Mert megérdemlem (Földtenger varázslója)

Földtenger varázslója és az európai múlt

Az animékhez való viszonyulásom bizonytalanságokkal és óvatos tapogatózással fűszerezett lelkesedés. Bár a sok erőszakra kihegyezett, értelmetlen sorozat (ld Songoku) taszít, a legjobb filmélményeim  között is listázok animét. (A vándorló palota, ha már nevesíteni kell.)Amiben még sosem csalódtam, az a Studio Ghibli. A Ghibli arabul (mediterrán) szelet jelent, Miyazaki Hayao főrendező személye és munkássága pedig abszolút garancia arra, hogy új, friss, és inspiráló légáramlatok érkezzenek minden újabb egész estés filmben.

Hubert Robert: The Old Bridge (1775)

A Studio Ghibli kapcsán ezekre mindenképp számíthatunk:
1) korunkra, életünkre, problémáinkra reflektáló történet, úgymint identitásválság, szerepzavar, környezetszennyezés, háború
2) fiatal lány hősnők, akik szeretnek/tudnak repülni
3) többnyire irodalmi témák alapján megalkotott történet, tágabb értelemben vett adaptációk
4) az európai szem számára is ihlető, igényes látványvilág, értsd: kiváló kompozíciók; az európai kulturális örökség aktivizálása
5) valaki japánul mindenképp dalra fakad (amit nem feliratoznak, holott)

Nem akar szembenézni.

Legutóbb a Földtenger varázslója című animét láttam a Studio Ghiblitől. A rendező ezúttal nem Hayao, hanem a fia, Goro Miyazaki. Bár egy kicsit még dolgozhatott volna a forgatókönyvön, jól helytállt magáért. Úgy olvastam, egy négy vagy öt kötetes regényciklus alapján írták a filmet, és már a kötetek számát illető bizonytalanság is jól mutatja, hogy igen kaotikus anyagból kellett a stúdiónak egységes egészt létrehoznia. Ez főleg az első sok percben nem sikerült, amikor zavaróan rövid jelenetecskék követik egymást, főszerepben mindig más karakterrel, mindig más helyszínen, más lelkiállapotban. Persze tudjuk, hogy ők mind, és főleg a hogyanok, fontosak lesznek, csak zavaróan kidolgozatlan az egész.

Hamlet és Artúr király kardja: aktualitások európaiaknak

1. Remek nyitójelenet, tengeri vihar, káosz: baj van a világban, nagy baj, amelyre immár nem csak jelek utalgatnak, hanem a káosz valósággá vált.

2. A bölcs király uralkodik. Reneszánsz palota, mozaikok, tükörpadlók. Mielőtt még beleélnénk magunkat, hogy ő lesz az, aki rendet csap az egyetemes felfordulásban, meggyilkolják. A saját fia gyilkolja meg.
3. öregember megy, megáll.
4. fiatalembert megtámadják a farkasok
5. öregember megmenti fiatalembert
6. öregember és fiatalember mennek
7. öregember és fiatalember mennek
8. öregember és fiatalember mennek
Ami az én bajom, hogy a dialógusok abszolúte nincsenek kidolgozva, ennek okán a kis részek között nincs kapcsolat, és céljukat (hangulat- és jellemábrázolás) nem érik el.  De azért érdemes tovább nézni.

