tegnap (is) úgy éreztem, összeesem a fáradtságtól. Igazából össze is estem. Nagyon nehéz az évkezdés, az elvárásaimnak a képességekhez igazítás, valamint a lustaságnak az elvárásokhoz igazítás egyenletlen, véres, és lassú folyamata. Napi átlag három karó... Nyáron lehet, elfeledtem, mi a szint? Neeeeeeeeeeeeeem, legyünk optimisták: ők felejtették el a nyáron, hogy mi a szint!!!!
Ma amúgy a boldogságtól ájultam majdnem el (hogy a lefelé hanyatló mozgások hasonlatainak sorát folytassam), és talán ez segített megmaradni embernek, és nem kifacsart sejtcsomóként végezni: tegnap a 10. a-val vettünk két darab fonetikai jelet, a hosszú és a rövid i-t, azokhoz gyűjtöttünk szavakat - bevezetésként az ellenük tervezett merénylethez, hogy lenyomom a torkukon az egész fonetikai ábécét... - no és mára az egyik srác kiírta a netről az összes jelet példákkal együtt!!!! Hát ettől egy hétre jó kedvem lesz, és lepereg a többiek minden bunkósága meg beszólása!
És még egy jó dolog volt! Még ilyet! Ennyit egy napra! Persze lehet, hogy ezeket azért értékelem ennyire és túl, mert nagyon kell valami, amibe kapaszkodni lehet... nos a Nagybubb győzködi a Kisbubbot, hogy járjon faktra, ami ugye nem kötelező, és jelentősen több, mint a szükséges minimum, és még be is kell járni és figyelni is kell és a tanár (én) is cseszeget. No hogy ezt is megértük! Persze ehhez tudnotok kéne ki az a Nagybubb,... így kénytelenek vagytok csupán elhinni a két szép szememért, amit szintén nem láttok (ha léteztek egyáltalán, kedves fiktív olvasók :-) ) hogy ez már aztán teljesítmény! Hogy ő a tanulás fontosságáról győzköd valakit :-D :-D Éljen éljen éljen, csak így tovább Miki!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése