A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Doktor Parnasszus és a képzelet birodalma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Doktor Parnasszus és a képzelet birodalma. Összes bejegyzés megjelenítése

január 19, 2010

Sátán, tangó (Doktor Parnasszus és a képzelet birodalma)



Elvarázsolódni mentem a Doctor Parnasszus és a képzelet birodalmára...Csalódtam.
Többet vártam.
Egy nagyon jó, sokra érdemes alaptörténetet, sőt inkább számos hasonló jelzővel illethető alapötletet össze nem álló, látványban tobzódó masszává gyúrtak öszze, majd elfelejtették megsütni. Egy nyers mézeskalács-ház az a film. (Remélem attól még nem leszek a kiutált vasorrú bábává, mert röviden ezt a tézist meg is indoklom.)
A történet szerint egy több ezer éves mesemondó járja napjainkban Nagy-Britannia hátsóudvarait és Tesco-parkolóit, ámde magukról a meséiről sajnos nem tudunk meg semmit.
Meséljen helyette a sok díszlet és atmoszféra!, gondolta talán a rendező Terry Gilliam. Nem mesél. A kontraszt a tobzódó középkort idéző, ámde annál sokkal keletibb (orientálisabb), misztifikáló, tehát napjaink New Age Édesvíz kiadó trendjének teljesen megfelelő viskó és a rakpartok (szigorúan mézeskalács-szív alakú) olajfoltos sivársága között igen szemrevaló, ennél azonban nem több. (Közben pedig magyarázom a bizonyítványomat: az olajfoltnak egy Kispál-dalszöveg miatt kell mézeskalács-szív alakúnak lennie, meg mert illik a fenti metaforámhoz. Hihetetlen ez a magyar nyelv.)
No, van aztán a Sátán, elegánsan, cilinderesen aki mindenféle alkukat és fogadásokat ajánl Doktor Parnasszusnak, aki bár eddig mindig, minduntalan, emberemlékezet óta, a csillagok születésétől fogva pórul járt, és több ezer éves szívási tapasztalata van, minden alkalommal naivan hisz és felül. Ennek a jól bevált alulmaradási forgatókönyvnek megfelelően a film folyamán is többször pórul jár, de nem csupán a Sátán által árultatik el, hanem tulajdon leánya által is, sőt, ő maga is elárul másokat (Heath Ledgert, aki mondjuk egy gerinctelen féreg, tehát nem kár érte, meg a törpét).
No hát nem tudom mit írjak még. Jó lenne azt fejtegetni, hosszasan, szépen, árnyaltan, hogy "a film arról szól..." vagy "a film tézise..." vagy "a film mondanivalója..." Na de egyik sincs neki. Van viszont jó zenéje és rengeteg CGI. Az is valami.

Extrák

A filmvilág.blog.hu ezt írja a filmről - Biztonságos hely

Terry Gilliam nem éppen zabolázható fantáziájáról híres, így a Dr. Parnasszus és a képzelet birodalma kapcsán ne is számítson senki lagymatag tötyögésre. Gilliam jön és vásznat repeszt, filmbeli alteregója a halhatatlanságra ítélt, lepukkant, szolidan alkoholista történetmesélő Dr. Parnasszus mini-vándorcirkuszon járja London utcáit, sikertelenül próbál magához csalogatni minden önjelölt Alízt, akit aztán bevezet Csodaországába – ahol vagy elkárhoznak, vagy üdvözülnek a lelkek. Dr. Parnasszus ezen felül, szabadidejében fogadásokat köt az ördöggel (azaz Tom Waits-szel), legutóbb saját lányát tette meg tétnek, Belzebúb azonban most új bizniszt ajánl: ha a bölcs öreg megment 5 bűnös lelket, meghagyja neki lányát. Kecsegtető alapszituáció, a puszta ötlet is csábító pszichedéliát és tébolyult szürrealizmust ígér. Mindennek tetejében Gilliam még egy utolsó alkalommal megajándékoz minket Heath Ledger játékával, valamint Johnny Depp, Jude Law, Colin Farrel tiszteletkörével. Lehet, hogy Gilliam lélekben egy elhasználódott vásári mutatványos, ám képzeletének birodalma mindig biztonságos hely az élvhajhász cinefilek számára. (AN)


The Guardian

http://www.guardian.co.uk/film/2009/may/22/cannes-film-festival-heath-ledger-terry-gilliam

Cannes review: Terry Gilliam's Imaginarium may be for fans only

The Imaginarium of Doctor Parnassus, featuring Heath Ledger's poignant final bow, is just too madly self-indulgent


blabla...
When Gilliam shoots off into his surreal wonderland, his film has a kind of helium-filled jollity and spectacle. The moments when Plummer's face looms hugely out of the hallucinatory landscape are great: a reminder of the old Python magic. But the film's convoluted curlicues are tiring, insisting too loudly on how "imaginative" everything is. And when it descends into the real world – Lucy out of the sky without diamonds, as it were – the film can frankly be a bit ho-hum, with some very broad acting from the bit-part crowd players. Gilliam's previous movie Tideland showed he still has teeth, and he bares them occasionally here. The dark side reveals itself, time and again, in the ruined, unsentimental locations in London. But this movie, though perfectly amiable, could be for fans only.