Ami mindennél jobban tetszik: még sosem láttam rajzfilmben depressziós, sőt időnként skizofrén főhőst. Egyrészt apagyilkos, másrészt hallucinál (a drogokat sem vetné meg), harmadrészt nem találja az élete célját, negyedrészt életunt (élet és halál mindegy neki). Ha nem lenne az öregember, aki A varázsló, hamarabb belehalna az identitásválságba, mint Hamlet. Ám a varázsló, valamilyen okból felkarolja. Sajnos ez ok nem derül ki, bár lehet, hogy nem is kell különösebb ok ahhoz, hogy felkaroljanak valakit: egyszerűen csak az élete értékes, túl sok ígéretet hordoz ahhoz, hogy veszni hagyják. Később, a fináléban, a gonosz varázsló mond valami olyasmit, hogy Hamletünk a kulcs az örök élethez, de ezt egyrészt az elején, a közepén, és a vége előtti pillanatban sem tudja még sem Hamlet, sem a jó varázsló, másrészt erőltetett is valamelyest.
Az életet hányingerrel fogadó, tükörpalotából menekülő fiú önmagával és bánatával van elfoglalva, miközben (mint azt a nyitójelenetből megtudhattuk), valami bűzlik Dániában. Ezzel ő jelenleg még nem törődik, az önmagával való szembenézés minden energiáját leköti. Igazi vivódó európai hős. (Kicsit kevéssé kidolgozva.)

Ha nem lenne a lány, el is süllyedne az ingoványban. De van a lány, aki teljes elutasítással reagál a rezignált köldöknézésre, a fiú tekintetét pedig a világban lévő bajra irányítja. Hamlet amúgy most sem lépne (v.ö. mai világunk felnőni nem akaró férfiaival a Hollywoodi filmekben, Másnaposok, Adam Sandler, satöbbi.) (Erről van egy remek cikk a Filmvilágban (2011. június).), ha a gonosz erők nem állítanának számára csapdát, amelybe bele is sétál, foglyul is esik, skizofrénná is lesz, s az örök élet elnyerésének eszközévé válik.

És igazából a gonosz némber banya tartja a legnagyobb görbetükröt mai korunknak: azért billentette ki az egész világrendet, lökte fel a dominókat, indította el a lavinát, mert fél a haláltól és az öregségtől. Na jól megkaptuk! Az idősb Miyazakira amúgy is jellemző korunk problémáinak plasztikus ábrázolása, köntörfalak ledöntése, a szemünk felnyitása saját megtagadott felelősségünkre a bolygónk iránt. (Erről is olvasható egy tartalmas cikk a Filmvilágban, szintén 2011 június.)  A Földtenger varázslójában az antagonistának egyetlen célja van: megőrizni fiatalságát örökké. És ezért minden(ki)t hajlandó feláldozni. A fiatalság hajszolásában mindent elpusztít maga körül, a haláltól pedig betegesen retteg. Nekünk, kortalanságot hajszoló botoxos ránctalanoknak képernyővédőre kellene raknunk a képét: félelmetes, hogy a film végére milyen ocsmány és megszállott gnómmá változik, belsejének alaktalan és embertelen másává.
Mert megérdemli.

Szembenéznek napjaink rémével.

 

Szelítítsük meg sárkányainkat.

az évtized filmjei

A filmvilag.blog-on csináltak a srácok egy válogatást a fenti címmel. Itt a link: http://filmvilag.blog.hu/2009/12/30/az_evtized_filmjei_30_11

Egyetértek, már azok alapján a filmek alapján, amiket láttam. Ez egyúttal egy burkolt utalás, amire sajnos nincs magyar szó, holott az angol "hint" olyan szépen és egyszerűen foglalja össze, hogy mit is akarok: Kálmán, vágod... :-D

Most idemásolom a kedvenc bejegyzéseimet, illetve néha beleszólok, azon az alapon, hogy ezek baromi jól vannak megírva, ergo van még hova fejlődnöm, meg mert jók na.

