január 23, 2013

Comics vs Art

Áhááá, ebben a pillanatban hozta a postás Bart Beaty COMICS VERSUS ART című könyvét! Már alig várom, hogy olvassam! Csak ezt a Slow Chocolate Autopsy-s tanulmányt kéne már befejezni!
Kedvenc képregénybloggerem, Noah Berlatsky (The Hooded Utilitarian) egyébként nagyon utálja ezt a könyvet. Itt és itt és itt és itt is szidja, (ezek közül az utolsó a legjobb, valamint a bejegyzést követő ötvenvalahány komment,) mert csupa olyasmik vannak a könyvben, amire ő is rájött. Nem, nem plágiumról van szó, egyszerűen ha okos emberek ugyanazt olvassák, hasonló dolgokra fognak kilyukadni. Csak az egyik a tudományos élethez beszél, tudományos körítéssel és manierizmusokkal, a másik meg az internet nagy közösségének épít káromkodásból katedrálist.

Szóval muszáj volt ezt a könyvet megrendelni, ez könnyen belátható.
Fejezetcímek:
1) Kikerülvén a történelem szemeteskosarából - a képregény és a műfaji hierarchia
2) És ha a képregény mégis művészet?
3) Roy Lichtenstein könnyei
4) Művészeket keresünk a szórakoztatóipar birodalmában
5) A képregény mint mestermű
6) Magasművészeti képregény vagy ponyvaművészet?
7) A gyűjteményes képregény evolúciója
8) Morzsák az asztal alól: a képregény helye a múzeumban
9) Konklúzió gyanánt: Chris Ware képregényei a művészetről.

Megj. Chris Ware-ért odavagyok!!!! Legújabb könyvéről, ami egyben kártyák, poszterek és miegymások gyűjteménye is, meg egy társasjáték, mind azért, hogy az ember a történetépítés szerkezetével szórakozzék egy kicsit, itt írtak plédául a Brain Pickings-en.

Megj 2. Kedves könyvkiadók, szívesen lefordítom ám ezt a könyvet! :)

január 22, 2013

Slow Chocolate Autopsy és a koherencia

A helyben az ember. Ez lesz majd az összes képen, amit ide posztolok. Az ember itt, ott, amint sétál és fényképez. Pénteken ilyesmikről kell majd előadnom, de most leginkább toporgok.
Mennyire menjek bele? Mennyi a szükséges minimum, ha az ember egy beteg ember beteg alkotásáról beszél? Talán most a világ legbetegebb képregényéről írok, illetve fogok beszélni, Iain Sinclair & Dave McKean: Slow Chocolate Autopsy. Lassú csokoládé boncolás.
Ha már boncolás, az legyen gyors, de amilyen összetettek ezek a kis szar képek, képtelenség mérettel arányosítani a ráfordított időt.
Plusz ott van még az is, hogy lapozás után azt találjuk, hogy minden eddigi tézisünk megdőlt, a történet egyáltalán nem arról szól, amiről hittük, sőt, az az ember, akiről tudjuk, hogy kicsoda, az lehet, hogy egy másik ember, de az is lehet, ami még ijesztőbb, hogy ugyanaz. Mert ha ugyanaz, akkor csak KELL lennie koherenciának, csak tisztelik legalább a legalapvetőbb képregényes szabályokat az alkotók. Tisztelik?
Nem tisztelik.
Van koherencia?
Nincs koherencia.
Keresek koherenciát?
Keresek koherenciát. Na ná, hogy keresek, mert így működik az emberi agy. Mintákat és szabályokat keresünk, érvényességet, rendet. Lásd Christopher Nolan Jokerének monológját, de Jokerrel műveltebb emberek is egyetértenek. Sőt, ők mondták ki hamarabb.
Amúgy, megnyugtatásképp írom, a három történetből egyet már tudok fejből, képileg és szövegileg, a másodikat teljesen átértelmeztem az egy évvel ezelőtti jegyzeteimhez képest, a harmadikba meg bele se néztem. De hogy képregényt jegyzetelni, hogy ez milyen abszurd! Inkább le se írtam volna.

