január 23, 2010

Tarantino és a magyar ősök

Becstelen brigantik. Végre és késve, mert eddig nem mertem. Van bennem egy természetes (vagy épp természetellenes) miheztartás, nevezzük mondjuk távolság-hoz-tartásnak, ha Tarantinóról van szó.
Fáj nekem a sok vér.
Hiába tudom, hogy poén, irónia, no meg kecsöp, akkor is.


De a brigantik, ezzel a minnesota-szerű Brad Pitt-akcentussal zseniális.
(Megj.: tisztára úgy beszél, mint Bob Dylan.)

Lenyűgözött, hogy a cselekmény katalizátora egy mozi, egy kulturális tér, egy igazi felejthető kis épületecske, és több ezer tekercs cellulózszalag. Posztmodern metanarratív világunk Tarantino mestert is utolérte: moziban mesél moziról, a mozi mesél a történelemről, a mozi megváltoztatja a történelmet. Leginkább ez a meta-ság tetszett, meg amikor a francia csaj valamilyen jól komponált kémzenére felfegyverzni magát a harmincas évek-végi végzet asszonya sminkbe. Tisztára mint amikor Achilleusz magára ölti harci öltözetét a hexameterek pattogó ritmusára.

Irigylésre méltó az a lazaság is, amellyel Tarantino a történelmet kezeli. Történelemtanárok nyilván máshogy gondolják, de itt most a M O Z I ról van szól. Átírjuk egy kicsit itt-ott, hipp-hopp. Rutinszerű kozmetikai beavatkozás.
Elvégre ha emberek milliárdjai kiíródnak a történelemből és említésre sem érdemes névtelen statisztákká válnak, miért ne lehetne néhányat beleírni? Sőt ha már beleírjuk, miért ne juttathatnánk őket igazán fontos szerephez? Mondjuk miért ne ölhetnék meg Hitlert?

Ez a gesztus amúgy, ki kell hogy ábrándítsak mindenkit, bármilyen zseninek és szellemesnek is tűnik a megoldás - nem éppen eredeti.
Frankó magyar nemes (megj.: hiszen csak az volt magyar, aki nemes volt) őseink így hamisították végig az egész magyar történelmet, itt ott beleköltve a családfájukba egy-két nemzeti hőst, önfeláldozó hősi halottat, vagy héthatárra szóló jogcímeket nyert kiváltságosokat. Lásd például a magasugró Dugonics Titusz esetét, akinek sajnos módjában sem állt levetni magát a vár fokáról, zászlóval vagy anélkül, mert valószínűleg nem is létezett.
Nos, most Titusszal együtt hanyatlom én is a sötét éjszakába és a semmibe, le innen a szék magaslatáról, és nagyon remélem, hogy estemben sikerül a 40 centiméterre levő megágyazott ágy felé navigálnom, különben volt blogszerző, nincs blogszerző!

Ezt írja a tavaly augusztusi Filmvilág a Becstelen brigantikról:
http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9839

január 19, 2010

Sátán, tangó (Doktor Parnasszus és a képzelet birodalma)



Elvarázsolódni mentem a Doctor Parnasszus és a képzelet birodalmára...Csalódtam.
Többet vártam.
Egy nagyon jó, sokra érdemes alaptörténetet, sőt inkább számos hasonló jelzővel illethető alapötletet össze nem álló, látványban tobzódó masszává gyúrtak öszze, majd elfelejtették megsütni. Egy nyers mézeskalács-ház az a film. (Remélem attól még nem leszek a kiutált vasorrú bábává, mert röviden ezt a tézist meg is indoklom.)
A történet szerint egy több ezer éves mesemondó járja napjainkban Nagy-Britannia hátsóudvarait és Tesco-parkolóit, ámde magukról a meséiről sajnos nem tudunk meg semmit.
Meséljen helyette a sok díszlet és atmoszféra!, gondolta talán a rendező Terry Gilliam. Nem mesél. A kontraszt a tobzódó középkort idéző, ámde annál sokkal keletibb (orientálisabb), misztifikáló, tehát napjaink New Age Édesvíz kiadó trendjének teljesen megfelelő viskó és a rakpartok (szigorúan mézeskalács-szív alakú) olajfoltos sivársága között igen szemrevaló, ennél azonban nem több. (Közben pedig magyarázom a bizonyítványomat: az olajfoltnak egy Kispál-dalszöveg miatt kell mézeskalács-szív alakúnak lennie, meg mert illik a fenti metaforámhoz. Hihetetlen ez a magyar nyelv.)
No, van aztán a Sátán, elegánsan, cilinderesen aki mindenféle alkukat és fogadásokat ajánl Doktor Parnasszusnak, aki bár eddig mindig, minduntalan, emberemlékezet óta, a csillagok születésétől fogva pórul járt, és több ezer éves szívási tapasztalata van, minden alkalommal naivan hisz és felül. Ennek a jól bevált alulmaradási forgatókönyvnek megfelelően a film folyamán is többször pórul jár, de nem csupán a Sátán által árultatik el, hanem tulajdon leánya által is, sőt, ő maga is elárul másokat (Heath Ledgert, aki mondjuk egy gerinctelen féreg, tehát nem kár érte, meg a törpét).
No hát nem tudom mit írjak még. Jó lenne azt fejtegetni, hosszasan, szépen, árnyaltan, hogy "a film arról szól..." vagy "a film tézise..." vagy "a film mondanivalója..." Na de egyik sincs neki. Van viszont jó zenéje és rengeteg CGI. Az is valami.