#22. - A gyűrűk ura (2003)
Rendezte: Peter Jackson

Míg néhány évvel ezelőttig szinte mindenki megfilmesíthetetlennek tartotta J. R. R. Tolkien három kötetből álló remekművét, addig 2001-ben, A Gyűrűk Ura – A Gyűrű szövetsége bemutatását követően már a legvérmesebb rajongók (és a kritikusok) is kénytelenek voltak visszakozni. (...) (Most jön a kedvenc részem:) Míg Spielbergnél és Baynél nyilván a mesebeli szörnyű lények és a sosem látott, nagyszabású csatajelenetek, addig Cameronnál egyértelműen Gollam, Lucasnál pedig nyilván Jar Jar Binks játszhatták volna a főszerepet… Peter Jackson azonban bátrabb, fantáziadúsabb és hűségesebb is mindannyiuknál, így A Gyűrűk Ura trilógia szívvel-lélekkel (no és hobbitokkal, tündékkel, entekkel, mágusokkal és orkokkal) teli varázslatos világa nem csak az évtized legnagyratörőbb -, de rögtön a legsikerültebb filmes vállalkozásai között is helyet követelt magának.
Futottak még: Harry Potter (hat kört is), Narnia krónikái, Csillagpor, Eragon, Avatar

Megjegyzés: utálom a harmadik rész végét, mindig csak sírok, sírok.


#19. - Donnie Darko (2001)
Rendezte: Richard Kelly

Negyvenen felül valószínűleg kevesen értik, hogy kerülhetett Richard Kelly debütfilmje ilyen előkelő helyre, hiszen némileg zavaros a története, gyanúsan emós a címe, és még azt is rá lehet fogni, hogy helyenként szentimentális és hatásvadász. Tény: a Donnie Darko elsősorban a koraérett kamaszok és a huszonévesek filmje, nem véletlenül vált (igaz, csak második nekifutásra, éjféli vetítéseken és DVD-n) nemzedéki kultuszfilmmé. A bemutató óta eltelt majd egy évtizedben azonban egyáltalán nem öregedett rosszul, érdemei nem koptak meg, a legfeljebb a betétdalok ütnek kisebbet, köszönhetően éppen annak, hogy a film hatására újra bekerültek a köztudatba. Kelly nagy ötlete „csupán” annyi volt, hogy ötvözte a (közép)iskolás környezetben játszódó coming of age filmeket a misztikus sci-fi elemeivel, nyakon öntve mindezt egy jó adag szatírával és az amerikai független filmekből is ismerős, divatos kamasz-spleennel. Nagy kár, ámbár nem meglepő, hogy zseniális elsőfilmje árnyékából azóta sem tudott kimászni. (BS)

#15. - Chihiro szellemországban (2001)
Rendezte: Hayao Miyazaki

Alapállítás: Hayao Miyazaki a valaha élt legzseniálisabb animátor. Bizonyíték: bármelyik filmje. Bár tehetségét a minőségi animáció szerelmesei korábban is elismerték (A szél harcosait [1984] és A vadon hercegnőjét [1998] még nálunk is vetítették), Japánban pedig mindig is népszerű volt (tárgyalt filmjét többen látták arrafelé, mint a Titanicot), a világ először a Chihiro szellemországban bemutatója után borult le a lábai elé. A film – animáció létére – megkapta a berlini Arany Medvét, majd az Oscart is, forgalmazását pedig a Disney vette kézbe. És hogy mitől különleges? Elsősorban a szemléletmódjától. Miyazaki nem gügyögve beszél nézőjéhez (legyen az gyerek vagy felnőtt), tanít, de nem kioktat, szórakoztat, de nem öncélúan. A neveletlen kislány története, aki disznóvá változó szüleit csak a szellemek palotájában végzett szolgálataival tudja kiváltani, igazi fejlődésregény, gyönyörű tündérmese és nem mellesleg ökológiai és etikai példázat is egyben.
Futottak még: A vándorló palota, Ponyo a tengerparti sziklán, Fel!, WALL-E

Bár a Wall-E is hihetetlen
(hint, Kálmán :-)
A Disney tutira nem tudott volna megálmodni egy olyan filmet, amelynek az első 20 percében egyetlen egy szó sem hangzik el, témája pedig az, hogy az emberiség tönkretette a Földet.

