Simple Living. Ez a mottója Nadia Plesner dán festőművész fenti képének, mely csivavával felfegyverzett Paris Hiltonként ábrázol egy éhező afrikai gyereket. A képeket pólókra nyomták, megvásárlásukkal pedig a darfuri gyerekek támogatására nyílt lehetőség. A Louis Vuitton egyből be is perelte Plesnert, mondván, az ábrázolás rossz fényt vet a luxusmárkára. Ez még 2008-ban történt. A művész elvesztette a pert, és 1 eurós jelképes bírságot kellett fizetnie. Meg eltávolítania a képet a honlapjáról. Azonban aki rákeres, egyből látja, hogy ennek ellenére tele van vele a net.
Most újabb per van készülőben. Picasso-ihlette festményén ugyanis a festőnő ismét rossz fényben tünteti fel a LV-t. Igaz, a gyakran elhallgatott darfuri népirtás kegyetlenségeire figyelmeztető képen más közszereplők és nemzetközi jelképek is láthatók, úgymint Barack Obama, Omar al-Bashir szudáni elnök, a Paramount Pictures logója, Britney Spears, Victoria Beckham, a Facebook logója, vagy az amerikai zászló meg naná, a szabadságszobor.
A festmény koncepciójáról és elkészítésének fázisairól részletesen beszámol a művész a www.nadiaplesner.com honlapon. Itt azt írja, napjainkban a hír és a reklám határai
összemosódnak, s hogy nem hajlandó beletörődni abba, hogy a hollywoodi celebek ügyei-bajai számítanak szenzációnak, miközben a darfuri népirtás ebben a pillanatban is áldozatokat követel anélkül, hogy szalagcím-státuszt kapna a médiában. Plesner Darfurnicáját és grafikáit 2011 elején nagy sikerű kiállításon mutatta be Coppenhágában. Az Intervention (Közbelépés) című kiállítást maga a dán kulturális miniszter nyitotta meg.
A Louis Vuitton, ha jól értelmezem jogerős bírósági döntéssel (hülye vagyok a joghoz), 5000 eurót követel minden napért, amíg a kép kiállításon vagy a művész honlapján megtekinthető, mivel a táskájuk mintázatát jogsértően használták. Valószínűleg nehezen megy nekem a 
világmárkák észjárásával való gondolkodás, de a szudáni gyerekek (és felnőttek) miatt jobban aggódom, mint a LV imidzse miatt. Akár még úgy is kijöhetnének az ügyből, hogy zászlójukra tűzik a kisemmizettek ügyét. Kérem, hogy aki érti ezt, szóljon hozzá!!!
Nadia Plesner mindenesetre a szólás- és a művészi szabadság megsértéseként értelmezve a bírósági behívót felveszi a kesztyűt, ügyvédei gázsijára pedig honlapján gyűjt pénzt. Ugyanitt a per - igazából perek - áprilisi fordulójának részletes leírása is olvasható a művész szemszögéből - agresszív csiki-csuki, rágalmak, helyesbítések, újrafogalmazások. Májusban a megtekinthetők, a perköltséget pedig a LV-nak kell állnia.
A hercehurca során természetesen a kép nbíróság megsemmisítette a január végétől ketyegő napi 5000 eurós bírságról szóló ítéletet, így nem kellett befizetni a 485,000 euróra dagadt összeget, Plesner alkotásai szabadon agy médianyilvánosságot kapott, s a (bejegyzései alapján) örökoptimista festő ezt nagyon pozitívan értékeli.
Itt a képen kitűzőket láthatunk, amelyekkel a művész-barátok a per során Plesnert támogatni igyekeztek. (Louis, art is cool).
A honlapon a festmény egy-egy kinagyított részét, valamint azok magyarázatát is érdemes megnézni / elolvasni.
Például, hogy a menekülttáborba kerülő nők 100%-a nemi erőszak áldozata, (milyen szép az angol nyelv, gender-based abuse), a magyar szerintem nem ilyen politikailag korrekt. A Refugees International humanitárius csoport szerint tavaly a nemi erőszak a szudáni kormány által bizonyos etnikumok elleni tervezett erőszakos cselekvéseinek szerves része volt. Ugyanitt olvasom, hogy megközelítőleg 5 millió szudáni 
vesztette el / kényszerült elhagyni otthonát. A BBC szerint 2010-ig 300.000 áldozata van a 2003 óta tartó konfliktusnak, nagy részük az éhség vagy ehhez köthető betegség következtében hal meg. A szudáni kormány szerint azonban az áldozatok száma "csak" 10,000. A konfliktus középpontjában (rémesen leegyszerűsítve) az áll, hogy a kormány arabokat részesít előnyben, a feketéket pedig kiszorítja. Arról még folyik a vita, hogy "csak" háborús bűnök elkövetése történik, vagy, mint ahogy sokan állítják, népirtás.