Extrák

A filmvilág.blog.hu ezt írja a filmről - Biztonságos hely

Terry Gilliam nem éppen zabolázható fantáziájáról híres, így a Dr. Parnasszus és a képzelet birodalma kapcsán ne is számítson senki lagymatag tötyögésre. Gilliam jön és vásznat repeszt, filmbeli alteregója a halhatatlanságra ítélt, lepukkant, szolidan alkoholista történetmesélő Dr. Parnasszus mini-vándorcirkuszon járja London utcáit, sikertelenül próbál magához csalogatni minden önjelölt Alízt, akit aztán bevezet Csodaországába – ahol vagy elkárhoznak, vagy üdvözülnek a lelkek. Dr. Parnasszus ezen felül, szabadidejében fogadásokat köt az ördöggel (azaz Tom Waits-szel), legutóbb saját lányát tette meg tétnek, Belzebúb azonban most új bizniszt ajánl: ha a bölcs öreg megment 5 bűnös lelket, meghagyja neki lányát. Kecsegtető alapszituáció, a puszta ötlet is csábító pszichedéliát és tébolyult szürrealizmust ígér. Mindennek tetejében Gilliam még egy utolsó alkalommal megajándékoz minket Heath Ledger játékával, valamint Johnny Depp, Jude Law, Colin Farrel tiszteletkörével. Lehet, hogy Gilliam lélekben egy elhasználódott vásári mutatványos, ám képzeletének birodalma mindig biztonságos hely az élvhajhász cinefilek számára. (AN)


The Guardian

http://www.guardian.co.uk/film/2009/may/22/cannes-film-festival-heath-ledger-terry-gilliam

Cannes review: Terry Gilliam's Imaginarium may be for fans only

The Imaginarium of Doctor Parnassus, featuring Heath Ledger's poignant final bow, is just too madly self-indulgent


blabla...
When Gilliam shoots off into his surreal wonderland, his film has a kind of helium-filled jollity and spectacle. The moments when Plummer's face looms hugely out of the hallucinatory landscape are great: a reminder of the old Python magic. But the film's convoluted curlicues are tiring, insisting too loudly on how "imaginative" everything is. And when it descends into the real world – Lucy out of the sky without diamonds, as it were – the film can frankly be a bit ho-hum, with some very broad acting from the bit-part crowd players. Gilliam's previous movie Tideland showed he still has teeth, and he bares them occasionally here. The dark side reveals itself, time and again, in the ruined, unsentimental locations in London. But this movie, though perfectly amiable, could be for fans only.

január 14, 2010

öf.

sziasztok!
nagyon frusztrál, hogy nincs időm írni a blogra. Nincs net az albérletben, az iskolában pedig nincs idő ilyesmire. A lyukasórámban többnyire helyettesítek, tanítás után pedig lépek vagy a laborba, vagy tanítani.
Kedden ismét voltam laborálni, szerintem jó képeket, de ma mutatom meg őket a Szellemképben. Lett egy új tanítványom is, nagyon örülök neki. Jövő héten jön először, és ő is Apáczais. Jó fejek ezek az apáczaisok, mind ide járnak. :-D
Voltunk Kálmánnal a hétvégén Pécsett. Véletlenül alakult, hogy pontosan az EKF megnyitóra mentünk, de nagyon jól jött ki. Pécs nagyon színes hely. Sokkal jobb éttermei és kávéházai vannak, mint Budapestnek. Stílusosak és egyediek. Itt egyre több a Starbucks meg a Coffeeshop Company, ahol uniformizált környezetben szürcsölgetheti a turista a 600 Ft-os kávét. És Pécsett az utcák hangulata is nagyon magával ragadó.
A megnyitón óriási tömeg volt, a színpadot abszolute nem lehetett látni.
Az egész több szót érdemelne, de nincs kedvem írogatni. Valami finomat kellene ennem, talán tortát.
Fáradt vagyok és rosszkedvű.

