augusztus 19, 2013

Képregény kontra művészet (Bart Beaty: Comics versus Art)

Bart Beaty: Comics versus Art c. könyve remek. Magyarul kábé Képregény kontra művészet lenne a címe, és egyből ki is találhatjuk, hogy a kötet eme két terület viszonyát és kölcsönhatásait vizsgálja. Akkora hisztériát váltott ki mindenféle amerikai képregényblogokon, hogy még ha minőségtelen lenne is a könyv (nem az), akkor is jó lenne.

Kiindulópontja ugyanis, hogy a képregényt nem a képregényvilágon belül vizsgálja, tehát nem a rajongók, fanatikusok és bennfentesek szempontjaiból, és nem is az irodalom felől (lásd képregényesített Toldi, vagy hogy Spiegelmantól a Maus kötelező olvasmány egyes helyeken, persze nem itthon). Hanem úgy tekint a képregényre, mint egy kulturális termékre, amely más kulturális termékek között keresi az életterét, és amely többnyire a rövidebbet húzza.

(Az egész kiindulópontja Charles Bourdieu elmélete a kulturális termelésről, de ezt inkább irodalomelméleti bennfenteseknek mondom.)

A könyv fejezetei a 20. század kulturális tereit veszik számba (viszont a net meg a blogszféra sajnos kimarad. Ennek oka az lehet, hogy bár 2012-ben jelent meg, korábban íródott, és akkor még nem volt ennyire befolyásos a net.) Meg az alábbi témákat:
- vajon irodalom-e a képregény - ki és hogyan dönti el. Spiegelmantól a Pulitzer-díjas Maus pl. mind az irodalom (fiction), mind a nem-irodalom (non-fiction) sikerlistáját is vezette.

- képregényre alapuló képzőművészet - Roy Lichtenstein és mások.

("Lehet, hogy rosszul lett, és nem tudott eljönni a műhelyből.")
 Roy Lichtenstein "Maybe' 1963
- fan culture, rajongás, fanklubbok, gyűjtés - hogy mikre nem képesek emberek...

- a zseni kultusza (vajon a képregény írója vagy rajzolója a zseni?) - és miért kell valakit zseninek kikiáltani ahhoz, hogy a képregényberkeken kívül a nagyvilág is megismerje és komolyan vegye a munkáját? Jack Kirby, Stan Lee és a Marvel.


- actionman figurák és egyéb képregényre alapuló kacatok, amelyeket drágán meg lehet venni
- a populáris kultúra és a giccs - na ez egy jó fejezet.

Gary Panter lemezborítója Frank Zappának.

- képregénygyűjtés, aukciósházak - hogy lehet az, hogy egy bizonyos John Snyder 1979-ben 13.000 dollárért vette meg a Marvel Comics első részének egy igen jó állapotban lévő példányát, majd 2001-ben 350.000 dollárért adta tovább?

Remélem, hogy így néz ki, a keresés eredménye nem volt egyértelmű.
- Robert Crumb kiállítások elemzése, szerkezete, és a háttérben megbúvó előítéletek. Például hogyan kell úgy képregénykiállítást szervezni egy rangos múzeumban úgy, hogy egyetlen képregény se legyen kiállítva. És egyáltalán, ki lehet-e állítani ezeket a kicsi kis vackokat, tele apró betűvel, egy hatalmas fehér múzeumi falon?



- és egy külön fejezet Chris Ware-nek, akit (szerinte) mind a művészvilág, mint a képregényvilág egyaránt zseninek ismer el.

Chris Ware - állítólag az Acme Novelty Library egy lapja, de a Building Storiesban is ugyanez a nő a főszereplő. Még kinyomozom.

Mindeme vizsgálódás közben Beaty három fő kérdésre keresi a választ:
(1) Miért zárták ki a képregényt a huszadik század nagyobb részében a művészet területéről és miért nem illeszkedett be a művészettörténet partot mosó sodrásába?
(2) És akkor hogy lehet az, hogy hirtelen, az utóbbi mondjuk 20 évben, berobbant a képregény a köztudatba? (Lásd Hollywood, képregény-kiállítások külföldön, és immár pár (nem sok) képregény magyarra is le van fordítva.)
(3) Mit árul el ez az átalakulás az egyes pontból a kettes pontba a képregényekről, na meg persze mit a művészetről alkotott elképzeléseinkről?

