Íme a gyönyörű London, ahogy a föld alatt kinéz, a földtől elrugaszkodott sematikus ábrázolásban 1933-ból. Igazából nem is korlátozódik csupán a ködös fővárosra, a szomszédos Essex vagy Herdfordshire megyéket is aláássa. Minden információmat a wikipediáról szerzem: az első vonalat, a tekeredő kígyóként saját farkába harapó, a világmindenség komplex céltalanságát malterba fordító Cirle Line-t, meg még másik kettőt 1863-ban nyitottak meg. 27 évvel később itt használtak először elektromos vonatokat.
A metró először a londoni BKV része volt, majd saját társaság alakult számára 1985-ben, a LUL. Vagyis London Underground Limited, a korlátoltságát vállalva küzd a közösségi közlekedésért.
Ami még érdekes a londoni metróban, az pl. az alternatív kultúrpislogós metrótérkép, a Nagy Medve, a The Great Bear. Készítője, Simon Patterson, a metróállomások neveit a kultúránk mindenféle részéről származó nevekkel helyettesítette, mindenféle nótábilis személyekkel, mármint olyanokkal, akik a 20. század végi Britanniából látszottak.
Itt tényleg mindenféle hírességeket és sztárokat felfedezhetünk, és ez a válogatás nélküli válogatás nekem nagyon tetszik. A Charles Darwin-csomópontnál pl a következő irányokba szállhatunk át: Henry Ford, Jean-Paul Sartre, Albert Einstein, Bobby Chariton, aki egy focista volt a MU-nál. Kéne írni egy ilyen metróvonalakat és átszállásokat követő/szimuláló gondolatfolyamon alapuló könyvet, vagy filmforgatókönyvet! Hogyan evolucionalizálódunk az egzisztencializmustól a tömegsportig?
Ki melyik negyedben szeretne lakni? A Marie Claire olvasótáborának például biztos tetszene a Cary Grant, Grace Kelly, Auldrey Hepburn, Henry Fonda, Jane Fonda, Peter Fonda és Humphrey Bogart-alkotta vonal, amitől nem messze van a Woody Allen állomás sem. A kevésbé földhözragadtak pedig a repülőtér felé orientálódhatnak: St. Oswald, St. Nicholas, St. Michael, St. John, St. George, és a többiek is errefelé laknak. Szintén merengőknek ajánlom a Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz útvonalat, melynek kettős végállomása fontos választásra kényszerít: Neptunuszt válasszuk vagy Plútót? A tengert vagy a másvilágot? Ilyen kérdéseken ne is törjük sokáig a fejünket /"A világ arcvonala nem értelmiségi tökvakarás" Parti Nagy Lajos/, költözzünk inkább a Marie Curie, James Watt, Thomas Edison vonalra. De vannak itt folozófusok, többnyire nagyok, görögök és franciák; beszámozott Lajosok, festők, zeneszerzők, meg a magyar származású Tony Curtis,
akiről sztem ma már kevesen tudják, hogy kicsoda is t u l a j d o n k é p p e n , csak eposzi jelzőjét ismételgetjük serényen.
Simon Patterson műve a Tate Modern-ben tekinthető meg, de sajnos amikor ott voltam, nem láttam. Mint a múzeum honlapján olvasom, a Nagy Medve elnevezést a csillagkonstellációra utalva azért adta munkájának a képzőművész, hogy önkényes és öntörvényű csillagválasztásaira és -elhelyezéseire még jobban felhívja a figyelmet. Továbbá játékosan ássa alá azon hitünket, hogy a térképek és egyéb diagramok megbízható információval látnak el bennünket.
Eme utóbbi bekezdésben igyekeztem úgy fogalmazni, mintha az MTI-ben dolgoznék, de a sejtjeim fuldokolnak a röhögéstől, különösen az ujjbegyeimben. Ez a karrier (is) elkezdetlen marad.
Viszont, a mai HVG-ben is van egy metrótérkép, szintén egy feldolgozás, ám ennek Pattersonnal ellentétben nem az a célja, hogy naiv tájékozatlanságunkat leleplezze, hanem hogy segítsen a sematikus ábrák rácsaiból kitörni, és egy darabka kék eget megpillantani. A New York-i egyetemen ugyanis kimutatták, hogy a londoni metróról készült meglehetősen torz térkép következtében az emberek sokkal többet utaznak, mint amennyi szükséges lenne. A bejegyzésindítő térképre gyorsan mindenki tekerjen vissza, és győződjön meg a saját szemével arról, hogy csak 90° és 45°-os szöget bezáró egyenesek vannak rajta, hogy a Temze egy gyönyörű módon szabályozott folyó, mely után Széchenyi minden bizonnyal sóvár pillantásokkal tekintene egy tetszőlegesen választott magasan elhelyezett nézőpontból (ha látna egyáltalán bármit a fantasztikus kanyarokból a nagy ködben), valamint hogy a belvárosi rész sokkal nagyobb, mint valójában.
"Az utazók jobban hisznek a sematikus, de távolságtorzító térképeknek, mint saját tapasztalataiknak, például inkább utaznak átszállással nyoc percet A és B között, mint hogy 200 métert gyalogoljanak a felszínen" - tudósít a HVG. Az utasok 1/3-a ilyen csacskaságok miatt hosszabb utat tesz meg, mint kellene. Ezért elkészült egy újabb, kevésbé sematikus térkép, ahol már egymást 30 és 60°-ban metsző egyeneseket is alkalmaznak, így a hálózatok ábrázolt nyomvonala valamelyest közelebb áll a valódi domborzati viszonyokhoz és nyomvonalhoz, valamint a távolságokat is igyekeztek reálisabban ábrázolni. Még jó, hogy Széchenyi az előző bekezdésben nem ingatta magát naiv álmokba a tetszőleges nézőpontban, mert ezt a Temzét elnézve, bizony csalódott lenne. Ezen a honlapon mindent meg lehet tudni: http://london-tubemap.com/, ez pedig az új metrótérkép személyesen:
Nagyon jó poszt!
VálaszTörlésköszönöm, Csillag!
VálaszTörlés