Ma olyan írós (vagy legalábbis CTRL+C-s kedvemben vagyok).

mozi, baci

Téli szüneti influenzával történő viaskodásomat filmes állomások szakították meg, illetve szakítják meg most is. Olyan jó az embernek a vírustól fájó tagjait a moziszékek ölelésében ellazítani, egy egy hurutos köhögéssel a mozi ihletett csendjét felverni (a szomszédok óvatosan kissé távolabb húzódnak a karfákkal határolt térben), illetve náthának betudható orrfújásnak állcázni az elérzékenyült pillanatokat. Igen, igen, az orrfújás olyan katarzis, mint amilyenről Arisztotelész mesélt, s ha az ember náthás, egy jól begyakorolt mozdulatsorral szabadulhat meg felgyülemlett érzelmeitől és a takonytól. Nem beszélve arról, jut eszembe, hogy a mai modern görög nyelvben katarzisnak vagy ehhez hasonlónak hívják a kakilást is. (Kállay tanárúr csepegtetett ehhez hasonló praktikus bölcsességeket az angol dráma előadásokba hétfő délelőttönként hány éve is? 6. Láttam őt a múltkor Szellemkép után a buszmegállóban, a 8-as buszra szállt fel az Astorián. Gazdagréten lakna vajon? Ja ugyanezen napon a Géhert is láttam (ő a másik hihetetlen tanáregyéniség-dinoszaurusz az Anglisztika tanszéken), ő az 5-ös buszra szállt fel, én is, mögé ültem és sunyítottam, ballonkabátom gallérját 90 fokos szögben felállítottam, behúztam a nyakam, és Sherlockként figyeltem a tarkóját. Valahol az első kerületben szállt le, a vár után, de még a Moszkva előtt.)
No. A mozi. A mozi egy csodás dolog.
A Művészben a két ünnep alatt és között Studio Ghibli retrospektív megy, azaz minden nap leadnak egyet vagy kettőt a világ legjobb rajzfilmjei közül. "A Studio Ghibli varázslatos animéi," ez a címe. Ha megtalálom a neten azt a tök intelligens Filmvilág-beli cikket, mely az érdeklődő olvasót a Studio Ghibli kulisszái között értőn eligazítja, akkor belinkelem. Megtaláltam. Kedves olvasó, ráérő idejében tessék ezt is elolvasni. Elvégre az olvasó az olvasás által teremtődik, és ha ön/maga/kegyed nem olvas, mivé lesz? Felesleges töprengések helyett inkább örüljünk, hogy immár a virtuális térben is lehet virtuálisan olvasni, és nem kell elbattyogni a Szabó Ervin könyvtárba, ahol úgyis csak azzal szembesülnénk, hogy valaki éppen annak az újságnak azt a számát olvassa valahol a polclabirintusban, amit mi szerettünk volna. Szóval tessék oda menni, hogy www.filmvilag.hu, ahol az archívumban megkeresni a 2007/10. számot, a cikk írója Teszár Dávid, a címe A repülés művészete. Avagy talán az alábbi link is megér egy próbát: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9125
Sajnos a fent említett hullámzó egészségi állapot, illetve a sok rokon miatt nem tudtunk annyi vetítésre elmenni, amennyire jó lett volna. Két filmet láttunk, a Porco Rosso-t, és A könyvek hercegét.
A Porco Rosso nagyon vicces volt, igazi jó humorral, nem olyan hülyeségekkel, mint a Jóbarátok. Olyan jó hallani, ahogy a nézőtér egyes pontjain felhangzik a kacagás! Ez a film egy valamilyen okból disznóvá változott pilótáról szól, akiről nem derül ki, miért súlytotta ez az átok, a film zárlata pedig kétségben hagyja, hogy visszaváltozik-e, vagy így marad. Szerintem amúgy így marad, mert nem szeretne megváltozni. Egész életében menekül az élete elől: hol egy lakatlan szigetre, hol vakmerő kalandokba, de semmiképpen sem néz szembe az igazi kérdésekkel, hogy pl. ki is ő és hova (kihez) is tartozik. Vannak aztán mindenféle légi kalózok, meg amerikai pilóta, izgalom, kaland, lövöldözés, hihetetlenül kreatív repülő csodák, és a végén egy párbaj is. Az a legjobb az egész rajzfilmben, hogy az embernek az elején fogalma sincs, hogy mi lesz a vége, nem úgy, mint mondjuk egy hagyományos Disney-filmnél. Az meg csak a hab a tortán, hogy az embernek a film végén sincs fogalma arról, hogy most igazából mi is a film vége. :-) Az is jó, hogy van egy nagyon furi, teljesen asszimmetrikus szerelmi háromszög, ami lehet, hogy nem is szerelmi, de mindenképpen valamilyen síkidom. Van egy tizenhét éves repülőgépszerelő lány, aki teljesen hiperaktív (olyan, mint amikor én belelkesedek valamiért, csak sokkal kitartóbb) (ja, akkor mégsem olyan :-) ), és róla mondja Porco azt, hogy "Csak ránézek és elfáradok." HEHEHE.
Nos, a másik rajzfilm ,amit néztünk, A könyvek hercege. Hát ez az anime egyszerűen UTÁNOZHATATLAN.
Sajnos mostanra elfogytak a jó kis jelzők, sőt a fejem is kezd megfájdulni. Ez is egy olyan dolog lesz, amiről megígérem, hogy még írok, de ígéretemet nem valószínű, hogy betartom.