Szóval, amint látszik, ez egy eléggé bölcsész könyv, de nagyon jó, szórakoztató, és elhatároztam, hogy törekszem arra, hogy megpróbáljak minden fejezetről írni pár sort.


augusztus 17, 2013

Jan Kempenaers és a jugoszláv égbetörés

Tulajdonképpen egy link lenne az egész mai bejegyzés. Na de milyen link!


Kampenaers - Spomenik #4 (Tjentište), 2007

Jan Kempenaers belga fotós elfelejtett és elhagyott jugoszláv emlékműveket és a propagandaépítészet / propagandaszobrászat légüres terében rekedt maradványokat örökít meg. Nem maradt belőlük más, mint az ég felé törő kőakarat, amely egy monumentális pillanatban önmagába roppant. 
Önmagába roppant, és ahelyett, hogy elérte volna az esetenként komorszürke eget, annak játékszerévé vált. Az ember pedig, a kicsi porszem, inkább csak a messzeségből kukucskál.


Kampenaers - The Bunker #1. 2010

Na, ez igencsak fennkölt lett... értelmezéséhez javaslom, hogy most azonnal böngésszétek inkább magukat a fotókat itt: http://www.juxtapoz.com/current/forgotten-soviet-era-monuments-in-former-yugoslavia

Kampenaers - Spomenik #1 (Podgarić), 2006

Jan Kempnaers honlapja, rajta urbanista fotográfiák. Ámulás van.


augusztus 15, 2013

Gumikacsatérkép és mások

1992 januárjában elsüllyedt egy hajó, rajta huszonkilencezer (29000) gumikacsa. Errefelé értek partot:


Mielőtt a kontinensek elvándoroltak volna, igen furi helyen leledzett Olaszország.



Ezt biztosan ismeritek: többen laknak a körben, mint kívüle.



Népességeloszlás kicsit absztraktan: hosszúsági és szélességi körökre vetítve. A konklúzió: India nyer, meg Indokína.



Vízhiánytérkép:



forrás: http://twistedsifter.com/2013/08/maps-that-will-help-you-make-sense-of-the-world/

június 27, 2013

Házak 1 / Houses 1 (feat Dsida Jenő)


          Nincs engedelmességem, nincs parancsom. Egyként eldobtam már
a kéjt s a kínt. Órákig is elbámulom, amint sugár szikrázik át egy
tiszta kancsón.

          A fán rekedten rikkant fel a páva, a nap melenget és a föld
forog. Áldott, kiben nem fáj a tört horog s a küldetésben néha-néha
gyáva.
    

          Szívem e békés lustaságban oly dús!

          A gazdag úton szembe jön velem vasakkal verten egy csapatnyi
koldus s amíg a parkon át lassan halad ki, a módot kutatom és nem
lelem: mint tudnám őket végre megtagadni?

/Dsida Jenő: A gyávaság szonettje/

június 14, 2013

Csak egy maradhat (Danny Boyle: Trance)

Danny Boyle Trance c. filmjét mi is tátott szájjal ültük végig, bár néha úgy éreztük, túl van hájpolva. Ezért is kezdtünk el agyalni rajta, mígnem kitaláltuk az alábbi elméletet - így máris minden sokkal jobban összeáll.

Ez a bejegyzés csak és kizárólag spoilereket tartalmaz.

Az elméletünket röviden az alábbi tőmondatban lehet összefoglalni (VIGYÁZAT, fokozottan spoiler!):
igazából csak a nő és Vincent Cassel, azaz Franck létezik.

Most adok egy kis időt, hogy mindenki végigfuttassa ezt az agyán. Én is pont így gondoltam! Nem, ez hülyeség, miért ne léteznének a többiek?! Csak a nő és a körmeitől megfosztott csákó létezik (James McAvoy, Simon)! Senki sem létezik! Minek ezen gondolkodni?


Szóval mi, azaz Kálmán meg én, úgy gondoljuk, hogy csak a nő és Franck létezik. A többi mind hipnózis. Mert ha nem így lenne, miért pont Franck maradna életben a film végére? Összeáll ez a film úgy is, ha azt mondjuk, Franck járt a pszichológus nővel, az ő kapcsolatuk ment tönkre, rajta állt bosszút a nő. Ha nem így lenne, a mindent elmesélős (szokásos) nagyjelenetben miért mutatnák olyan sokat Franckot? Mi köze neki az egészhez, ha nem az, hogy csak neki van köze mindenhez?

