Budapest 13

Eme bejegyzés témája: minimálisra kalibrált szöveggel áradozni a 13. kerületről. Mivelhogy a képek is tudnak beszélni.

 

A 13. kerületnek nem csupán kiváló a közlekedése, hanem a különböző járműveken utazni mindig élményszámba is megy. És ezt most komolyan gondolom. Összehozza az embereket, anyukákat, iskolásokat, munkásokat, komoly üzletembereket, amikor reggel hét után pár perccel a 32-es busz megállójában nézegetjük fél percenként az óránkat, főnökünk tajtékzó haragját vizionalizáljuk, újból ellenőrizzük az időt, és még mindig sehol semmi a láthatáron. (Vagy legalábbis nem busz. Van viszont lebontott ház hűlt helye, nem lebontott ház meredező fala, panelház beszürkült fala, új építésű ház modern nyílászáróval ellátott fala.)

Összehozza az embereket, anyukákat, iskolásokat, munkásokat, komoly üzletembereket, amikor a 105-ös buszon egy szószátyár kisgyerek minden látnivalót kommentál, és mindenhez még egy dalt is elénekel. 

 

Összehozza az embereket, cigányokat és magyarokat, amikor a Lehel téren a bevásárlószatyrok súlya alatt nincs már erőnk futni a villamoshoz, s csak káromkodva nézhetjük annak távolodó fenekét. Ilyenkor tudjuk, jó pár perc még, mire újra beáll egy szerelvény. Lesétáljunk vajon egy megállót? Megnézzük magunkat a nagy irodaházak üvegablakában? A fene cipeli azokat a rohadt szatyrokat!

Összehozza az embereket, anyukákat, iskolásokat, munkásokat, komoly üzletembereket, amikor az emberekkel kitömött múzeumi darab hármas metró hirtelen fékez. Ilyenkor megszűnik a kasztrendszer, és egyetemesen hódolunk a gravitáció törvénye előtt.

 

Mondom, jó hely ez.

Chopin a háztetőn

Ezt a megigéző Chopin-muzsikát (így a Liszt-évben) mindenki tegye is fel magának. http://www.youtube.com/watch?v=WJ8RVjm49hE&feature=player_embedded

Nézzen ki az ablakon, és merengjen.

Én például ma még csak másodszor néztem ki az ablakon, holott a lehetőség egész nap adott volt. Ezen éppúgy érdemes elmerengeni, mint magán a látványon. Ma ablakkinézés helyett egy kis ideig spanyolt tanultam (minimális), egy darab ideig olvastam (kevés), és jó darab ideig tekeregtem a neten (szánalmas). Mondjuk találtam 2,5 jó pályázatot, de a maradék idő fészbúkolással telt - oszt minek.

Nos, most, hogy újraindítottam a Chopin-noktürnt, a látványon is lehetőségem nyílt elmerengeni. Egy rügyező fa. De nem ezt szoktam nézni, hanem az esetenként kék ég és a zöld levelek harmóniáját, mert ezt a két színt szeretem együtt. Persze milyen kék és milyen zöld, plusz az esetenként kék ég esetünkben szürke. Ilyenkor (ha szürke) azt szeretem, amikor egy sötétkék sáv megmenekül, és a szürke felhők, valamint a szemközti rozsdaszín cserepes tető közé ékelődve haragvó árnyalatokat kölcsönöz ennek az unalmas városi képkockának. A sötétkék égben hihetetlen dinamizmus lakozik, melyet még a rendszeres (7 perces) időközönként eldöcögő harminckettes busz lármája sem képes magához kicsinyíteni.

Mintha kékebbé is lett volna eme tíz percben a szürke ég. Igaz, ártatlan világoskékké. Az is már egy jó kezdet, és még hat percig semmi sem jön, ami lerombolhatná.