Kétségtelenül nem nevezhetjük a konfliktus
megoldásának, hogy 2011 július 9. óta Dél-Szudán önálló állam. Az 1956 óta tartó észak-dél gerillaháború következtében a BBC szerint másfél millió ember vesztette életét, 4 millió vált otthontalanná. Az ország lakossága alapvetően mezőgazdaságból él, vagyis Afrika legfejletlenebb országaként tengődik. A hajdani Szudán olajkészletének 75%-a található itt, de a finomítók Szudánban vannak.
Dél-Szudán térképe fent, lent pedig Szudán etnikai megosztottsága.
Hát ez egy nagyon bonyolult kérdés. Én a következőket gondolom:
VálaszTörlés1. Amikor a festőnő az afrikai éhezés okaként a LV luxusmárkát jelölte meg (pontosabban azzal testesítette meg a nyugati világ felesleges luxuskiadásait), akkor már a megfestés pillanatában pontosan tudta, hogy a LV ezt nem fogja annyiban hagyni. Épp ez volt a festőnő célja: a botránykeltés, a figyelemfelhívás az általa fontosnak ítélt ügyben. Minél nagyobb a per, annál nagyobb visszhangot kap az éhező afrikai gyerekek ügye, és hát (kicsit cinikusan hangzik, tudom, de hidd el, ez az igazság): a festőnő neve is...
2. A LV egy cég. Nem egy személy. Ezt az emberek gyakran elfelejtik: a cégeknek nincsenek érzelmeik, hogyan is lehetnének? Kizárólag érdekeik vannak, ez minden cselekvésük mozgatórugója. Ha a nevük megjelenik, mint az afrikai éhínség oka, teljesen nyilvánvaló, hogy tiltakozniuk kell. És a tiltakozásuk, bármily kegyetlenül hangzik is, jogos. Ha az ő márkanevüket azonosítják az emberek a nyugat pazarlásával, ha lehet akár csak egyetlen egy olyan potenciális vevőjük is, aki nem az ő márkájukat választja, hanem mondjuk egy másik luxusmárkát, amelyhez nem tapad a lelkiismeret furdalást keltő imidzs... akkor a LV-t kár érte a festmény miatt. Márpedig egy cégnek az a dolga, hogy kivédje a lehetséges károkat, és a lehető legmagasabb hasznot érje el a termékeivel.
3. A festőnő azzal, hogy az afrikai problémákról fest, nem tesz mást, mint a saját nyugati lelkiismeretét nyugtatja meg... Azt érzi: én tettem valamit, hogy ne haljon meg annyi gyerek Afrikában! Pedig hát...a valóság ennél sokkal szomorúbb. Az afrikai népirtások, polgárháborúk attól függetlenül zajlanak, hogy mi itt mit gondolunk róluk. A nyugati emberek, akárhány pólót vesznek meg a darfuri menekültek megsegítésére, azt nem fogják tudni elérni, hogy a harcoló felek letegyék a fegyvert, és ne kelljen elmenekülnie sokmillió embernek az otthonából. A nyugati politikusok, ha nagyon erősen, összehangoltan akarnák, és elegendő pénzt, paripát, fegyvert fektetnének bele, TALÁN rá tudnák szorítani a feleket, hogy hagyják abba a harcot. De amíg a saját házuk táján, a saját országaikban is annyi megoldatlan probléma, éhező gyerek, nemzetiségi probléma, munkanélküliség, hitelválság, stb. van, addig miért koncentrálnák az erejüket egy afrikai ország problémájának a megoldására?
