Kiindulópontja ugyanis, hogy a képregényt nem a képregényvilágon belül vizsgálja, tehát nem a rajongók, fanatikusok és bennfentesek szempontjaiból, és nem is az irodalom felől (lásd képregényesített Toldi, vagy hogy Spiegelmantól a Maus kötelező olvasmány egyes helyeken, persze nem itthon). Hanem úgy tekint a képregényre, mint egy kulturális termékre, amely más kulturális termékek között keresi az életterét, és amely többnyire a rövidebbet húzza.
(Az egész kiindulópontja Charles Bourdieu elmélete a kulturális termelésről, de ezt inkább irodalomelméleti bennfenteseknek mondom.)
A könyv fejezetei a 20. század kulturális tereit veszik számba (viszont a net meg a blogszféra sajnos kimarad. Ennek oka az lehet, hogy bár 2012-ben jelent meg, korábban íródott, és akkor még nem volt ennyire befolyásos a net.) Meg az alábbi témákat:
- vajon irodalom-e a képregény - ki és hogyan dönti el. Spiegelmantól a Pulitzer-díjas Maus pl. mind az irodalom (fiction), mind a nem-irodalom (non-fiction) sikerlistáját is vezette.
- képregényre alapuló képzőművészet - Roy Lichtenstein és mások.
 |
| ("Lehet, hogy rosszul lett, és nem tudott eljönni a műhelyből.") Roy Lichtenstein "Maybe' 1963 |
- a zseni kultusza (vajon a képregény írója vagy rajzolója a zseni?) - és miért kell valakit zseninek kikiáltani ahhoz, hogy a képregényberkeken kívül a nagyvilág is megismerje és komolyan vegye a munkáját? Jack Kirby, Stan Lee és a Marvel.
- actionman figurák és egyéb képregényre alapuló kacatok, amelyeket drágán meg lehet venni
- a populáris kultúra és a giccs - na ez egy jó fejezet.
 |
| Gary Panter lemezborítója Frank Zappának. |
- képregénygyűjtés, aukciósházak - hogy lehet az, hogy egy bizonyos John Snyder 1979-ben 13.000 dollárért vette meg a Marvel Comics első részének egy igen jó állapotban lévő példányát, majd 2001-ben 350.000 dollárért adta tovább?
 |
| Remélem, hogy így néz ki, a keresés eredménye nem volt egyértelmű. |
- és egy külön fejezet Chris Ware-nek, akit (szerinte) mind a művészvilág, mint a képregényvilág egyaránt zseninek ismer el.
 |
| Chris Ware - állítólag az Acme Novelty Library egy lapja, de a Building Storiesban is ugyanez a nő a főszereplő. Még kinyomozom. |
Mindeme vizsgálódás közben Beaty három fő kérdésre keresi a választ:
(1) Miért zárták ki a képregényt a huszadik század nagyobb részében a művészet területéről és miért nem illeszkedett be a művészettörténet partot mosó sodrásába?
(2) És akkor hogy lehet az, hogy hirtelen, az utóbbi mondjuk 20 évben, berobbant a képregény a köztudatba? (Lásd Hollywood, képregény-kiállítások külföldön, és immár pár (nem sok) képregény magyarra is le van fordítva.)
(3) Mit árul el ez az átalakulás az egyes pontból a kettes pontba a képregényekről, na meg persze mit a művészetről alkotott elképzeléseinkről?
Szóval, amint látszik, ez egy eléggé bölcsész könyv, de nagyon jó, szórakoztató, és elhatároztam, hogy törekszem arra, hogy megpróbáljak minden fejezetről írni pár sort.
