Slow Chocolate Autopsy (pszichogeográfia IV)

Norton

Most egy olyan könyvvel foglalkozom, amelyet egy őrült írt és egy másik őrült illusztrált.
Iain Sinclair - Dave McKean: Slow Chocolate Autopsy
Mivel határidős a dolog, gyorsan idebiggyesztek pár képet a (sajnos kisebbségben lévő) képregényformában megírt fejezetekből.
Még nem teljesen értem, hogy ki kicsoda, de mindenesetre van egy Norton, maga is író, ám többnyire nem ír, és aki hol írók utáni kémkedésre bérel fel egy fotóst, aki tisztázatlan körülmények között (szerintem Norton hathatós közreműködésével), lezuhan egy felhőkarcolóról, hol pedig őt akarják elkapni, és el is kapják, és lefényképezik (amit tilos), és meghal. De aztán lehet, hogy nem is ő hal meg, hanem egy másvalaki, aki igazából kettő valaki, és aki(k)nek van valami köze Nortonhoz, de FOGALMAM SINCS, hogy mi van. Van tehát a fotós, Axel Turner, aki Norton megbízására a város egy bizonyos épületét fotózza, hogy leleplezzék a vélhetően nagyon gazdag írót, aki ott lakik. Talán a leleplezésnél fontosabb az az elem, hogy mindent le kell fényképezni, meg kell örökíteni, Norton megbízására. Norton egyértelműen az író, Iain Sinclair alvilági énje, aki a város mocskát katalogizálja és pszichogeografikus sétákat tesz London nem túl előkelő negyedeiben. Megfigyel, feljegyez, s nem veszi észre, hogy őt is megfigyelik.
Még soha nem dekoráltam ki könyvet ennyire ilyenolyan színű kis cetlikkel, azt segíetendő, hogy kibogozzam, mi mire utal előre vagy vissza ebben a novellagyűjteményben.

Azért vannak részek, amiket értek, vagy legalábbis azt hiszem róluk, hogy értem. Például itt fenn. Első kocka: vélhetően sírkő alapon egy saját farkába harapó kígyó, amint egy tojást ölel körül: mindkettő a tökéletesség és a végtelen szimbóluma, a tojás ráadásul több novellában megjelenik. Például a halott Axel Turnert tojásba zárják. Vannak még valamilyen vonalak, amik engem rózsára emlékeztetnek, de a jobb oldali sötét egyenes vonulat akár egy nyitott könyv gerince is lehet, amiből jobbra és balra kiomlanak a lapok. Jobb oldalt a másik kocka, városrészlet montázstechnikával és fával, két felirattal.
Fehér: "Válaszd az igazi képeket, és a szavak feleslegessé válnak." Mi az, hogy igazi kép?  Meg vicces, hogy a szavak feleslegességéről beszél, amikor majd minden képkockát elárasztanak a szavak, amelyek gyakran egyáltalán nem is olvashatók, csak ott vannak, mint valami szövet (szöveg helyett, vahahaha, ezt a szójátékot sem én találtam ki.)
Fekete: "Ragassz két tetszőleges képeslapot a falra és rögtön kapsz egy narratívát." Ez milyen igaz.
Alatta kapiláris: "Szerkesztetlen." De ha már kiválasztott az ember két képet, akkor már szerkeszt, nem?
Na, még egy kép, sok képrészlettel, amely valahogy nekem térkép, holott a szó szoros értelmében nem az (illetve a sok hagyományosan térképszerű illusztráció mellett nem annyira az), amelyben a város egyáltalán nem válik megérthetővé, megragadhatóvá - pedig nem arra lenne való a térkép, hogy mint a saját magába harapó kígyó csontváza, megértsük, átlássuk a szerkezetet?

Az elszórt mondatokat nyugodtan tekintsük a pszichogeográfiai gyakorlat alapvetéseinek.