Nem lehet elengedni

Kazuo Ishiguro Never Let Me Go című könyvét olvasom.(Magyar címe kb Soha ne engedj el) Benne vagyok a folyamatban.
Magyarul sajnos még nincs meg, de nagyon remélem, hogy az Európa vagy más kiadó pótolja ezt a fájó hiányosságot.
A címlapja rikítósárga, amin egy elmosódott rikítótürkiz lány táncol. Nem a kötet erőssége, sőt, ez a nagyon okos és érzékeny íróbácsi, aki a Booker-prize-t is megkapta már, (meg sokegyebet ugye, mert ezek a díjak csapatostul járnak), mindenképp megérdemelne egy rendes borítót. Valami olyat, amitől nem azt gondolja egyből az ember, hogy az évszázad ponyváját fogja olvasni, hanem hogy az évszázad legfelkavaróbb morális utazása kezdődik. Ezt már csak azért is fontos lenne a címlapon jelezni valahogy, hogy ne okozzunk gyógyíthatatlan lelki sebeket a Norah Roberts és mittudoménmilyen Parsons rajongóknak. Tony Parsons, ez az, Tony. Nehogy sokkot kapjanak attól, hogy itt most gondolkodni kell.
"The year's most remarkable novel" (Az év legjelesebb könyve) Sunday Times - áll még a címlapon, na de ezt ugye minden könyvről elmondja valaki valahol, csak nyitott szemmel kell járni.

My name is Kathy H. I'm thirty-one years old, and I've been a carer now for eleven years. That sounds long enough, I know, but actually they want me to go on for another eight months, until the end of this year.

Kathy H.-nak hívnak. Harmincegy éves vagyok, tizenegy éve gondozó. Tudom, ez elég soknak hangzik. Ráadásul azt akarják, hogy még nyolc hónapig folytassam, év végéig.

Így kezdődik. Én ettől egyből frászt kaptam, hogy mi az hogy 11 év hosszú idő - mihez képest? és miért kell ezt kiemelni? Meg hogy ők akarják, hogy maradjon - melyik munkáltató szól bele ilyen szinten a dolgokba... mintha valami rabszolga lenne. És pontosan ez a regény nagy erőssége: az elbeszélő saját világa összefüggéseit a lehető legtermészetesebben használja, és nagyon következetesen végigviszi. Kathy H. emlékeit öleli fel a könyv, arról a furcsa intézményről, ahol felnőtt, és arról a folyamatról, ahogy felnőtt.
A gyerekkor, ah már megint. Csakhogy nagyon furcsa ez a világ, és pont azért, mert olyan természetes Kathy számára, és olyan abszurd az olvasó számára, egyre erősödik az összefüggések iránti igény, a lássunk már tisztán kínzó követelése. Csakhogy Kathy világában magától értetődő az, hogy pl. mit is jelent pontosan, hogy carer (fordításomban gondozó) meg donor, meg milyen szabályok vannak, éppen ezért nem is írja le őket, csak használja, az olvasónak pedig a darabkákból ki kell rakni a mozaikot, majd az újabb darabkákból újra és újra... "Nem tudom, hogy volt ez onnan, ahonnan te jösz, de nálunk..." - ettől a mondattól borsódzik a hátam. Nem elég, hogy Kathy folyton megszólít, még úgy is kezel, mintha én is abban az idegtépő világban élnék. Talán itt kap a kedves Tony Parsons-rajongó sokkot. Megj.: az idegtépő nem a legjobb szó, arra keresek vmi magyarságot, hogy "creepy".

Valami nagy-nagy szenyaságot sejtek, és miután tegnap hajnali 2-ig ezt olvastam, kezd összeállni a kép. Most már a könyv első sorát is értem, bár ehhez el kellett jutni a századik oldalig (hozzávetőleges számadat, senki se kérje rajtam számon.)

Kathy H. az európai hagyományokat követő gondolkodó hős, más mint a srácok, akikkel felnőtt. Pont alkalmas arra, hogy az Ottlik-hősökhöz hasonlóan tudatára ébredjen dolgoknak, sőt Sherlock módjára ki is fogja nyomozni, hogy mi a helyzet. Narratívája csapong, emlékeit nem időrendben, hanem értelmezve meséli el. Az emlékezés folyamatát Ishiguro ZSENIÁLISAN hitelesen ábrázolja. Időnként rengeteg dolog jut Kathy H. agyába, szelektálni kényszerül, vagy előrevetít dolgokat, amiket lehet izgatottan várni, de elsősorban amiket az olvasó már most igyekszik beleilleszteni a saját értelmezési folyamatába. Milyen is az a regényvilág, ahol már megtörtént A és B, és ahol most C eseményről olvasok, de D is meg fog történni valahogy.
Ez az emlékszemcse-rakosgatás és világmegfejtés teszi letehetetlenné a könyvet, akiket ez a nyomozás érdekel, annak a könyvről szóló kritikát elolvasni tilos, mert ott mindjárt az elején megmondják a frankót, és lőttek akkor ennek a nyomozásnak.