgel ábrázoltam az alagutat, és frankón be tudom rajzolni (be is rajzoltam) a dohányzó diákjaimat. Jól megy még a sínek rajzolása, azt nagyon élvezem, és a megjelenítés hasonlatossága folytán ugyanígy érzek a lépcsőkkel is.

Az én Moszkva teremet összekuszálódott szalagként díszíti a tömegközlekedés, ebben a tekintetben igen feminin. Még a Postapalotára is történik benne utalás, ahol a hercegnő alussza százéves álmát, főleg, mióta az épületet értékesítették. Ahogy rajzoltam, egyrészt fokozatosan döbbentem rá elképzeléseim elnagyolt voltára, arra, hogy nincs elég hely, hogy teljesen máshogy kellett volna nekiindulni, nem beszélve arról, hogy folytatni. Nagyon csodálkoztam, és nem is értem, hogy milyen perspektívából is van akkor ez a tér most tulajdonképpen szemlélve, hogy a villamosokat (többnyire) felülről látjuk, az épületeket csak elnagyolt körvonalaiban jelezzük, ellenben az alagútba belesünk alulról.

Nevezzük el ezt egy pszichogeográfiai rajznak, és térjünk majd még vissza rá.
Mindenkit (pl.) lakókörnyezetének lerajzolására bíztatok: nagyon érdekes a folyamat maga.

Térképzet

Pszichogeográfia posztsorozat indul. Ez egy beharangozó poszt.
Mostanában elég sokat olvastam erről, és lelkesedem.

szubjektív London

Mi az a pszichogeográfia?
Nem mintha én tudnám, de:

A pszichogeográfia egy virág, egy bimbódzó világnézet, színét tekintve lila, egymást szögekben metsző vonalak, melyek utcákat jelölnek. Kell hozzá sétálni a (többnyire városi) közvetlen környezetben, kell hozzá észlelni, rögzíteni, asszociálni, össze nem illő dolgokat egyesíteni, múlt után kutakodni sötét levéltárakban, és megélni a pillanatot.

Induljunk ki ebből (ez egy szakkönyv nyitóoldala):
1. Végy egy poharat, tedd fejjel lefelé városod térképére, rajzold körbe.
2. Utazz oda, járd körbe a körvonalat, és igyekezz azt a lehető legnagyobb pontossággal követni.
3. Rögzítsd tapasztalataidat, érzéseidet egy tetszőlegesen választott médiumban.

Még nem döntöttem el, hogy a II. vagy a XIII. kerületet vegyem-e pszichogeográfiai nagyító alá, a választásban egyedül a kényelem a döntő szempont.

 

Egyre nagyobb divat egyébként a lehető legkülönbözőbb szempontokból térképet gyártani, itt van például a világ pénznemeinek térképe, egyik személyes kedvencem.

A Kitchen Budapestnek van/volt az a projektje, hogy Budapest szubjektív térképét rajzoltatták meg emberekkel. Ezekből a rajzokból kiderül, hogy a térérzékelésünk teljességgel megbízhatatlan: egyes városrészeket nagy részletességgel meg tudunk rajzolni, másoknak a körvonalaival sem vagyunk tisztában. (Azért ennél bonyolultabb a dolog: http://szubjektivatlasz.kibu.hu)

Ami engem érdekel, az nem a térkép, hanem a házak, rétegek, a szemét, a villamosra váró csövesek, ilyesmik. Használjunk nagy szavakat: a kulturális környezet.
És nem hiszem, hogy fogok levéltárazni.
Ez lesz most.