Amúgy, megnyugtatásképp írom, hogy amúgy nagyon húzos kis koherenciát találtam a képanyagban, szóval a rend és én nyertünk, és szép lassan darabjaira boncoltuk a csokoládét. Olyan koherenciát fejtettem fel, amelyet most nem hoznék még nyilvánosságra, de erre mondják, hogy ütős.
Csak ne kellene évezredeket magyarázni a körülményeket, alapfeltevéseket, sejtéseket, és ellipto-spiralikus gondolatmeneteket, hogy majd pénteken más is megértse.










január 21, 2013

Képszöveg (Imagetext)


Kép és szöveg között a különbség egyre kisebb. Ma már egyre kevésbé hiszünk abban a hagyományban, amelynek Lessing nevű élharcosa szerint a kép az legyen képszerű, azaz szép, szórakoztató, érzéki és nőies, a szöveg meg legyen szövegszerű, azaz logikusan felépített, (lehetőleg erkölcsös) történetet meséljen el, és legyen férfias. A festmény a testhez köthető, a szöveg pedig az agyhoz. A festmény csendes, ezzel szemben a szöveg árnyaltan fejezi ki magát. A festmény vizuális, természetes, és ezért érthető, a szöveg kódolt, és a kód megfejtése, azaz agymunka urán lesz érthető. (WJT Mitchell listája alapján.)
Olyannyira nem hiszek én ebben a dologban, hogy ironizálok is rajta, holott kulturális örökségünk egyik legmeghatározóbb állítása. Ezért van egy kisebb lelkifurdalásom, de most nem fogom a fenti bekezdést átfogalmazni.
Amit mondani akarok, hogy kép és szöveg között a különbség egyre kisebb. Egyrészt sosem volt annyira egyértelmű ez a különbség, mint ahogy a fenti ellentétek láttatni engedik. Ott van az a hagyomány, hogy egy történetet mondtak el, illetve nem mondtak, hanem jelenítettek meg festményben. Krisztus Pilátus előtt. Bármi.Máris áthágták a határt, pedig sem nem bonyolították túl a dolgot betűkkel, sem nem kezdtek kardoskodni azellen, hogy a vizualitást természetesnek, és ezért érthetőnek igyekeznek egyesek feltüntetni. Frászt egyszerű a vizualitás, kérem. Kód az is. 
Illetve dehogy - nézzük meg a budapesti óriásplakátok bármelyikét, mi lenne egyszerűbb egy képnél, a vizualitásnál. Mindenki megérti. Még a hülye is fogja. Mindent el lehet vele adni.
Ennek ellenére higgyük el nekem, hogy nem egyszerű, nem magától értetődő dolog egy képet befogadni.
Például itt van ez az alsó kép. Azért mondom, hogy kép, és nem szöveg, mert technikailag közelítettem meg a jelenséget, az az ez egy .jpg fájl. Hogy aztán ami rajta van az kép vagy szöveg, vagy mindkettő vagy egyik sem, az a jelenlegi fogós és ravasz kérdés. Mindenesetre a közepén tátong egy fekete lyuk, benne egy elgépelt szóval és egy nem elgépelttel. 
Az elgépelt szó a kézirat vagy szövegkönyv lenne, ha nem lenne elgépelve. A nem elgépelt szó a másolást végző szerzetest jelenti. Mindezt egy nyomtatványon. Nem, egy digitális kópián.
Ha hiszünk ezeknek a szavacskáknak, akkor ez egy szöveg. De ne higgyünk nekik. Mondjuk inkább azt, hogy ami a fekete lyukba van nyomtatva, az egy szöveg. A többi pedig, illetve az a nagy egész, amelynek ők is részei, egy kép, ami szövegből van. (Vagy egy szöveg, ami képből van.) Van neki ritmusa, dinamikája, tónusai, látszik, ahogy a közepe felé befénylik a vaku. Anyaga is van, olyan, mint egy nagyon fényes és csúszós lappal keresztezett szőttes, ami érdes és durva. És egyúttal nyomdai termék is, ami fekete maszatot hagy az ember ujjbegyén. És olyan is, mint egy ritmusalapú titkosírás vagy vonalkód, amihez elfelejtettek kulcsot mellékelni. Vagy valaki már annyira ismeri a kódot, hogy nem is kell azt átfordítani, mint az operátor a Mátrixban, aki úgy sasolta a bikinis lányokat, hogy nekünk csak ez jutott: