1. Nézzük meg a trailert. Vonjunk le konzekvenciákat.
Ryan Gosling lesz a jó pasi, a gengszterekkel dacoló hős, aki autósüldöz és bankot rabol. Lesz benne egy szőke nő, meg egy kirúzsozott szájú, valamint sok fekete luxusautó, rengeteg pénz egy szemeteszsákban, meg egy versenyautó is robogni fog.
Az izgalomfokozó képsorok között azonban vegyük észre, hogy a trailer végén furi elvont zenére lövöldöznek, s ezt vegyük is komolyan: a furi elvont zene fontosabb, mint az erőszak maga. A beharangozó vége az, amely megmutatja, milyen szemléletű és hangulatú is lesz a Drive, és nem az akciófilmsablonra összevágott első fele.
Nekünk, trailernézőknek szerencsénk van, mert bevágták a film egyik legütősebb jelenetének részletét is, és pont akkor, amikor kezdődik a furi zene: hárman utaznak a liftben, a jó pasi, a szőke nő, meg az öltönyös fegyveres. A jó pasi megcsókolja a szőkét, majd verekedik a fegyveressel. Lassítva. Ez az a jelenet, amikor az egész mozi remeg a hősökért, akiknek egzisztenciája fokozottan veszélyben van. Ez az a jelenet, amikor nem csupán az életük forog kockán, de a kapcsolatuk is fordulóponton megy keresztül. Egyből két fordulóponton is. Lassítva Ez az a jelenet, aminek a befejezésére senki sem számított, és amelyen a mögöttem ülők hangosan fujjoltak, nekem meg majd megszakadt a szívem.
2. Nézzünk meg egy részletet a filmből. Vonjunk le konzekvenciákat.
Még mindig benne van a jó pasi, csak csupa olaj, és a haja is hülyén van fésülve. A szőke nő pedig anyuka, ergo foglalt, a kisgyerek pedig eléggé fekete szemű, ergo ne számítsunk könnyed kis románcra, sőt arra se, hogy az n+1. autós üldözés után egymás karjába esnek.
Vegyük észre, hogy a jó pasi egyáltalán nem úgy viselkedik, mint a trailer narrátora: nem sokat macsóskodik, és alig beszél. Tényleg csak akkor fog megszólalni, amikor már nagyon muszáj, és akkor is kábé annyit fog mondani, hogy OK. :-) (Mögöttem ülők kommentje az első negyed óra után: hát ez nem is fog beszélni?) Ez a hős a képek által születik meg, ami most tudom, hogy eszméletlenül pöffeszkedő mondat, de így van: ahogy a hős csendben szemlélgeti a világot, úgy ad esélyt nekünk is a rendező, hogy (nagyon jó zenére) mi is lelassuljunk, és nézhessük a hőst. Többnyire alulról. (Vajon felnézünk rá?) Lassú a cselekmény, lassan néznek, lassan nézünk, lassan néz. Nagyon jó elveszni ezekben a képsorokban!
A mögöttünk ülők pedig beszélnek, és olyasmiken nevetnek, hogy a "Hey" fordítása miért az, hogy "jó napot". Mert egy magyar ezt mondaná.
Nézünk, sokat, a sofőr mégis az egész film alatt megfoghatatlan marad, és továbbra is alig beszél. Hallgatása beszél helyette. Ryan Gosling pedig úgy tud hallgatni, hogy az egyre ijesztőbbé válik. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de bennem van egy olyan hiedelem, hogy aki keveset beszél, az biztos belül nagyon töpreng valamin... Az a meredek ebben a sofőrben, és azért zseniális színész Gosling, mert olyan hirtelen váltakozik benne a túl higgadt csend, és a túl nyers erőszak, hogy minden kapaszkodónkat el kell dobnunk, és egy teljesen külön értelmezési buborékba kell raknunk ezt a brutálisan csendes/csendesen brutális alakot.
(Ezen a linken Ryan Gosling arról nyilatkozik, mennyire élvezte a Blue Valentine szavakkal vagdalkozó hőse után ennek a csendes fickónak a megformálását, a rendező, Nicolas Winding Refn, pedig arról beszél, hogy a KÉPEK megalkotása az, amely tulajdonképpen filmmé tesz egy filmet.)
Az imént megnézett jelenetben még azt is vegyük észre, hogy nincs háttérzene, amely a dialógusok esetlenségét elmosná, hogy hangos a háttérzaj, s hogy csak nagyon lassan közelednek egymáshoz a szereplők. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor nagyon fogjuk élvezni a film középső harmadát!
3.Végül nézzük meg a nyitó jelenetet, amely bármely akciófilmnek díszére válna. Vonjuk le a konzekvenciákat.
A jó pasi gengsztereket fuvaroz: ő felelős azért, hogy meglógjanak a tett helyszínéről, és ne kapja el őket a rendőrség.
Eme felütés után esetleg azt hihetnénk, egy tökös akciófilm következik, de ne higgyük ezt. (Félreértés ne essék, a Ragadozók és Bruce Willis nagy rajongója vagyok. Csak ez most nem az a film.) A film hátralevő részében pedig ne várjuk, hogy a csendes hős majd megmenti a világot. (De ha várjuk, legalább ne hangosan türelmetlenkedjünk). Azért brutalitás lesz, sok; lesz vér, az is sok, és mindez olyan naturalista stílusban, hogy nehéz azzal nyugtatnunk magunkat, hogy mindez csak kecsöp.
Valóban dolgozik az alvilágnak ez a csendességében tökéletes sofőr, az események azonban ennél sokkal bonyolultabbakká válnak: Mit csináljon az ember, ha tetszik neki egy férjes asszony, akinek ura napokon belül szabadul a börtönből? Mit csináljon az a fiatal nő, aki 17 éves korában terhes lett, majd felnőtt élete nagy részét azzal töltötte, hogy várta, hogy a szinte ismeretlen férjét szabad lábra helyezzék? Mit csináljon az az apa, aki hazajön, és látja, hogy a fia jobban kötődik a szomszéd férfihoz? És mit csináljon a két férfi, akik ellentétes oldalon állnak, de mivel ugyanazok az emberek a legfontosabbak számukra, egy nagyon bonyolult és nagyon fenyegető helyzetben össze kell fogjanak?
Úgy kezdtem, hogy kinek való, kinek nem... Mindenkinek való, aki hajlandó az alkotókkal együtt a fékre lépni és gondolkozni. Nézni hosszan, és nem pislogni, ahogy a film elején a sofőr és a kisfiú. (Mert ha így nézünk, bizonyos jeleneteknek hirtelen több értelmük lesz, például annak a hosszú statikusnak a végén.) És nem való azoknak, akik másokkal nem törődve végigdumálnak egy filmet, vagy akik egy cseppet sem hajlandók elvárásaikon változtatni, amikor azzal szembesülnek, hogy ez az alkotás nem szolgálja ki őket.
Ezt pedig már nem én mondom, hanem a Filmvilág kritikusa, de szerintem ugyanazt állítjuk: "A Drive a nézői izgalom felkorbácsolása érdekében nemcsak a forgatókönyv, a színészi játék és ritmus mentén, de a kép és a hang síkján is abszolút szembe megy a jelenlegi gyakorlattal, és nem az egyre zavaróbb sebességre és a ritmusra, hanem a tiszta csendre és a lassú, meditatív szemlélődésre játszik, amivel paradox módon nagyobb sikereket ér el, mint a kizárólag a fokozásban gondolkodó többség"