január 12, 2010

hiatus

sokat dolgozom, délelőtt, délután
otthon meg nincs net, ezért nem írok éjjel
de majd

január 08, 2010

hűvös nyári fű és kameradaruk

Sziasztok
Tegnap volt eddig az év legjobb napja, de lehet, hogy a tavaly ősztől számított legjobb nap is ez volt. Nem sok minden történt, de mégis egész nap tele voltam életkedvvel, és még energiám is volt. Az egyik jó dolog, hogy végre minden szart leadminisztráltam az Atalantában. Hihetetlen, mennyit kell ott adminisztrálni: különböző naplókba (nekem 7be) beírni a jegyeket - a naplók persze mindig valahol vagy valakinél vannak, sosem a helyükön, plusz az indexekbe is beírni a jegyeket. Az indexek is szanaszét. Tök fölösleges ennyit irogatni, szerintem, főleg,hogy szerintem a végén a titkárnők úgyis digitalizálják az egészet. Ráment 2 délutánom, mely két délutánon 4-től le volt foglalva a részemre a Szellemkép labor, de mindkétszer csak 5-kor tudtam elkezdeni a munkát, mert azzal a rohadt adminisztrációval kellett tökölnöm a város másik végén. Rettenetesen frusztrált, hogy ketyeg az értékes labor-időm, én meg itt szenvedek.
Szóval ennek már vége!
Aztán még jó dolog volt, hogy a 9.a-sokkal szerdán fogalmazást irattam, és született néhány rendkívül kreatív megoldás. Ezek úgy felvillanyoztak, hogy még ma is jó kedvem van tőlük. A 9.a voltak a terroristák, 13 bukottal, 24 fős angolcsoporttal - most meg úgy dolgoznak, mint a rendes diákok. Na jó nem mind, de az a lényeg, hogy a bunkók sem olyan harsányan bunkók. És kirúgtak 3 gyereket. No a munkafüzetben 4 londoni múzeum közül lehetett választani, és arról írni, hogy mi az érdekes benne, és elképzelni, hogy milyen ott, mi tetszik, mi nem, mit lehet ott csinálni. Három gyereknek 5-t adtam a fogalmazásra, annyira ügyik voltak. Ez az osztály amúgy alig tud angolul, most kezdtek, és a könyv elején járunk. Szókincs minimális, nyelvtanból az egyszerű jelent vettük. Szóval nagyon nehéz dolguk volt + ők az a nemzedék, akik a számítógépes játékok miatt nem tanultak meg kreatívan, vagy alkotó módon gondolkozni. Nos, a 3 jó fogalmazás, amit az osztálynak fel is olvastam példa gyanánt: az egyik srác a Buckingham palotáról írt, és azt részletezte, hogy ott él a királynő, meg mikor van nyitva, meg mennyi a jegy, meg milyenek a katonák. Tök ügyes, kompakt, praktikus fogalmazás volt. A másik srác a Royal Botanic Gardensről írt, hogy a növények milyen megnyugtatóak, és hogy milyen nagy zaj meg szmog van a városban, meg hogy milyen jó az erdőben sétálni. És (!!!!!) hogy milyen jó nyáron a hűs füvön üldögélni. Teljesen odavoltam :-) A harmadik srác, aki 5-t kapott, a BBC látogató központról írt, hogy ott meg lehet nézni, hogyan készülnek az adások, továbbá hogy milyen nagyszerű dolog a BBC, meg hogy a kameramozgató daruk (!!!) működése lenyűgöző.
Szóval ezek után kinek nem lenne jó kedve?
Még azt is feletteti kissé, hogy az ember egyik kedvenc diákja nem készül a feleletére, és 2-t kap, ezzel a félévi jegyét, amely novemberben akár 5 is lehetett volna, végképp 3-ra rontva le. Hát ez van. Ez annak a tipikus esete, amikor csak engem érdekel, hogy hanyast kap a srác... No majd megszokom ezt is. De addig is elmondtam nekik minden órán, mekkorát csalódtam, hadd érezzék, hogy a jegyük fontos. Már mondtam is kétszer.
Úgy értem annak olyan tárgyak, amikből 2-nél jobb jegyet nem lehet elérni. Nem tudom, hogy a tanár miatt-e, vagy mert nehéz a tárgy, vagy mert a gyerekek ezt a célt tűzték ki - de azt akarom, hogy az angol ne ilyen legyen, mert ott az 5 a mérce. Ezt is elmondom nekik minden héten, év elején még röhögtek, ma már van, aki érti, miről beszélek. Persze azért sokan nem :-)
No és még az is jó volt a tegnapi napban, hogy suli után átrobogtam a Szellemképbe, hogy óra előtt nagyítsak még párat, ha már ilyen megkurtítottra sikeredtek a lefoglalt időpontjaim. Így összesen kb 8 képem volt kinagyítva, amit meg is mutattam a tanárunknak, a Lehelnek, aki a suli igazgatója, és ha rájön akkor tök szigorú, időnként akár bunkó is. Gondolkoztam ezen, hogy mért van, de még nem jöttem rá. Velem mindenesetre még egyszer sem ütötte meg azt a hangot, amit másokkal időnként megüt. Gondolkoztam már azon, hogy hogyan reagálnék - de nem tudom igazából. Mindenesetre órákon mindig figyelek és intelligens fejet vágok (6 év egyetemi gyakorlat) meg azért tudom is, miről van szó. :-) Szóval megdicsérte a képeimet. Azt mondta, hogy jó úton haladok. És ezek olyan képek, amiknek a negáját is én hívtam, meg én is nagyítottam őket, szóval 100%-ig büszke vagyok rájuk. És utána ketten is odajöttek, hogy valamikor esetleg segítsek nekik papírképet hívni. Szóval ez most itt maximálisan a hencegés helye volt :-)
Ja és a Szellemkép második felében digitális óránk volt, ahol szintén megint tökre tudtam követni a dolgokat (a digi-n valamiért az osztály egyik fele kiakad, a másik fele meg csak baszik az egészre, holott szerintem tök jó fej a tanár).
Szóval tegnap jó nap volt, és ez talán a mára is átragad.

január 05, 2010

varázszene 2010 jan 1

itt vannak a varázszene fotók
http://picasaweb.google.com/eszterritory/Varazszene2010Jan1#
az otthoni monitoron szépek. itt a suliban nincs semmi színük. kíváncsi vagyok, nálatok milyenek, mert ha roszak, még lehet, hogy állítgatok rajtuk.

január 04, 2010

Az évtized filmjei

Na itt a befutó tíz.
http://filmvilag.blog.hu/2010/01/04/az_evtized_filmjei_10_1

A There will be blood-nak az első sok percét láttam, nem történt benne semmi SEMMI, szal nem értek egyet.

Az Engedj be!-vel maximálisan egyetértek. Juteszembe http://filmvilag.blog.hu/2009/12/20/hivj_be

A svédek

Tegnap délután átcuccoltunk az új albérletbe. Rengeteg bőröndben és szatyorban voltak a cuccaim, ám ezeket Kálmán valahogy bepréselte a kocsiba, így egy körben át tudtunk cuccolni. Aztán négy kör volt mire kipakoltunk a kocsiból.
Szerintem nagyon szép a szobám! Világos, nagy. Csak túl meleg van. Ilyet is ritkán hallani tőlem, hogy egy hely túl van fűtve. Alig tudtam aludni.
A szobám közepén óriási halomban állnak a cuccok, akár egy katasztrófa-súlytotta övezetben: mindegyik bőrönd félig kinyitva, dolgok lógnak ki belőlük, meg félig kicibált ruhák, egy halom cipő itt, egy kupac könyv ott. Tusfürdőt, törülközőt, nem gyűrött pólót találni ilyen körülmények között nem kis kihívás, de ha rendetlenségről vagy káoszról van szó, mindig elememben vagyok.
Tegnap vettünk az IKEÁban polcot meg széket, Kálmán azokat szerelte össze este 11ig, én meg főztem. Nagyon szép fekete könyvespolcom van, már tele is pakoltam minden szarral, meg puha műbőr görgős székem. Mindet Kálmán szerelte össze precízen és szakszerűen, munkáján meglátszott, sőt le sem tagadthatta volna az írországban látott végtelen mennyiségű Bob the Builder dvd-k tapasztalata- tapasztalatát. Micsoda vonzattorlódás van ám itten.
Tegnap ettünk életünkben először a földre kipakolt polcelemeken, és értékeltük csak igazán, hogy a japán irodalom remekei anélkül is eljutnak hozzánk, hogy japánok lennénk, és a földnél alig magasabb asztal fölé görnyedve kellene nap mint nap étkeznünk. Micsoda derékfájás! Hogy a pálcikaszorongatás okozta ínhüvelygyulladásról ne is beszéljek.
Vettünk még egy széket meg egy fiókos szekrényt, szintén puzzle-jelleggel, szintén az IKEÁban. Na az IKEA is! Felcseperedvén a szöszi svéd óvodások hiányolták a legót, a svéd lángelme kockásított antieukliedészi termékét, a népboldogítás aranyérmesét, és zsipsz-zsupsz! kitalálták az IKEÁT, hogy mindenféle hülye ürüggyel még felnőtt korukban is legózhassanak.
Amúgy beteg vagyok. A munka nem tesz jót nekem.

január 02, 2010

az évtized filmjei

A filmvilag.blog-on csináltak a srácok egy válogatást a fenti címmel. Itt a link: http://filmvilag.blog.hu/2009/12/30/az_evtized_filmjei_30_11

Egyetértek, már azok alapján a filmek alapján, amiket láttam. Ez egyúttal egy burkolt utalás, amire sajnos nincs magyar szó, holott az angol "hint" olyan szépen és egyszerűen foglalja össze, hogy mit is akarok: Kálmán, vágod... :-D

Most idemásolom a kedvenc bejegyzéseimet, illetve néha beleszólok, azon az alapon, hogy ezek baromi jól vannak megírva, ergo van még hova fejlődnöm, meg mert jók na.

#22. - A gyűrűk ura (2003)
Rendezte: Peter Jackson

Míg néhány évvel ezelőttig szinte mindenki megfilmesíthetetlennek tartotta J. R. R. Tolkien három kötetből álló remekművét, addig 2001-ben, A Gyűrűk Ura – A Gyűrű szövetsége bemutatását követően már a legvérmesebb rajongók (és a kritikusok) is kénytelenek voltak visszakozni. (...) (Most jön a kedvenc részem:) Míg Spielbergnél és Baynél nyilván a mesebeli szörnyű lények és a sosem látott, nagyszabású csatajelenetek, addig Cameronnál egyértelműen Gollam, Lucasnál pedig nyilván Jar Jar Binks játszhatták volna a főszerepet… Peter Jackson azonban bátrabb, fantáziadúsabb és hűségesebb is mindannyiuknál, így A Gyűrűk Ura trilógia szívvel-lélekkel (no és hobbitokkal, tündékkel, entekkel, mágusokkal és orkokkal) teli varázslatos világa nem csak az évtized legnagyratörőbb -, de rögtön a legsikerültebb filmes vállalkozásai között is helyet követelt magának.
Futottak még: Harry Potter (hat kört is), Narnia krónikái, Csillagpor, Eragon, Avatar

Megjegyzés: utálom a harmadik rész végét, mindig csak sírok, sírok.


#19. - Donnie Darko (2001)
Rendezte: Richard Kelly

Negyvenen felül valószínűleg kevesen értik, hogy kerülhetett Richard Kelly debütfilmje ilyen előkelő helyre, hiszen némileg zavaros a története, gyanúsan emós a címe, és még azt is rá lehet fogni, hogy helyenként szentimentális és hatásvadász. Tény: a Donnie Darko elsősorban a koraérett kamaszok és a huszonévesek filmje, nem véletlenül vált (igaz, csak második nekifutásra, éjféli vetítéseken és DVD-n) nemzedéki kultuszfilmmé. A bemutató óta eltelt majd egy évtizedben azonban egyáltalán nem öregedett rosszul, érdemei nem koptak meg, a legfeljebb a betétdalok ütnek kisebbet, köszönhetően éppen annak, hogy a film hatására újra bekerültek a köztudatba. Kelly nagy ötlete „csupán” annyi volt, hogy ötvözte a (közép)iskolás környezetben játszódó coming of age filmeket a misztikus sci-fi elemeivel, nyakon öntve mindezt egy jó adag szatírával és az amerikai független filmekből is ismerős, divatos kamasz-spleennel. Nagy kár, ámbár nem meglepő, hogy zseniális elsőfilmje árnyékából azóta sem tudott kimászni. (BS)