Bele hipnotizálta bele a pszichológusnő, hogy lopjon el neki egy festményt. De nem akarta unalmasra csinálni. Lehet, ha unalmas sztorit csinál, ami átlátható, nem lesz belőle festmény. Arról nem is beszélve, hogy film sem lesz belőle. Franck énjének egy kivetülésének tartom Simont. Simonra azért van szükség, hogy Franck el tudja fogadni, hogy akarata ellenére cselekszik. Hogy irányítják. Hogy azt érezhesse, ő is irányít valakit, hogy ezáltal beleszokjon, hogy őt is irányítják. Ne feledjük, sem Franck, sem Simon nem tudja, hol a festmény.

A film enigmatikus jelenetei is alátámasztják, hogy Franck a nő volt pasija: gondoljunk arra a flörtölős jelenetre még egész korán a cselekményben (amikor még nem vagyunk behálózva a hipnózis különböző rétegeibe), amikor a nő hazajön az üres lakására Simontól, és - meglepetés! - ott találja Francket. Nem lenne szükség arra, hogy ott elkezdjen a nő még vele is flörtölni (persze ez hülyeség, szükség van rá, szexre mindig szükség van) - Simon arcától két milliméteres közelségben beszélnek arról, hogy lehet valakit hosszú ideig hipnózisban tartani, ha az illetőnek megfelelő a lelki alkata. Majd Franck egyetlen szót válaszol, franciául azt, hogy eper, és elmegy. Itt még nem hagyja magát. Tovább kell bonyolítani a sztorit, hogy odaadja a nőnek a festményt. Kell még bele pisztoly meg vérengzés. Kell Francknek, és kell a nézőnek is, na ná!

Na és azzal mit kezdünk, hogy visszatérő motívumként megjelenik, hogy a nő és Franck ketten vannak, ismét két milliméterre egymástól, és a nő azt kérdezi, mondjon-e egy szót, csak egyetlenegy szót, és Franck azt válaszolja neki, hogy ne?

Elképzelhetőnek tartjuk-e, hogy egy ennyire dögös pszichológusnő a múltban (vagy a jelenben) egy olyan karakterrel járna, amilyen Simon (James McAvoyt rajongásig szeretjük!)? Aki nem vitte semmire, nincsenek céljai, és a lánc legvégén sínylődő pitiáner kis végrehajtó? Nem inkább valaki olyan, mint Franck?

El tudjuk-e képzelni, hogy a művészettörténet újraértelmezése Simon szájából hangzik el? Tud-e ilyen összetetten gondolkozni Simon? Nem inkább Franck elméletét halljuk Franck szájából, Franck luxuslakásában, ahol HD-ben szól a kaputelefon?

Simon azért kell, hogy Franck odaadja a festményt, hogy fel tudja dolgozni, hogy egyszerre akarja odaadni, és akarja nem odaadni. Hogy egyszerre tudja, hogy hipnotizálják, és higgye, hogy mást hipnotizálnak. Meg azért, hogy legyen belőle egy jó film.



május 13, 2013

Játékos tudósok

A tudós szóról most kivételesen ne a természettudományra asszociáljunk, hanem a humán tudományokra. Filozófia, művészettörténet, nyelvészet. És ha már ilyen jól kizökkentettük magunkat a megszokott kerékvágásból, vessünk egy (és aztán két) pillantást ezekre a játékos képekre.

Ludwig Wittgenstein, W. J. T. Mitchell bemutatja:
A kacsanyúl



Ernst Gombrich bemutatja:
Az indiáneszkimó


Oké, oké, az eszkimók is indiánok, de most ne kötekedjünk.

Umberto Eco bemutatja:
mexikói a biciklin.


Ehhez kapcsolódóan egy vicces képekkel ellátott oldal a Columbia University-ről:
http://www.columbia.edu/cu/cjas/agozzino2.html


Ez pedig egy könnyen fogyasztható mexikóis gyűjtemény, nekem csak az egyik tetszett, de az nagyon. Lehet találgatni. :)