május 11, 2012

Orvosi eset - Doc Martens kampány 2012

Hangsúlyozottan fogalmam sincs, kinek mit jelent a Dr Martens, és igazából talán még azzal is hadilábon állok, hogy az én kicsiny, ámde fontos életemben hol foglal helyet ez bakancs, amit sohasem volt szerencsém birtokolni, ellenben többször elképzeltem kamaszkoromban, hogy kit rúgnék seggbe vele.

Volt azonban más márkájú bakancsom nekem is, ami LÉNYEGÉT TEKINTVE szinte ugyanaz, mintha az embernek Martens-e lenne. Mert van az a korszak, amikor a bakancs a lényeg.


Mindenesetre meglepődtem, hogy ez a kultikus ruhadarab (ruhadarab egy (acélbetétes) bakancs?), ami szinte már szimbólum, elsősorban a lázadásé, aztán még a fiatalabb vagyok mint te-elképzelésé, illetve az igénytelenségé és az igényességé egyszerre - talán ezt hívják lazaságnak, most leleplezte magát és reklámkampányával nyomul. Nyilván eddig is volt nekik reklámuk és kampányuk, hiszen csak egy világmárka, csak behálózta még a lázadó punkot is... de most az egészet nyíltan művelik - szünet - vagy csak én vettem most észre?

Az, hogy észrevettem, átlátok, mögénézek, végérvényesen is felnőtt létemről árulkodik? Hogy nem hogy nem lázadok, de kirúgnának, ha bakancsban dolgozgatnék? Hogy én vagyok, aki ellen lázadni kell?

Immerse your soul in love.

Nem, nem, a Martensnak nem a divatblogokon a helye, és nincs az embernek öt különböző színű belőle, hogy cserélgesse. Martens csak egy van, amire az ember elsősorban vágyik, másodsorban végtelennek tűnő idő alatt összekuporgatja rá a pénzt.A tanárok összeráncolják a szemöldöküket, a konkurencia elismerően pillant.


Szóval a Martens nem egy termék, akkor sem, ha el lehet adni, meg lehet venni - főleg használtan. Nem egy termék, egy fogyasztói társadalmi hajtás, amit (tényleg jól megcsinált, egységben tartott) divatfotókon kellene reklámozni.

ez se magyar vonat
Mondjam, hogy a Martens életérzés? A kampány koncepciója is valahol ez lehetett amikor lázadó fiatalokat mutat egy brit (?) tengerparti városkában, amint épp ülnek. Ülnek a tetőn meg az autón, a fűben. Ám egy átlag brit fiatal annyira rongyos, mármint hogy direkt és stílusát tekintve, hogy mellettük ez a fotósorozat maga a megtestesült glamúr, annyi közük van hozzá, mint a Versacehoz vagy a Pradahoz. Az átlag magyar fiatal, bár szintén vágyakozik játéktermekbe, ha divatmajom, nem vesz Martenst, ha vesz, akkor alternatív divatnak a majma.


El van itt csúszva valami. ELEVE, fehér, törtfehér bakancs. Mondjam, hogy a Martens életérzés?
(El)árulják.


El ne feledjem, van még ez a film is: a First Love c. kampány hivatalos filmje.
 
Ellenben ez a videó EZERSZER közelebb áll ahhoz, mi is az a Martens. Külön felhívnám a figyelmet a minimalista formavilágra, a letisztult színekre, a naturalista hangzásra. Link.



Hoppá! A bejegyzés megírása után egy érdekes összefüggésre derült fény: a kampányfotók ihletője egy neves amerikai fotóművész, Robert Frank. Link itt.

2 megjegyzés:

  1. Igen a Dr.Martens egy életérzés, igen munkavédelmi bakancsból lett divat cipő(bakancs), de nem ez a lényeg.
    A lényeg, hogy kényelmes és én SZERETEM!

    VálaszTörlés
  2. Lényeglátásoddal egyet kell értenem :)

    VálaszTörlés