Murakami: the beginning

Sikerült a hétvégén a rituális vasárnapi minimum egy órás fürdés közepette normálisabb mennyiséget elolvasnom a legújabb Murakami könyvemből, a The Wind-Up Bird Chronicles-ből (A kurblimadár krónikája). Mert a héten még erre sem volt időm.
(Érezhetitek, mekkora gáz van, ha még murakamizni se futja az időgazdaságból, de leginkább az energiavetésből. Szóval ezúttal is szeretném megköszönni Csillagnak, flamnak, és prérikutyának, hogy a) aggódtak miattam és b) igyekeztek felrázni. Kell a noszogatás, igen.)
Valami sznobságból angolul olvasom Murakamit, nem tudom miért. Pedig ugyanúgy fordítás, mint a magyar...
jobban belegondolva talán azért, mert két meghatározó Murakami-élményem is van még azokból az időkből ,amikor nem olvastam tőle semmit, és mindkettő angol nyelven történt. Az első, hogy amikor Angliában voltam, a legjobb barátom, a Steve akkortájt olvasta az első Murakamiját és nagyon szerette, és ő mondta, hogy olvassam én is. De nem olvastam, mert nehogy már egy ilyen kis alkoholista fenegyerek mondja meg nekem, mit olvassak, amikor én vagyok az ELTE dédelgetett csodagyereke :-D Amúgy a Steve rendkívül intelligens volt, szerette a filozófiát meg az irodalmat, kreatív írás szakra jártunk együtt meg együtt is laktunk amíg Erasmusos voltam. Csak az angol (helyesebben skót) fiatalok mindennapjait élte, így a kíváncsiságánál mindig fontosabb volt az alkohol, a tanulmányainál a bulik, az agyánál a fű. Szerintem rettenetesen elherdálta magát, és bár nem voltam nála okosabb, műveltebb biztosan. Kreatív írás szakon a tanár félve kérdezte meg, hogy ki írta a Bovarynét, ami a felsőoktatásukra nézve meglehetősen sokat elárul.
Nos ekkor még nem olvastam Murakamit.
Pár évvel később Írország nyugati partján ültem Galwaynél, egy kicsit a parton északra gyalogolva leltem meg az ideális helyet, egy félszigetet, amelyet keskeny földnyelv kapcsolt apálykor a szárazföldhöz, dagálykor pedig sár. Ez egy olyan ideális alakú félsziget volt, melynek felszíne valahány fokos szöget zárt be a tengerszinttel, ergo folyamatosan emelkedett, ahogy a part illetve a földnyelv felől közelített az ember, és az Atlanti óceán felé eső vége meredek sziklafalként magasodott a víz fölé. Ide ültem ki, lábamat a semmibe lógatva a vasárnapi újság kulturális mellékletével (mert ott olyan is van), és egy Murakamival készült interjút olvastam.
De még ekkor sem olvastam Murakamit.
Amikor hazajöttem, egy hirtelen ötlettől vezérelve vettem le a polcról a Wild Sheep Chase-t, merthogy azt kaptam talán karácsonyra de az is lehet hogy a szülinapomra Kálmántól, aki akkor már olvasott Murakamit, és milyen gáz dolog, hogy nem olvasom el.
Így estem szerelembe.
Azóta elolvastam a Kafka on the Shore-t, ami a végét leszámítva (összecsapás) nagyon megragadott, és most, mint mondtam, a The Wind-up Bird Chronicles-t olvasom, ami magyarul, mint mondtam, A kurblimadár krónikája. Még csak az elején tartok ennek a több, mint 600 oldalas könyvnek, most vázolgatja fel a világot, de már tudom, hogy tuti jó lesz.

Ezen a linken épp Murakamiról olvasom a fent nevezett cikket egy új helyszínen, agy patakocska torkolatában a köveken, valahol a patak és a Galway-i-öböl határán.
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgX7H2YuOa1BkacX53Zx_04pPdYkzeOX-HWDTwFBGdIN193jrRsDK5C2squIev_tVv2w6rjtD50tzymsupO_NCFG-YacTpHoi1GfqhIaouLb1_RJ-SJ5i1UvlgoYhwFziIBjuYBGobO4TOV/s1600-h/P1040063.JPG

Ez meg itt a régi blogból az ide vonatkozó beszámoló, mert nosztalgiázni jó.
http://eszterszep.blogspot.com/2008/07/galway.html
http://eszterszep.blogspot.com/2008/07/galway-2.html