Ha egy téli éjszakán egy utazó

Kedvet csinálok ma.
Először vegyük szemügyre ezt a szimpatikus férfiút. A szeme csupa kíváncsiság, a mosolya csupa kacérság, mégis - ismétlem: MÉGIS - rezignáltan könyököl ki az ablakon a lányos anyák kedvéért. Pózol. Játszik, hogy komolyan vegyük.
A spaletták hozzá vezetik a tekintetünket. Íves szemöldökén a gondolat egy pillanatra megpihen, majd a párhuzamosokon csúszva lendül tovább az ihlet és a vágy, hiszen megállás nincs, s a pihenők is csupán még több fáradtságot rejtenek magukban.
Italo Calvino.
Bátorkodom úgy tenni, mintha ismerném, tekintetbe véve, hogy ő meg úgy tesz, mintha ismerne engem.

"Egy csomó kötet szanaszét hever, némelyik nyitva, mások rögtönzött könyvjelzővel, vagy szamárfülszerűen behajtott lappal. Látszik, hogy több könyvet szoktál olvasni egyszerre, mást-mást választasz ki a nap különböző óráiban és kis otthonod különböző sarkaiban való olvasásra: vannak, amiket az éjjeliszekrényre szántál, másoknak a karosszék mellett a helyük, megint másoknak a konyhában, a fürdőszobában.
Meglehet, ez fontos vonással egészíti ki arcképedet: elmédben afféle belső válaszfalak vannak, általuk elkülönülhet egymástól az az idő, amikor egy helyben állsz, meg az, amikor szaladsz, váltakozva hol ilyen, hol amolyan párhuzamos célokra összpontosítod a figyelmedet. Vajon mondhatjuk-e ezért, hogy szeretnél egyszerre tövv életet élni? Vagy hogy valójában élnéd is őket? Hogy amit valakivel vagy valahol átélsz, azt elválasztod attól, amit másvalakivel és máshol élsz át? Hogy minden tapasztalásért kielégítetlenséggel fizetsz, amiért csak valamennyi kielégítetlenség együtt kárpótolhat?"

Eme utolsó gondolat végett másoltam ki ezt az egész szakaszt a Ha egy téli éjszakán egy utazó című megfoghatatlan könyvből, de még így sem vagyok biztos abban, hogy érthető, megérthető, együttérthető. Én mindenesetre úgy érzem, mintha engem olvasna ez a könyv, miközben én olvasom.
De nem akarom elpszichologizálni a dolgot (milyen dolgot?).
Vannak itt eltűnt kéziratok, egyetemi zugtanszékek, félbeszakadó novellák, egymást titokban skubizó írók, akik a völgy két oldalán laknak, meghamisított regények, hamisítvány hamisítványai, no meg a hamisítvány hamisítványából létrejövő eredeti. Van még erkélyről ledobott hulla, füstös pályaudvaron füstös kocsma, kaleidoszkópgyűjtemény, kém a forradalomban, könyvekből szobrot faragó művész, és minden más, amivel a kíváncsi olvasót minduntalan tőrbe lehet csalni. Az olvasó pedig partner ebben, tudatosan megy bele mindig a csapdába, mert félrevezetve oly jó lenni. Abszolúte úgy viselkedünk, mi olvasók, mint a regény egyik főhőse, az Olvasó, és kíváncsian várjuk, az Olvasó egész könyvön átívelő története vajon milyen csapda fedelét fogja ránkcsapni.

"Úgy tervezték, hogy Honda motorkerékpáros testőrségem s páncélozott gépkocsim közé beékelődik három Yamaha motoros álrendőr - a kanyar előtt hirtelen lefékeznek. Az én ellentervem szerint viszont ötszáz méterrel előbb három Suzuki motorkerékpáros álemberrablónak kellett feltartóztatnia a Mercedesemet. Amikor már az első, tehát a másik kettőt megelőző útkereszteződésnél három Kawasaki motoros vágott elém, rögtön tudtam, hogy ellentervemet meghiúsította egy ellen-ellenterv; fogalmam se volt, kik fundálták ki."
Személyes kedvencem az azon gondolat dédelgetése, fejtegetése és vele való eljátszása, hogy milyen az, amikor a hegyen lakó író épp születő kéziratát az Olvasónő azonnal szimultán olvassa is lenn a völgyben. Az író meg közben az Olvasónőt lesi, hogy az arcjátékából kitalálja, hogyan tetszik neki a mű, s annak megfelelően alakítsa irományát. És erre az alapszituációra nemtudommennyi változatot olvashatunk.
Meggyőződésem, hogy Italo Calvino találta ki a Web3-t.