Flashdance: a gyóntatószék nem diszkrét bája

Nem tudom, hogy lehet, hogy ezt a táncos filmet még nem láttam, de még nem láttam. Tegnapig. Akkor aztán rácsodálkoztam arra, hogy a rendező, Adrian Lyne, remek gegekkel szórta tele az egyébként borzalmas koreográfiákkal megáldott filmet. Az ő munkája még a Jeremy Irons-os Lolita is, amit sokan nem állhatnak (az eredeti feldolgozás mindig sokkal jobb, ugye), de én szeretem. A forgatókönyvírók között pedig ott van az engem mindig fogyókúrázási kötelezettségeimre emlékeztető Joe Eszterhas, akiről az imdb szerint a legfontosabb tudnivaló az, hogy " He lost four-fifths of his larynx in an operation for cancer," egyébként meg nagyon futtattak róla egy közelmúltban megjelent könyvet.

Egy mondatban tehát: a Flashdance-ben a táncon kívül minden más értékelhető.
És én ezt értékelem is.

Első szembeötlő felismerés: a Sláger Rádió top 10-t hallgatom, pedig azt hittem, filmet fogok nézni.

Másfeledik szembeötlő felismerés: nagyot mozdult a világ a koreográfia terén, a Flashdance koreográfiái pedig szinte fájnak. Egyetlen rövidke elviselhető táncjelenet: a munkából hazatérő táncosnők utcai táncosokkal találkoznak, és őket nézik: a random utcai hiphop pár perce sokkal aktuálisabb és nézhetőbb, mint a film többi másfél órája. Persze szükséges lépcső volt a fejlődésben a 80-as évek, csak éppen rossz nézni. Szükségtelen piruettek, nagyon intenzív vonaglás, és ami a leginkább zavaró: repkedő karok.

Második szembeötlő felismerés: ez a film annyira nyíltan a szex miatt jött létre, hogy kár is volt valamilyen történettel elrontani. Hogy pl. hegesztőgyárban dolgozó 18 éves lány. Kinek kell ez a körítés? Ki hiszi el? Mi az, hogy hegesztőgyár?

Harmadik szembeötlő felismerés: míg az összes Step up is a szexről szól, (ld. a Step up 2 poszterjét kicsit lejjebb, amely személyes kedvencem), emellett a film mellett az összes kemény hiphoposcsaj és az ő minden történetük elbújhat. Ahogy itt a gyóntatószék (!) rácsos-elmosódott félhomályában megrebegteti a bocipilláit a hegesztőgyárban dolgozó, mellékállásban sztriptíztáncos kamaszlány: "Bless me father for I have sinned"/"Bocsáss meg atyám, vétkeztem," azt kérem nem lehet felülmúlni.

Ja de. Rögtön a következő mondattal. "I've been thinking about sex a lot."/"Sokat gondoltam mostanában a szexre."

Ezzel a fenti képpel bátran összevethetjük a Step up 2 plakátját: tegyük is meg.

Lehet, hogy az egyébként a Yale-re járó bociszemű színésznő volt olyannyira zseniális választás, hogy észrevétlen égett be tetoválásként a retinámba, de a naiv (mondjuk ki: buta) báj és sztriptíz sokkal jobban működik együtt a filmvásznon, mint a sztriptíz naiv (mondjuk ki: buta) báj nélkül. Eső ide vagy oda.

Amúgy a legújabb, négyes sorszámmal kijövő Step up-ban pedig ha minden igaz a hegesztőgyárat idéző táncjelenet is lesz, úgyhogy legyünk bátran kíváncsiak és optimisták. Azonban látatlanban is ki merem jelenteni: szexfaktorban utolérhetetlen a Flashdance. Kedvenc jelenetemről igyekeztem képet /videót találni, de nehéz, ugyanis ez egy egyáltalán nem fontos jelenet. A film elején, a hangulat felvázolásakor és a szereplők bemutatásakor az öltözőben a lesminkelő táncoslányok beszélgetésébe hallgathatunk bele: na ná, hogy pasikról beszélnek. Ül négy pongyolába csavart táncoslány a tükör előtt (bár csak szoft-sztriptíz, de azért egyikük se szent,) repkednek a hajszálak és a sziporkák, és akkor az aranymetszés szabályainak megfelelően a négyből a harmadik kényelmesen magához vonzza a szemünket, elütő bőrszíne miatt még nagyobb hangsúlyt kap, és békésen majszol egy banánt. Zseniális. Az elegáns étteremben rákot csak kézzel enni tudó bociszem bénázásba oltott flörtje ennek a jelenetnek a méltó párjaCsináltam csak nektek egy printszkrínt a banánról.

Ezt a videót pedig sok szeretettel küldöm minden fiúnak és lánynak: ma már, ebben a sokak által feketének lefestett individualista szétesett világban egyszerűen NEM LEHETNE négy percig mutatni egy táncosnő fenekét. Komolyan mondom, öröm nézni, hogy milyen naivan őszinte az egész. Semmi körítés, nincs az a hipergyors vágás, amit mára már (tánc)filmtől megszoktunk, simán lehet szorongatni a szék karfáját aggályok nélkül. Csorgatni a nyálat a pattogatott kukoricába.

Mert az azért otthonra is kell.