ár/érték az angol antikvár könyvpiacon

ma vettem 8 könyvet kb 10.000 Ft-ért. A férjem jóváhagyta a beruházást.
Úgy örülök nekik! Le is írom a listát.
Mind használt.
Mind angolul van.

1) Don DeLillo: The Body Artist (A testművész)
Amerikai posztmodern, nagyon befolyásos szerző, akinek a könyvei a kritikák és a címek alapján csak úgy hemzsegnek az izgis témákban és kérdésekben. Mielőtt nekirugaszkodnék a hencegésnek, még egyet sem olvastam.
Rájöttem tegnap és ma, hogy az amerikai szerzők sokkal inkább írnak az engem izgató témákról, mint az angolok. De amerikanisztika phD-ra nem akarnék menni.... Reméljük, hogy az angolokból is ki lehet csikarni egy izgalmas témát, csak még nem találtam meg őket.

2) Thomas Pynchon: The Crying of Lot 49 (A 49-es tétel kiáltása)
Amerikai. Posztmodern. Izgalmas. Már olvastam. Magyarul meg is van. A sznoboknak angolul is kell.
Amikor először olvastam, elcipeltem Kálmánt egy postamúzeumba, és releváció hatású felfedezéseket tettem a Thurn und Taxis postahálózatról, majd tavaly megvettük a Thurn und Taxis nevű társasjátékot. Veszélyes könyv.

3) Jim Carroll: The Basketball Diaries (Egy kosaras naplója)
Nagyon szeretem ezt a filmet, mert a komoly téma ellenére is megmarad kamaszosnak, nem úgy, mint pl a Rekviem egy álomért, ami mélyen mélyen összekeveri az ember belső szerveit. Szóval drogos filmet is csak mértékkel.
Ez már a második drogos naplóm lesz, mert az elsőt kamaszkoromban vettem véletlen, szintén egy antikváriumban, címe: Kérdezd meg Alízt! Kölcsönadtam pár osztálytársamnak is, és nagyon menőnek éreztem magam. Ezt a könyvet kevesen ismerik, itt egy link.

Ezután átmentem egy másik angol antikváriumba, ahol még több könyvet vettem. Mindenki láthatja, hogy ideális nap volt.

4) Kazuo Ishiguro: The Unconsoled - nem tudom, mi ez magyarul
Ishiguro kortárs angol bácsi, A nap romjai-t már olvastam, és az Artist of the Floating Word-öt félig (ezt se tudom magyarul). Ez utóbbi egy festőről szól, ergo vannak benne képek. Elhatároztam, hogy befejezem, vagyis elkezdem újból, közben meg majd futtatom az agyamban, hogy alkalmas-e phD-témának. Valószínűleg nem. :)
Szóval szeretjük ezt a bácsit, már csak azért is, mert Norwich-ban tanult a UEA-n, ahova én könyvtárazni jártam, és olvasás helyett mindig bámultam a tavat.

5) W. G. Sebald: The Rings of Saturn (A Szaturnusz gyűrűi)
Ezt a könyvet Norwich-ban mutatta az egyik tanár, azóta el szeretném olvasni. Fogalmam sincs, miről szól, de vannak benne képek :) Mármint nem képeskönyv, hanem a szövegtestbe beleékelve vannak fotók, grafikák, és nem tudom, mi a kapcsolat a szöveggel, de ez egy olyan dolog, amit hátha tovább lehet kutatni phD témának.
A képekhez való ragaszkodásom a magyar szakdolgozatomból származik, hogy ne vesszen kárba, vagyis inkább újra felhasználható legyen az a sok kutatás - persze lehet, hogy semmit se lehet majd kezdeni vele. Az angol szakdogám Keats-szel meg az angol romantika szépségeivel foglalkozott, és azt nem lenne olyan nagy kedvem folytatni... aztán hátha onnan jön majd mégis az ihlet.

6) Hugh Laurie: The Gun Seller (A balek)
Igen, ez az a Gugh Laurie. Kékszemű Dr. House-unk írt egy csuda vicces gengszterregény-paródiát. Már olvastam. Most megvettem. Angolul. Sznob. Vállalom.

7) Tibor Fischer: The thought gang (A gondolat banda??? kábé)
Modern angol irodalom előadáson mintha emlegették volna a bácsi nevét. A címe is tetszik. Hátha valami jó.