est.hu:
"Miközben osztálytársnői leginkább a fiúkról trécselnek, a 14 éves Shizuku inkább a könyvek iránt rajong, aztán őt is utoléri a romantika. Ami könyvet kikölcsönöz a könyvtárból, a kölcsönzőjegyen észreveszi, azokat már mind kivette előtte egy bizonyos Amasawa Seiji nevű fiú. A dolog nem hagyja nyugodni, ám ennél a kis rejtélynél jóval különösebb és izgalmasabb titkokkal is szembetalálkozik a nyári vakáció során.

A Ghibli-stúdió számos produkciójában animációs rendezőként közreműködő Yoshifumi Kondónak ez volt az egyetlen rendezői munkája, amely amellett, hogy csodaszép tinimese, azt is gyönyörűen példázza, hogy egy modern, csupa beton, nagyvárosi környezet hogyan ábrázolható aprólékos realizmussal úgy, hogy közben színes mesevilágként hasson."

Ez a film hihetetlenül erősen idézte fel bennem a kamaszkorom nyári vakációit, amikor meleg van, az ember olvas, esténként találkozik Marcsival, ülnek, beszélnek, RETTENETESEN FONTOS dolgokról. Ez a lány is egyfolytában olvas, amivel máris belopta magát a szívembe :-D És "ez a titokzatos idegen mindent kikölcsönzött már előttem" olyan hatalmas ötlet, amelytől minden bölcsészlány a rendező úr lábai előtt fog heverni, az biztos. :-) És az egész filmben nincs semmi Hollywoodias, nem erőltetik túl ezt a meg kell találnom életem szerelmét dolgot, nincs benne semmi Csipkerózsikás vagy Hamupipőkés vagy hasonló. Sokkal nagyobb hangsúlyt kap az, hogy meg kell találni, mi érdekel igazán, miben vagyok igazán jó, sőt ez sem elég, mert nem szabad feladni. Na sok ehhez hasonló. Még végül annyit, hogy ahogy a rajzfilm ábrázolja a főszereplő lány családját, azt nagyon hitelesnek érzem: mindenki rohan, dolgozik, csak oldalazva férnek el lakás folyosóin, a fő élettér a konyha, ami tök pici, és teljesen hétköznapi.
Na most elmegyek a dolgomra.