#15. - Chihiro szellemországban (2001)
Rendezte: Hayao Miyazaki

Alapállítás: Hayao Miyazaki a valaha élt legzseniálisabb animátor. Bizonyíték: bármelyik filmje. Bár tehetségét a minőségi animáció szerelmesei korábban is elismerték (A szél harcosait [1984] és A vadon hercegnőjét [1998] még nálunk is vetítették), Japánban pedig mindig is népszerű volt (tárgyalt filmjét többen látták arrafelé, mint a Titanicot), a világ először a Chihiro szellemországban bemutatója után borult le a lábai elé. A film – animáció létére – megkapta a berlini Arany Medvét, majd az Oscart is, forgalmazását pedig a Disney vette kézbe. És hogy mitől különleges? Elsősorban a szemléletmódjától. Miyazaki nem gügyögve beszél nézőjéhez (legyen az gyerek vagy felnőtt), tanít, de nem kioktat, szórakoztat, de nem öncélúan. A neveletlen kislány története, aki disznóvá változó szüleit csak a szellemek palotájában végzett szolgálataival tudja kiváltani, igazi fejlődésregény, gyönyörű tündérmese és nem mellesleg ökológiai és etikai példázat is egyben.
Futottak még: A vándorló palota, Ponyo a tengerparti sziklán, Fel!, WALL-E

Bár a Wall-E is hihetetlen
(hint, Kálmán :-)
A Disney tutira nem tudott volna megálmodni egy olyan filmet, amelynek az első 20 percében egyetlen egy szó sem hangzik el, témája pedig az, hogy az emberiség tönkretette a Földet.

Ma olyan írós (vagy legalábbis CTRL+C-s kedvemben vagyok).

Ava-tarló

hahahaha ezt találtam az Avatarról a filmvilág.blog-on
"AVATAR - James Cameron újrarajzoltatta a Pocahontast a new age, az ezotéria jegyében. Dobom dobom, paripám paripám."
hahahaha

még a szünet előtt azt fejtegettem a srácoknak a suliban, talán a 11d-nek, hogy az Avatar egy tipikus McDonald's-film: minden sarkon ott van és valszeg nagyon szar.

Elmegyek jósnőnek.

Volt lakótársam azt mondta, ma nézi meg, de őt ugye nem lesz már alkalmam megkérdezni az élményről. A Levente jó fej volt, mindig megkérdezte, mit láttam legutóbb, és ha jó volt, megnézte ő is. Ilyen és ehhez hasonló követők kellenek nekem :-D Na azért sok minden mást is megnézett, és az összes lakótárs közül ő volt a legjobb fej.

Na de ez már a múlté, mert már teljesen kicuccoltunk a régi albiból, és holnap becuccolunk az új albiba. Ha nem is teljesen, de halmosan. Egy nagy halmot fogok rakni a szoba közepére a bőröndökből és szatyrokból, lévén a szoba tök üres, és polcok még nincsenek. De jó lesz, érzem. Már nagyon várom.
Tér. Kilátás. Napfény. Egy darab lakótárs, aki lány. Kissé lepukkant fürdőszoba.
A kilátáshoz gyorsan egy lábjegyzet: a budai hegyekre.
A sulitól 2 percre. :-D

on the Murakami-phenomenon in the New York Times from 1997

One of the preoccupying themes of Japanese literature in this century has been the question of what it means to be Japanese, especially in an era that has seen the rise and fall of militarism and the decline of traditional culture. But from reading the books of Haruki Murakami, one of the country's most celebrated novelists, you'd never know he was Japanese at all: his characters read Turgenev and Jack London, listen to Rossini and Bob Dylan, eat pate de foie gras and spaghetti, and know how to make a proper salty dog. In Murakami's early books, the references to Western pop culture were sometimes so obscure that they even flew over the heads of many Americans. Murakami's protagonists are soft, irresolute men, often homebodies with dynamic girlfriends or wives, who go through long, inert periods of ennui -- a blatant renunciation of the frenetic, male-dominated ethos of modern Japan. Perhaps for that reason, his books are huge successes there: a two-volume novel called ''Norwegian Wood'' (taking its title from the Beatles song) has sold more than four million copies, making him Japan's best-selling novelist.

http://www.nytimes.com/1997/11/02/books/east-meets-west.html?pagewanted=1