VálaszTörlés4. Ha az amerikai, nyugat-európai, stb. nagyon gazdag emberek nem LV táskákra költenék a pénzt, hanem humanitárius célokra fordítanák a vagyonuk jelentős részét, akkor valóban enyhítenének az éppen aktuális problémákon. De azok, akik elég gazdagok ahhoz, hogy számottevő eredményt érjenek el a pénzükkel, azok tényleg adnak is jótékony célra: Bill Gates pl. 40 millió dollárt adományozott a malária ellenes 5 éves programnak. 100 millió dollárt adott egy afrikai AIDS vakcina kifejlesztésére. 750 millió dollárral támogatja azoknak az oltóanyagoknak a fejlesztését, amelyek Afrikai fertőző, és halálos betegségeket előznek meg, illetve gyógyítanak.78 millió dollárral támogatja a gyermekbénulás felszámolását segítő kísérleteket és kutatásokat. 76 különböző kutatást támogat egyenként 100 ezer dollárral (pl.: nyál mintavételes malária vizsgálat). 12,5 millió dollárral támogatja az afrikai személyre szabott mobiltelefonos szolgáltatások kiépítését. Stb.
Warren Buffet, a világ három leggazdagabb emberének egyike (évente változik a sorrend) a vagyona 80%-át jótékony célra fordítja, azt mondja: nem helyes, ha a vagyon öröklődik, vissza kell azt juttatni oda, ahonnan származik: a társadalomhoz.
Ez csak két példa, de tény, hogy a leggazdagabbak ma már nem is mernének nem adakozni... És ők azok, akik számottevő eredményt tudnak elérni a nagy problémák megoldása terén.
Nekünk, többieknek meg az marad, hogy szomorkodjunk, fájjon a szívünk az éhen halókért, meg dohogjunk, amiért sokan luxuskiadásokra költenek a jótékonykodás helyett (vagy a mellett). És esetleg befizessünk a magunk lehetőségeihez mérten valamennyit a segélyszervezeteknek. De ez csak a lelkiismeretünk megnyugtatására lesz elég.
A festőnő pedig, ha igazán segíteni szeretne, elmehetne Darfurba önkéntesnek, nem?
Még egy dolog: a saját környezetünkben is vannak sokan, akik segítségre szorulnak. Afrika problémáján nem tudok segíteni, mert ahhoz kevés a lehetőségem - de ha a falumbeli szegény gyerekek körül egy párnak lesz jó cipője, jó ruhája, játéka, ha egy szegény budapesti család, akinek luxuskiadásokra nem telik, fagyit tud adni a gyerekeinek, és ezzel szerzek nekik pár jó napot, vagy ha hozzájárulok olyan családok kiadásaihoz, akik gyakran reggelit sem tudnak adni a gyerekeiknek - azzal ugyanúgy segítek, mintha egy LV-táskás afrikai kisgyerek képét hordozó pólót vennék az említett festőnőtől - nem?
Összegezve: nagyon óvatosan kell bánni az efféle kérdésekkel, mert nagyon könnyű demagógiába csúszni, ha nem gondoljuk át a kérdés minden aspektusát...márpedig azt nehéz átgondolni, mert ezek túl összetett kérdések.
Bocs, ha hosszú voltam :-)
Örülök, hogy hosszú voltál, Csillag!
VálaszTörlésHa most a Darfurnica c. festményről beszélünk, és nem a táskás grafikáról, azon több cég logója is szerepelt, pl. egy olajmulti, vagy a Paramount. Lehet, hogy ők is perelni fognak :-P, de egyelőre csak a LV.
Valahogy én el is várom, hogy egy európainak vagy amerikainak ÉGETŐ lelkifurdalása legyen a harmadik világ miatt. Ez a minimum. Magyarországon nagyon keveset beszélnek erről, mindenféle okokból. Úgy látom, az ex-kolóniatartó államokban lényegesen nagyobb ez a fajta szociális érzékenység, mint nálunk.
Ennek szerintem több oka van: 1) mint gyarmattartók, felelősnek érzik magukat, de mindenképp érintettnek. 2) nincs jelen (olyan nagy arányban) a mélyszegénység a saját országukban 3) az iskolában szociális érzékenységet kiépítő programok vannak. Írországban pl. évente közösen kampányol az egyház + a legnagyobb segélyszervezet egy nemes célért, és az ügyet elviszik az iskolákba is. Minden évben egy korosztályokra lebontott alaposan kidolgozott oktatócsomagban foglalkoznak a gyerekek a témával. (Ilyen nálunk is elkélne szerintem, ha nem is Afrikára v. Ázsiára, de Nógrád megyei zsákfalvakban tengődőkre fókuszálva.) 4) A Charity shopok kiépített rendszere miatt az ember minden második sarkon szembesül azzal, hogy a probléma aktuális, és ő is tehet valamit. 5) Úgy vettem észre, egészen másfajta adománygyűjtő és figyelemfelhívó módszereik vannak, mint nekünk. (Volt egy ilyen olvasmány az angol könyvben, és rengeteget kellett magyarázni a gyerekeknek, hogy tulajdonképpen hogy működik, és mi a jó pl. egy szponzorált futásban.)