8) Haruki Murakami: Norwegian Wood (Norvég erdő)
A jó öreg kedvenc... És ezt a könyvét még nem is olvastam! Ellenben addig nem nézem meg a filmet, amíg a könyvet nem forgattam szorgosan.

Ennyi. Szép nap volt.

Visszatérve a fényképekre. Találtam egy ilyen honlapot:
összegyűjtve a kortárs angol irodalom képesebbik fele.
Ennyi :) :)

on the Murakami-phenomenon in the New York Times from 1997

One of the preoccupying themes of Japanese literature in this century has been the question of what it means to be Japanese, especially in an era that has seen the rise and fall of militarism and the decline of traditional culture. But from reading the books of Haruki Murakami, one of the country's most celebrated novelists, you'd never know he was Japanese at all: his characters read Turgenev and Jack London, listen to Rossini and Bob Dylan, eat pate de foie gras and spaghetti, and know how to make a proper salty dog. In Murakami's early books, the references to Western pop culture were sometimes so obscure that they even flew over the heads of many Americans. Murakami's protagonists are soft, irresolute men, often homebodies with dynamic girlfriends or wives, who go through long, inert periods of ennui -- a blatant renunciation of the frenetic, male-dominated ethos of modern Japan. Perhaps for that reason, his books are huge successes there: a two-volume novel called ''Norwegian Wood'' (taking its title from the Beatles song) has sold more than four million copies, making him Japan's best-selling novelist.

http://www.nytimes.com/1997/11/02/books/east-meets-west.html?pagewanted=1

A kurblimadár (avis kurbliensis)

Murakami, Haruki:

A kurblimadár krónikája 1-3.

Geopen Kiadó, 2009

• 988 oldal
• Kötés: papír / puha kötés
• ISBN: 9789639765696

---

Tokió külvárosában egy Okada Toru nevű munka nélküli fiatalember először csak felesége elveszett macskája keresésére indul, idővel aztán rádöbben, hogy a felesége is elhagyta. A város békés felszíne alatt rejtőző föld alatti világba keveredve különös ismeretséget köt egy testvérpárral, akik a görög szigetvilág két tagjáról kapták a nevüket. A szomszédban lakó bolondos lány révén beavatást nyer a parókakészítés rejtelmeibe, egy nyugalmazott tiszt pedig a mandzsúriai háború tapasztalatait osztja meg vele. A zenekedvelő és rezignált Toru titokzatos állást vállal az inkognitójukat messzemenőkig őrző Szerecsendiónál és Fahéjnál, s eltűnt háziállatának és házastársának felkutatása miatt szó szerint sötét és mély kútba kell alászállnia.
Murakami valóságot és misztikumot ötvöző regényének felzaklató történeteit az elbeszélés szenvtelen nyugalma ellensúlyozza, feszült kíváncsiságot ébresztve az olvasóban, aki az események sodrásának engedve képtelen letenni a könyvet. A lapok közül pedig minduntalan kihallatszik a világ mozgásban tartásáért felelős, láthatatlan kurblimadár hangja: gíííííííí...

www.bookline.hu

Egyelőre ott tartok, hogy van a pasi, meg a felesége, és nincs macska. 76. oldal.

