Pszichogeográfia I. Alapkérdések. Moszkva tér.

Meg vagyok késve. 

Az élet rohan el mellettem, ahogy én rohanok reggel munkába. A becsöngő előtti utolsó másodperceket hangos dobogással jelzi a szívem, a város bármely pontján járjak is. 

Azt hittem, mostanra többet fogok tudni, de mindenesetre érezni a pszichogeográfiáról, ehhez képest egész hétvégén Spike Lee-ről és Robert Morrisról olvastam. Ebben a geográfiaként felfogni legfeljebb a tízpercenként változó testhelyzetet lehetett, változatlanul fájó háttal, és azt is meglehetősen erőltetni kell, ugye.

Tehát továbbra is a sötétben van tapogatózva.

Induljunk ki abból, hogy két dolog kell a folyamathoz, egy psziché és egy földrajz. 

A psziché az lesz, hogy elkezdek gondolkozni mindjárt. Földrajznak kiválasztottam a Széll Kálmán teret, lévén hogy kézre esik, és a továbbiakban mint Moszkva tér fogok rá hivatkozni.

Igen, ez itt máris a pszichó rész (lábjegyzet: mi a különbség és a hasonlóság a psziché és a pszichó között?), amely, úgy tűnik, jelen esetben EGYÁLTALÁN NEM választható el a földrajztól. Pszichém miért hivatkozik kórosan, amikor saját magával társalog, vagy parancsokat futtat az agyam barázdáin, egy már nem használatos nevén a Moszkva térre? 

egy psziché és egy földrajz

Önvizsgálatot tartottam, és úgy találtam, hogy a) a Török Ferenc iránti tiszteletből és b) mert rosszul reagálok a változásra mint olyanra, a Moszkva tér elnevezést használom.
Abszolút pszicho, azt hiszem, ezzel lázadok.

c) lázadás; kulturális örökségem megtartása

Erőt vettem magamon, és utánajártam, hogy 1929 előtt nem volt neve a területnek, aztán lett Széll Kálmán tér, 1951-től Moszkva tér, 2011-től Széll Kálmán tér. Mielőtt még bármi lett volna, a török hódoltság óta folyamatosan agyagbánya működött itt, a bányatavon lehetőség kínálkozott telente korcsolyázni.De többet nem szeretném a wikipédiát lapozgatni és nyálazni. Reméljük anélkül is ki lehet valamit hozni a Moszkva térből, hogy úgy igazából felfejtenénk a kulturális rétegeket. Azokat majd akkor fogom piszkálni, ha lehámozzák a graffitiket a falakról. (Nem nehéz, mállik az magától. De a lustaság princípium.)

Első konkluzió: ne keverjük össze kultúrtörténetet a pszichogeográfiával. Bár az igazi profik eléggé behatóan ismerik a kulturális örökséget, ez most mégis más: azt hiszem szüntelenül hangsúlyozni kell (illik!), hogy a kulturális eszmefuttatást is egy személy írja, gondolja, válogatja, szűri, szubjektív szempontjai alapján.

Én most a wikipédiát kiválogatom.

Hangsúlyozzuk tehát a pszichét: alapvetően kábé ez az egyik legjellemzőbb képem a Moszkva térről:

 

Ebben egy graffiti sincs, azok kissé balra helyezkednek el, van azonban meredekség, görbület, szabadság. Sosem tudtam elképzelni, milyen lehetett a terület eredeti domborzata. Annyira műnek tűnnek ezek az emelkedők, szinteltolt utcák, vagy fordítva: a vájatban nyivákoló villamos, a megrekedt pisiszag.

Miért pont így?

Miért túrták ennyire fel?
Miért nem túrták fel jobban? 

Itt szokott dohányozni a fél iskola.

Tehát kell egy psziché és kell egy földrajz. A kettő ötvözeteként a kiválasztott teret megpróbáltam lerajzolni. Nagyon érdekes kép lett, nem tudom, hogy hasonlít-e egyáltalán a Moszkva térre.

perezvon Moszkva tere

Nagyon érdekes volt ezt a térképet megrajzolni, például kiderült, hogy fogalmam sincs, milyen épületek vannak magán a téren, egyszerűen mert sosem nézek arra. Viszont nagy részletességgel ábrázoltam az alagutat, és frankón be tudom rajzolni (be is rajzoltam) a dohányzó diákjaimat. Jól megy még a sínek rajzolása, azt nagyon élvezem, és a megjelenítés hasonlatossága folytán ugyanígy érzek a lépcsőkkel is.

Az én Moszkva teremet összekuszálódott szalagként díszíti a tömegközlekedés, ebben a tekintetben igen feminin. Még a Postapalotára is történik benne utalás, ahol a hercegnő alussza százéves álmát, főleg, mióta az épületet értékesítették. Ahogy rajzoltam, egyrészt fokozatosan döbbentem rá elképzeléseim elnagyolt voltára, arra, hogy nincs elég hely, hogy teljesen máshogy kellett volna nekiindulni, nem beszélve arról, hogy folytatni. Nagyon csodálkoztam, és nem is értem, hogy milyen perspektívából is van akkor ez a tér most tulajdonképpen szemlélve, hogy a villamosokat (többnyire) felülről látjuk, az épületeket csak elnagyolt körvonalaiban jelezzük, ellenben az alagútba belesünk alulról.

Nevezzük el ezt egy pszichogeográfiai rajznak, és térjünk majd még vissza rá.
Mindenkit (pl.) lakókörnyezetének lerajzolására bíztatok: nagyon érdekes a folyamat maga.