Mivel alapvetően máshogy közelítik meg a problémát, szerintem valahogy természetes, hogy akad egy festő, aki az afrikai szegények és a nyugati kényelem kombinálásával provokál, segítő szándékkal. Szerintem jobb, hogy ilyeneket fest, mintha kimegy önkéntesnek, mert minden szervezetnek elsősorban pénz kell, és az az, amiből egyre kevesebbet kapnak. Illetve mindenkinek más a szerepe / feladata, és szerintem jó, hogy a sok névtelen önkéntes áldozata mellett van olyan is, aki botrányt csinál, bekerül a sajtóba, és így segít.
Igyekeztem a témát a harmadik világnál tartani, ami nem azt jelenti, hogy a saját környezetünkben meglévő problémákat kicsinek tartanám. Igazából fogalmam sincs, bármelyiket hogyan lehetne helyesen megoldani.
Én erősen szkeptikus vagyok azügyben, hogy a festőnő ezzel a botrányképpel segít-e. Azt sem gondolom, hogy a képeslapvásárlás-szintű adományok bármit is segítenek - nem, nem igaz az, hogy minden cent számít... Nem centekre van szükségük, és szerintem nem is csak pénzre, úgy is mondhatnám - nem főleg pénzre. Hanem okos, átgondolt szervezésre, hosszútávú megoldásokra, nem alamizsnára. Egy idézet: "A külső segélyezés Afrikának csak rosszat tesz: növeli a szegénységet, lassítja a gazdasági fejlődést, és teret ad a mindent elborító korrupciónak – írja a Wall Street Journal internetes oldalán megjelent cikkében Dambisa Moyo közgazdász.
VálaszTörlésAz elmúlt 60 évben a gazdag országok legalább egytrillió dollárt adományoztak Afrikának a fejlődés előmozdítása érdekében. Ennek ellenére az egy főre eső jövedelem ma kevesebb mint a 70-es években, és a népességnek több mint a fele, 350 milliónyi ember, napi egy dollárnál kevesebből él – 20 éve még csak feleennyien voltak ilyen szegények.
A segélyezéssel szembeni legnyilvánvalóbb érv a korrupció. Az afrikai országokba ömlő pénz nem oda jut, ahová szánják, hanem a kormányzati tisztviselők és a civil szervezetek nyelik el. Az Afrikai Unió 2002-es becslése szerint a korrupció évi 150 milliárd dollárt von el a kontinenstől, és az adományozó kormányok és szervezetek nem törődnek ezzel, a homokba dugják a fejüket. Zairében Mobutu Sese Seko elnök 1965 és 1997 között legalább 5 milliárd dollárt lopott el országától. Ma sem jobb a helyzet. Egy hónapja Malawi volt elnökét 12 millió dollár elsikkasztásával vádolták meg, Zambia volt elnöke pedig azért áll bíróság előtt, mert milliókat tett zsebre az egészségügy, az infrastruktúra és oktatás fejlesztésére szánt pénzből.
Az „ingyen” pénz beáramlása hatalmon tartja a nem hatékony, vagy éppen rossz kormányokat. Nem kell semmit sem tenniük a gazdaság és a pénzügy terén, és amíg fenntartják a hadsereget, semmibe vehetik az állampolgárok véleményét. Ha fogyóban a pénz, csak felemelik a telefontkagylót, és többet kérnek az adományozóktól. Nem csoda, hogy Afrikában a költségvetés 70 százaléka külföldi forrásokból származik. Jellemző adat, hogy Etiópiában, ahol a költségvetés 90 százalékát adományok fedezik, az állampolgárok csak 2 százalékának van mobiltelefonja (az afrikai átlag 30 százalék).
