Két dolgot kellett volna korábban megtenni: megnézni ezt a filmet és írni róla. Mert egy csomó okos és átszellemült dolgot akartam beleverni a billentyűzetbe, ám elmúlt a hatás, és a dolgokra finom porrétegként rátelepedett a feledés.
Az utolsó képsorokat nézve, emlékszem, arra jutottam, hogy a film során talán Vickyben zajlik le a nagyobb változás. Christina életről alkotott felfogása nem módosul valami nagyon, róla a kedves tévémaciszerű narrátor az elején és a végén is csak annyit mondd el, hogy csak azt tudta biztosan, mi az, amit nem akart. Ennek a biztos tudásnak csupán az az aspektusa bizonytalan, illetve roppant zavaró, illetve rohadt idegesítő, hogy amíg az elején csak azt tudta, hogy pipogya pasi mellett unatkozni nem akar, addig a végére már azt is tudja, hogy izgi mellett kalandozni sem - mi marad akkor hát az embernek?
Összezárul a világ, beszűkülnek és beszürkülnek a horizontok, de legalább Christina megtanult fényképeket hívni (olyan világosban, hogy attól frankón befeketül bármilyen fotopapír).Vicky nem (csupán) a világban való helyzetmeghatározás lehetetlenségének prométeuszi feladatát kell, hogy megoldja (ld. Christina), hanem Sziszifuszként saját megkövesedett énjének állandóan visszagördülő terhét is folyton meg kell próbálnia visszatornászni az egyensúlyi helyzetbe. Mint a nagy titánok harcol a háborgó hullámokkal; a gazdag pasija biztos vesz is neki majd egy jegyet a Titanicra. Illetve vesz a fenét, hiszen a sulimbeli diákokban több az érzékenység, mint abban a csákóban.
No tehát, amit mondani akartam. Vicky a film elején egy szilárd énképpel felfegyverkezve érkezik Barcelona paradicsomába, ahol a kisértő szépen lassan elcsalogatja tőle a fegyvereit.Mi marad abból a lányból akinek a világképe a saját megbízhatóságába vetett hit volt - ámde kiderül, hogy megbízhatatlan? Aki eddig szikáran állt a zúgó szelek között, vagy legalábbis ez volt az imidzse, ámde mégis, mittudomén, nem képes a zúgó szelek között szikáran megállni?
Elég nihilista értelmezése ez ennek a könnyed nyári vígjátékocskának, nem? Minden életút járhatatlan, ámde míg szibériai klímánk hótól betemetett fűútjait (a mellékutakat nem) megtisztítja a BKV meg
a sószóró emberek (szerintem többet keresnek nálam), a mi életünk útjait ki teszi járhatóvá?Nem tudom, de az első lépése lehetne az, hogy fizetésemelést ad.
