színház az egész

Miután kedden a 9.d-vel bevettük a Pesti Broadwayt, pénteken Kálmánnal adóztunk a lassú tempójú orosz létdrámáknak, majd pedig ma derültünk egy diákszínjátszós darabon, a Toldyban.

Nos, a Radnóti Színházban Osztrovszkijtól a Farkasok és bárányokat néztük meg. Az első felvonás után nagyon ki voltam akadva, hogy ennek a darabnak semmi értelme, és még két felvonás hátravan. Gyakorlatilag nem történt semmi, és a konfliktust is csak félig vázolta fel a szerző.
és mindent elmondtak háromszor. Én a dramaturg helyében...
A szünetben Kálmán végighallgatta felindult fejtegetéseimet arról, hogy a McDonaldson és távirányítón emelkedett nemzedéknek háromnegyed órát hallgatni a semmit egy rendkívül fárasztó hét utolsó estéjén NEM a felhőtlen kikapcsolódás szinonímája. (A héten minden este volt vmi, ami miatt nem kerültem időben ágyba. Sajnos. Így majd hamarabb leszek öreg és ráncos. Hát ez van.)
Vissza a darabhoz. A második felvonás már jelentősen jobb volt. Az első felvonásban megismert kemény anyakarakternek is akadt ellenpárja, és a kezdetben felvázolt cérnavékony konfliktus is megizmosodott kicsit. 3 új jellem lépett a drámába, mind más szándékokkal és motivációkkal, amely jelentős színt adott a darabnak. Szerintem rettentő komoly dramaturgiai hiba ilyen sokáig várni a kibontással, meg azzal, hogy a nézőt lekösse a darab.
A szünetben Kálmán végighallgatta lelkes fejtegetéseimet arról, hogy na végre, hogy vannak karakterek, esemény, több szál, és hogy történik valami. És ropit is ettünk.
A harmadik felvonásban egyre egyértelműbbé vált, hogy ki fog nyerni, meg az is, hogy Szervét Tibort nem lehet nem szeretni.
Az előadás után gyorsan befogtam a számat, és rohantam haza, mert határidős fordítást kellett befejeznem.
Tök jó, hogy már negyed órája írok a darabról, de a cselekményét még mindig homályban tartottam :-D Nos valahol Oroszországban a tartomány igazgatásában érdekelt családokban a politika, a szerelem és az alkohol kibogozhatatlanul egybefonódik, és egyáltalán nem is cél kibogozni. Avagy miről beszélek, szerelemről egyáltalán egy szó sem esik, csak házasságról, meg pénzről. Az első felvonásban kimondhatatlanul idegesített, hogy még a színházban is ezt hallgassam, amikor ebben a szarban élek, de aztán egyrészt beleszoktam, másrészt izgalmasabb lett a darab. Azt még nem mondtam, hogy a rendező minden geget kihasznál, nagyon sokat lehet nevetni. Minden jellemet a végletekig feszít, a nevetségessé válás határáig, úgy, hogy közben az egész kimondottan tragikus. A nagy gáz alakot Csányi Sándor játsza, és amikor az ember már végleg leírná a Szombathy Gyula mindig elmond egy monológot, amitől felcsillan a helyzet tragikuma. Persze a tragikumhoz a csillogás nem illik, sokkal inkább valami fekete borongás, node ez van.

http://www.radnotiszinhaz.hu/index.php?id=404&cid=32566

Ma flam rendezését néztük meg a Toldy diákszínjátszó fesztiválján. Pirandellótól az Így van (ha így tetszik) című darabot, amit neki jól agyondicsértem és szétkritizáltam, a lényeg, hogy a művelet végére a dolognak már csak a romjai maradtak. Ez a darab arról szól, hogy mindenki mindent pletykál az új szomszéd családról, ahol a családtagok felettébb furcsák, és egymással sem állnak szóba - nagyon szeretnek azonban a szomszédokkal a jelen nem levőkről diskurálni. Így aztán csak dagad és dagad a kérdőjelfelhő. Erről az egyszerű helyzetkomikai alaphelyzetről (ha van ilyen) Pirandello rengeteg bőrt lehúz - a szereplők hol az egyik, hol a másik családtagnak hisznek, ide-oda teszik le a voksukat, akár csak a magyarok a szavazófülkében.
Az igazság a lehető legrelatívabb dolog, minden olyan, amilyennek értelmezzük. A világ olyan, amilyennek látni akarod, mondja a darab, amelyet ezennel ünnepélyesen posztmodern modernista darabnak nevezek ki. taps. http://en.wikipedia.org/wiki/Luigi_Pirandello