Elkészítettem a tegnapi Norwich-i képsorozat folytatását. Nem is számítottam Norwich-i bejegyzésdömpingre, de világossá vált számomra, hogy nem csak a céltudat (az útdokumentáció) fűzi össze ezeket a fotókat, hanem a bennük lappangó ALFABÉTIZMUS. Lelepleződtünk: teljesen uralják életünket a betűk! Ez eddig nekem fel se tűnt, csak most, amikor sorra klikkeltem a fotókra. Egyrészt, hogy mennyiszer választottam magát a betűt témának, másrészt, hogy amikor nem az a téma, akkor is rásomfordálnak a képre.
Szóval nem igaz, amit sokan hisznek, hogy a képi fordulat beálltával (Zárójel: bizony, ez van MOST, képileg meg van fordulva a világ, soha nem látott mennyiségben okádja ránk a sok igénytelenül komponált képet a tévé, árnyékol be bennünket a sok fotosoppolt óriásplakát. Az újságok és magazinok képesek, a képtelenségek mellett pedig képeinket is egyre nagyobb számban posztoljuk Facebookon. Fényképezőgép mindenkinek zsebben, van valami érdekes, megörökítjük. Aztán rá se nézünk. SATÖBBI.) ... a képi fordulat beálltával a betűk nem szorítódtak ki, a nyelv nem lett száműzve, hanem a) mint grafikai elem is hangsúlyossá válik, hiszen a betűt, a betű képét látjuk, és azt gondoljuk, értjük; valamint b) a betűk kipusztíthatatlanul ott vannak.
Az emberiség állítólag akkor kezdett el butulni, mikor feltalálta az írást: azóta pluszmínusz tartós külső hardware-eken tároljuk, amit érdemesnek tartunk a feljegyzésre és a megőrzésre, s ezáltal mi magunk jól el is felejtjük azokat.
Ezzel szemben, hogy a képek ilyen nagy özöne által majd az agyunk szuperül elkezd működni, azt azért nem állítanám.
Ennél többet nem is akartam mondani, jöjjenek a képek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése