A gyerek és a háború: Miriam Katin képregényei

Miriam Katin magyar származású, Amerikában élő képregényszerző. 1942-ben született, 1957-ben emigrált Izraelbe, 1991-ben New Yorkba. Dolgozott illusztrátorként mindenfelé, például a Disney-nél, de saját maga által írt és rajzolt képregényei nem csak a könnyed témákat szorítják keretek közé. Sőt többnyire nem. Bár van az a Mórickába való skicc, amikor három öregedő zsidó pár elutazik Izraelbe nyaralni, ahol mindenki mindenkit meg akar csalni mindenkivel, de egy rejtélyes langaléta ötvenes kihallgatja a titkos beszélgetéseket, és a lusta, elkényelmesedett férfiak helyett ő megy a találkák helyszínére. Zárókép: ül a hat nyugdíjas, a nap felé fordítják a fejüket, a nők vigyorognak ezerrel, a férfiak mindennemű kommunikációt kerülnek.

Zászló le, zászló fel: cseberből vederbe.

Katin fő hangneme mégsem az irónia, a fő témája mégsem a társadalomkritika. Hanem a háború. Magyarországon. És a második világháború utáni évek. Szintén Magyarországon. Mivel felnőtt éveit gyakorlatilag nem itt élte/i le, és nem a mai magyar politikai diskurzuson szocializálódott, a témákat teljesen máshogy közelíti meg, mint ahogy egy magyar szerző tenné. Nehezen tudnám ezt empirikusan bebizonyítani, de valahogy feldolgozásában idegen a mű, bár tapasztalatilag magyar. Mondjuk Katin sem szándékozik a magyar irodalom hegyének csúcsaira törni. Eleve, ugye, egy képregényest valami szeles mélyföldre száműznének egyből.

Két Katin-könyvem is van, az egyik a második világháború utolsó éveiről szóló We Are On Our Own (Egyedül vagyunk), mely 2006-ban jelent meg az USA-ban. Ebben a nem túl hosszú, de engem eléggé megviselő könyvben a szerző édesanyja történetét meséli el. Édesanyját törékeny, szép, divatos zsidó nőnek rajzolja meg, magát icipici kislánynak, aki az egész fekete-fehéren megrajzolt bujkálásból semmit sem fog fel. A történet egy másik, színesebb síkján a már felnőtt lány saját kisgyereke mellett rakja össze az addig eltemetett, elfeledett történetelemeket. A könyv maga nem más, mint amit utólag megalkot, a feszültséget pedig (a család állandó féltése mellett) az adja, hogy az írónő mindvégig megőrzi azt a naiv gyermeki nézőpontot, amely az Istent keresi minden dologban, és a felnőttek iróniáját nem értve a borban találja őt meg, vagy az anyját megerőszakoló katonát kedves csokit osztogató bácsinak látja.

 

Nagyon megrázó olvasmány / képanyag ez a mű, mégis bátran ajánlom mindenkinek: igényes és őszinte munka. Nincs benne semmilyen posztmodern irónia - sokakat ez riaszt vagy fáraszt - ugyanakkor nincs benne önsajnáltatás. Egy csendes kis hang ez a könyv, melyet a hóvihar és a háború zajában alig hallani.


Megvan nekem aztán még a Történetek képekben és szavakban.  Ez a kis füzetecske tavaly jelent meg, és nem túl sok kritikai visszhangot váltott ki - vagy csak hozzám nem jutott el, ugye. A Bookline-on most akciósan megrendelhető. Ugyan, támogassátok a hazai képregénykiadást pár száz forinttal :)

Ajánlom a művész honlapját, ahol további képregényrészletek is láthatók. Nagyon szép, gömbölyded, olykor színes, olykor fekete-fehér, karakteres vonalakból álló stílusa van. www.miriamkatin.com 

Ez egy kedves, két idősíkan (jelen, török kor) játszódó történet, kicsit egyenetlen szerkesztéssel.

Ha egyetemi tanár lennék...

Ez a veszély természetesen nem fenyeget, ellenben találtam egy-két ötletet, amelyet vész esetén szívesen ellopnék. Mind a kettő egy bizonyos Laura Mandell nevű hölgytől származik, Miami University, Angol tanszék.

A házi feladatokat a neten íratnám. Gátlástalanul ellopnám prof. Mandell ötletét, és blogoltatnám a diákokat. Háború és béke első száz oldal: gondolataim. Háború a napi sajtóban. Háború a családban. Béke. Békés megye. Békék és háborúk festményeken. Kedvenc békém és háborúm dalszövegben. Nagymamám a békéről és a háborúról. Háború és béke második száz oldal. Kedvenc mellékszereplőm. Elgondolkodásra érdemes idézetek a műből. Milyen háborúk vannak a műben, milyen szinteken, kiknek.

Ezt most nem biztos, hogy szó szerint így csinálnám, ha valaha a klasszikus orosz irodalom tanítására vállalkozó egyetemi tanár lennék.

Facebookon már posztoltam, most újra: itt van például az angol nőírókkal foglalkozó kurzusának tanmenete: a diákok először a csipkerózsika kapcsán keresnek toposzokat a női szerepekre a médiákban, majd elkezdenek esszéket, regényeket olvasni. A házikat mindenki a saját blogjára posztolja: egy-egy bekezdés valamely szereplőről, gondolat valamely kérdésről. Nem sok, de rendszeres. Muszáj rendszeresen olvasni, hogy az ember meg tudja csinálni, ne késse le a határidőket. Neadjisten a többiek blogjához is hozzá tudjon szólni. Az On Beauty-s / A szépségről-ös kérdéseken nekem is kedvem támadt eltöprengeni. Lehet, hogy majd meg is írom.

Ha nem kellene állandóan mást csinálni.

A másik ötlet, amit ellopnék (tudom, nem egyetemhez, lelkesedéshez köthető minden. Középiskolai magyartanárként is ellopnám, sőt csináltam is amikor újságot szerkesztettem a srácokkal, de hát magyartanár se vagyok.)

Egyik (képekkel és szövegekkel, ezek viszonyával foglalkozó) kurzusán pedig nem teszt volt a vizsga, hanem a diákok mint csoport álltak ki, közösen, ugyanazért a jegyért. Képeket vagy képpárokat kaptak, arról beszélgettek. Valaki elmondta, mit gondol, erre reagáltak a többiek. Hát nem a párbeszéd lenne minden bölcsészet értelme? Készült is a dologról egy diasor is, a hang sajnos nagyon rossz minőségben.

Banksy street art művész és a vietnami örökség

Miközben Szevasztopolban

Találtam egy történelmi-művészeti-emberi blogot, ami, és ez számomra a legmeglepőbb, igen hosszú időre lekötött. Egyszerűen érdekes. Jól működnek a képzettársítások. Rengeteg a poszt, kreatívak a szerzők, csorgatom a nyálam.
wangfolyo.blogspot.com

Itt most néhány képet kölcsönöztem A szovjet Capa című cikkükből, amely Jevgenyij Haldej háborús képeiből válogat, és egy csomó érdekes infóval szolgál, amiket most, nyilván, nem másolok ide.
Ebben a három képben viszont, amelyeket csakazértis ellopok, megrázóan törékeny a világ.