Murakami: the beginning

Sikerült a hétvégén a rituális vasárnapi minimum egy órás fürdés közepette normálisabb mennyiséget elolvasnom a legújabb Murakami könyvemből, a The Wind-Up Bird Chronicles-ből (A kurblimadár krónikája). Mert a héten még erre sem volt időm.
(Érezhetitek, mekkora gáz van, ha még murakamizni se futja az időgazdaságból, de leginkább az energiavetésből. Szóval ezúttal is szeretném megköszönni Csillagnak, flamnak, és prérikutyának, hogy a) aggódtak miattam és b) igyekeztek felrázni. Kell a noszogatás, igen.)
Valami sznobságból angolul olvasom Murakamit, nem tudom miért. Pedig ugyanúgy fordítás, mint a magyar...
jobban belegondolva talán azért, mert két meghatározó Murakami-élményem is van még azokból az időkből ,amikor nem olvastam tőle semmit, és mindkettő angol nyelven történt. Az első, hogy amikor Angliában voltam, a legjobb barátom, a Steve akkortájt olvasta az első Murakamiját és nagyon szerette, és ő mondta, hogy olvassam én is. De nem olvastam, mert nehogy már egy ilyen kis alkoholista fenegyerek mondja meg nekem, mit olvassak, amikor én vagyok az ELTE dédelgetett csodagyereke :-D Amúgy a Steve rendkívül intelligens volt, szerette a filozófiát meg az irodalmat, kreatív írás szakra jártunk együtt meg együtt is laktunk amíg Erasmusos voltam. Csak az angol (helyesebben skót) fiatalok mindennapjait élte, így a kíváncsiságánál mindig fontosabb volt az alkohol, a tanulmányainál a bulik, az agyánál a fű. Szerintem rettenetesen elherdálta magát, és bár nem voltam nála okosabb, műveltebb biztosan. Kreatív írás szakon a tanár félve kérdezte meg, hogy ki írta a Bovarynét, ami a felsőoktatásukra nézve meglehetősen sokat elárul.
Nos ekkor még nem olvastam Murakamit.
Pár évvel később Írország nyugati partján ültem Galwaynél, egy kicsit a parton északra gyalogolva leltem meg az ideális helyet, egy félszigetet, amelyet keskeny földnyelv kapcsolt apálykor a szárazföldhöz, dagálykor pedig sár. Ez egy olyan ideális alakú félsziget volt, melynek felszíne valahány fokos szöget zárt be a tengerszinttel, ergo folyamatosan emelkedett, ahogy a part illetve a földnyelv felől közelített az ember, és az Atlanti óceán felé eső vége meredek sziklafalként magasodott a víz fölé. Ide ültem ki, lábamat a semmibe lógatva a vasárnapi újság kulturális mellékletével (mert ott olyan is van), és egy Murakamival készült interjút olvastam.
De még ekkor sem olvastam Murakamit.
Amikor hazajöttem, egy hirtelen ötlettől vezérelve vettem le a polcról a Wild Sheep Chase-t, merthogy azt kaptam talán karácsonyra de az is lehet hogy a szülinapomra Kálmántól, aki akkor már olvasott Murakamit, és milyen gáz dolog, hogy nem olvasom el.
Így estem szerelembe.
Azóta elolvastam a Kafka on the Shore-t, ami a végét leszámítva (összecsapás) nagyon megragadott, és most, mint mondtam, a The Wind-up Bird Chronicles-t olvasom, ami magyarul, mint mondtam, A kurblimadár krónikája. Még csak az elején tartok ennek a több, mint 600 oldalas könyvnek, most vázolgatja fel a világot, de már tudom, hogy tuti jó lesz.

Ezen a linken épp Murakamiról olvasom a fent nevezett cikket egy új helyszínen, agy patakocska torkolatában a köveken, valahol a patak és a Galway-i-öböl határán.
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgX7H2YuOa1BkacX53Zx_04pPdYkzeOX-HWDTwFBGdIN193jrRsDK5C2squIev_tVv2w6rjtD50tzymsupO_NCFG-YacTpHoi1GfqhIaouLb1_RJ-SJ5i1UvlgoYhwFziIBjuYBGobO4TOV/s1600-h/P1040063.JPG

Ez meg itt a régi blogból az ide vonatkozó beszámoló, mert nosztalgiázni jó.
http://eszterszep.blogspot.com/2008/07/galway.html
http://eszterszep.blogspot.com/2008/07/galway-2.html

Kafka on the Shore by Hakuri Murakami

Just finished reading it. Still speechless. The end is a bit swishyswashy, though I don't think this word actually exists. What I mean is he could have done a WAY BETTER JOB on the last 30 pages after having written about 600 hundred without a flaw. Like, who IS his mother? Why does Johnny Walker do what he does? Where is he coming from? Why does he want to get to where he wants to get to? This is not a loose end, this is just some crappy end. The whole novel is a MARVEL, a, actually two BRILLIANT stories. One about Kafka, a teenage runaway, the other about a "slow" sixty-seventy-something guy called Nakata. And there is a lorry driver who really gets in the depth of everything, but, comes out of it as a newborn person.

Will write more about it soon if I have time. It would be good, as I feel that at last and at least I have something to write about.

Here is a review from the Observer.

