Tarantino és a magyar ősök

Becstelen brigantik. Végre és késve, mert eddig nem mertem. Van bennem egy természetes (vagy épp természetellenes) miheztartás, nevezzük mondjuk távolság-hoz-tartásnak, ha Tarantinóról van szó.
Fáj nekem a sok vér.
Hiába tudom, hogy poén, irónia, no meg kecsöp, akkor is.


De a brigantik, ezzel a minnesota-szerű Brad Pitt-akcentussal zseniális.
(Megj.: tisztára úgy beszél, mint Bob Dylan.)

Lenyűgözött, hogy a cselekmény katalizátora egy mozi, egy kulturális tér, egy igazi felejthető kis épületecske, és több ezer tekercs cellulózszalag. Posztmodern metanarratív világunk Tarantino mestert is utolérte: moziban mesél moziról, a mozi mesél a történelemről, a mozi megváltoztatja a történelmet. Leginkább ez a meta-ság tetszett, meg amikor a francia csaj valamilyen jól komponált kémzenére felfegyverzni magát a harmincas évek-végi végzet asszonya sminkbe. Tisztára mint amikor Achilleusz magára ölti harci öltözetét a hexameterek pattogó ritmusára.

Irigylésre méltó az a lazaság is, amellyel Tarantino a történelmet kezeli. Történelemtanárok nyilván máshogy gondolják, de itt most a M O Z I ról van szól. Átírjuk egy kicsit itt-ott, hipp-hopp. Rutinszerű kozmetikai beavatkozás.
Elvégre ha emberek milliárdjai kiíródnak a történelemből és említésre sem érdemes névtelen statisztákká válnak, miért ne lehetne néhányat beleírni? Sőt ha már beleírjuk, miért ne juttathatnánk őket igazán fontos szerephez? Mondjuk miért ne ölhetnék meg Hitlert?

Ez a gesztus amúgy, ki kell hogy ábrándítsak mindenkit, bármilyen zseninek és szellemesnek is tűnik a megoldás - nem éppen eredeti.
Frankó magyar nemes (megj.: hiszen csak az volt magyar, aki nemes volt) őseink így hamisították végig az egész magyar történelmet, itt ott beleköltve a családfájukba egy-két nemzeti hőst, önfeláldozó hősi halottat, vagy héthatárra szóló jogcímeket nyert kiváltságosokat. Lásd például a magasugró Dugonics Titusz esetét, akinek sajnos módjában sem állt levetni magát a vár fokáról, zászlóval vagy anélkül, mert valószínűleg nem is létezett.
Nos, most Titusszal együtt hanyatlom én is a sötét éjszakába és a semmibe, le innen a szék magaslatáról, és nagyon remélem, hogy estemben sikerül a 40 centiméterre levő megágyazott ágy felé navigálnom, különben volt blogszerző, nincs blogszerző!

Ezt írja a tavaly augusztusi Filmvilág a Becstelen brigantikról:
http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9839