Még a legjobb szándékú segítség is kártékony lehet. Vegyünk például egy afrikai szúnyogháló-készítőt, aki 10 embert foglalkoztat, és hetente 500 szúnyoghálót gyárt. Tipikus esetben minden alkalmazottja 15 rokont támogat. Egy gazdag ország nagylelkűen százezer szúnyoghálót adományoz az afrikai országnak. A szúnyogháló-készítő azonnal csődbe megy, és 10 alkalmazottja sem tudja tovább segíteni a 150 rokont. Pár év alatt az adományozott szúnyoghálók tönkremennek, de már senki sem gyártja ezeket az országban – nincs más lehetőség, ismét segélyt kell kérni. Hasonlóképpen teszik tönkre az élelmiszersegélyek a mezőgazdaságban dolgozókat is.
Afrika a világ leginkább instabil kontinense. Az 1990-es években több háború volt itt, mint a világ más részein összesen. 1996 óta 11 országban volt polgárháború. A felkeléseket nemegyszer az motiválja, hogy tudható, hogy a győztes fél fog rendelkezni a pénzforrások felett."
Amennyire én tudom, az igazi megoldás az elsivatagosodás megállítása, és sokezer kút fúrása lenne - erre kellene fordítani a rengeteg pénzt, az használna hosszú távon mindenkinek. A lelkiismeretfurdalásos nyugatiak kis akciói nem.
Azóta, hogy ezt megírtam délután neked, még eszembe jutott egy sokkal jobb és tömörebb megfogalmazása is a dolognak: a nyugatiak úgy segítenek ma Afrikán, mint az az ember, aki segít átmenni egy vaknak az út túloldalára - holott ő át sem akart volna kelni...
VálaszTörlésszerintem nem csak ilyen oldala van a nyugati segítségnek. Az írek, akiknél laktam, mint ismeretes, segélyszervezeteknél dolgoztak. Az anyuka a Trócaire-nél, ami pontosan a helyi emberek oktatására, bevonására, helyi erőforrások felhasználására épít. Hogy ne helyettük építség újjá pl. a falvakat, hanem velük. Épp ezért modellértékűek. Az apuka pedig vízvezetékrendszerek kiépítésével foglalatoskodott, egy másik cégnél.
VálaszTörlésA sok visszaélés, korrupció, és hátrafele haladás is sajnos mind tény. De szerintem kicsit egyoldalúan nézed az ügyet.
Wow itt egy videó, ahol a Trócaire Livelihood programjának a felelőse, történetesen Sorcha, oktat arról, hogy a céljuk az emberekre támaszkodni, és a külső hatásokat lehetőleg kiiktatni. http://www.youtube.com/watch?v=jNQrQzNuSAk
Az ír példa, hogy partnerként segítenek, az nagyon jó! az is nagyon jó, ha a vízhiány megoldásában segítenek a nyugatiak. Vannak jó példák, igen. De az összkép sajnos mégis az, amit a fenti idézet jellemez: hogy a 60 év alatt adományozott egytrillió dollár ellenére ma kevesebb az egy főre eső jövedelem Afrikában, mint amennyi a hetvenes években volt. Tehát a segélyezés nagy többsége sikertelen volt, nem javított, hanem rontott a helyzeten. Az utóbbi példáid azt mutatják, hogy már sokan észbe kaptak, és elkezdtek jól segíteni. De a festőnő nekem nem tartozik ebbe a körbe.
VálaszTörlésAz persze mindenképpen pozitív, ha egy nyugati ember az önzésen túllépve egyáltalán eljut odáig, hogy a saját szükségletei kielégítésén túl mások javára is gondol. Ez általánosságban javítja a nyugati társadalmak morális színvonalát. Ilyen értelemben is fontos foglalkozni az afrikai mélyszegénységgel, akár úgy is, ahogy a dán festőnő tette. Ennél azonban sürgősebb lenne úgy foglalkozni vele, ahogy a Trócaire teszi.
volt Magyarországon is egy akció, hogy bicikliket vittek valamelyik (elfelejtettem) afrikai országba. Mire átvitték őket a sok határon, jócskán leapadt a számuk... Szerintem ez is egy példa arra, hogy megvan a jó szándék, csak nem illesztik be egy már működő keretbe, akik esetleg a szállítást és a megfelelő szétosztást is koordinálni tudnák.
VálaszTörlésAmúgy valóban több szervezetnek kéne példát venni a Trócaire-ről :) Hajrá szervezetek, vegyetek példát! :P