A recurrent obsession in the books of Haruki Murakami is the idea of the labyrinth. His characters are always searching for something and mostly that thing is the emergency exit from his stories. His minotaurs come in all shapes and sizes. In A Wild Sheep Chase, it was a demonic would-be ruminant with world domination on his mind. In The Wind-up Bird Chronicle, there were the possessed healer Nutmeg Asakasa and her mute son, Cinnamon. Here there are monsters in the guise of Johnnie Walker, a malevolent, bottled-up spirit complete with tall hat and tails, and Colonel Sanders, who takes shape as a riddling pimp in a white suit selling sex and possibility in a side alley (with not a chicken wing in sight).

In several places in Kafka on the Shore, characters discuss the origin of the word labyrinth, dwelling on the notion that it has its roots in the ancient habit of laying out the disembowelled guts of an enemy on the sand to divine the course of the future. There are along the way several acts of disembowelment - Johnnie Walker, for example, has a taste for eviscerating stray cats - and mostly they lead to the conclusion that all of our mazes lie within us. It is, for Murakami, our fate to find a safe (and amusing) passage out of the life that fate has made for us.

Theseus-in-chief on this occasion is Kafka Tamura, a 15-year-old in the Tokyo suburbs, who lives with his father, a brilliant and fearful sculptor. When he was four, Kafka Tamura's mother left home with his sister. He does not know why they went, or where, and the quest of the book, and one of its various whodunits, lies in his vague, compulsive attempts to find out. He leaves home, heads south and ends up working in a curious library in the provincial town of Takamatsu. He is haunted by the oedipal prophecy his psychotic dad gave to him when he was seven: that he would end up killing his father and sleeping with his mother and his sister.

Kafka Tamura wants to escape from this fate but, in his dreams, of course, is drawn towards it. The fun and drama of Murakami's storytelling is that you are never quite certain where those dreams end and where reality begins. His singular skill as a novelist lies in creating hallucinatory landscapes in which everything has an internal logic and much has the cool erotic intensity of fantasy. He is a devout disciple of Chekhov's idea that 'if a pistol appears in a story, eventually it has to be fired'. He has talked often in interviews of allowing his stories to lead him where they want to go, from one sentence to the next. It is a risky, jazz-like strategy and it leads to dead ends as well as open roads.

Not surprisingly, Murakami is drawn as well to the idea of seismic dislocation, the kind of life events that make anything possible. His two non-fiction books dwelt on the victims of the Kobe earthquake and the terrorist gas attack on the Tokyo underground. In each case, Murakami interviewed victims with the kind of attention he might have reserved for interrogating characters he had invented. What was it exactly about their lives that had changed? he asked the stunned survivors. What new sense of narrative did they feel?

The dramatic act of fate in Kafka on the Shore falls on schoolchildren out with their teacher collecting mushrooms at the end of the Second World War. A plane passes over, or at least something very high up, and all 16 children fall to the floor unconscious like actors in 'some weird avant- garde play'. When they come round hours later, none can remember what happened. All but one of the children are unaffected by the incident, but that one, Nakata, has had all his memory, and his ability to remember, erased. The novel finds him in later life, the fool from the hill, in the same Tokyo suburb as Kafka Tamura, with an ability to speak to cats, and a skill for making unusual things fall from the sky. The weather of Murakami's novel is thereafter interrupted by squalls of mackerel and showers of leeches.

Somehow, the lives and dreams of Kafka Tamura and Nakata the rainmaker are linked. The clues seem to lie with Oshima, a cross-dressing librarian, who befriends Kafka Tamura, and the unsettling Miss Saeki, once Japan's Kate Bush, who is locked in the past of a murdered lover and has written a book about survivors of lightning strikes. Kafka Tamura believes Saeki might be his mother. He is visited by her 15-year-old self as he sleeps in her dead lover's room and, unsure if he is awake, has amazing sex with a ghost who he knows is asleep.

All of Murakami's writing is suffused with a sense of loss, as if his face were pressed against the glass of next, more perfect worlds. While he was writing this book, he was completing a new Japanese translation of The Catcher in the Rye in the evenings, and you might find traces of Holden Caulfield in the character of Kafka Tamura, in his mistrust of adult lies about life, in his tender consciousness.

One way out of his particular oedipal maze is through an impenetrable forest - complete with missing Japanese Second World War soldiers - to places where young lovers stay young forever, with all the wonder and fright of that prospect. It would not be Murakami, however, if there were not plenty of alternative exit strategies, too.

http://www.guardian.co.uk/books/2005/jan/02/fiction.harukimurakami