Kép, regény, hagyomány

Iderakok egy képet a kedvenc képregényemből:

Grant Morrison - Dave Mckean: Arkham Asylum

Elismerem, ez elég véres, nem éppen szívderítő, de ha a képeket magukat tekintjük, kivitelezést, a fokozatos ráközelítést, a színezést, az elrendezést, akkor lélegzetelállító. Így a monitor előtt ülő néző (olvasó) egyúttal könnyedén azonosulhat Batmannel, akinek a fájdalomtól minden bizonnyal elakadt a lélegzete.

Ez az oldal szinte teljes egészében a vizualitásról szól. Két rövidke megszólalást olvashatunk, az egyik egy indulatszó (mondjuk), amely egy kerek buborékban lebeg, és nem tudni, ki mondja (Batman? a néző?), a másik pedig, a Batman állkapcsai közül kiszűrődő "Jesus!" Nem kell tehát a nyelvi korlátokkal bajlódnunk, elmerülhetünk a vércsepp súlyának tanlmányozásában, vagy az egész brutalitást belengő légiesség befogadásában. Hogy van ez. Hogy Batman belevágja a saját kezébe az üvegszilánkot, majd kiszedi.

Gyorsan pereg a fájdalom kékből vörösbe: azt olvastam régen valahol, a képkockák ilyen függőleges elrendezése gyorsítja az eseményeket. Az elrendezés tehát kedvezne az akciónak, a szem gyorsan átfogja a pár centis kockaszélességet, és a következő képre ugrik. Ámde az ábrázolás megakasztja. Részletek, lassítva csöpögés, üvegszilánk élén lefolyás - ne rohanj, olvasó (néző), éld ezt át.

A képregények nagy része nem reflektál ennyire nyíltan saját vizualitására, saját eszközeire. Egyszerűen használja a kép és a szöveg elhelyezésének konvencióját, amit mindenki ért. Persze egyszerű használat nincs, egy kis gubanc mindenhova becsúszhat.

Kázmér széttüsszenti hagyományos képregénykockájának kereteit. Másrészt nincsen egyáltalán buborékja.
Értjük, élvezzük.

Az agy állítólag ugyanolyan módon észleli és dolgozza fel a szöveget mint a képet. A kettő között tehát semmilyen különbség nincs, legfeljebb kulturális beidegződések méternyi porrétege rakódott rá/rakódik rá folyamatosan. De ez engem nem érdekel.

Ugrom. A képregény nem csak ma nagyon népszerű, a középkorban is az volt.

1506 Bernhard Strigel festménye

Érdekes módon náluk sokszor nem a beszélő szájából, hanem a kezéből ered a szöveg, mint ezen az alsó képen is. A megszólalás tehát az íráshoz, a (rajzoló) kézhez volt köthető, nem a beszédhez.

Krisztus feltámadása, 1188

A wikipedia szerint a buborék a 18. század politikai karikatúrái nyomán honosodott meg. Azóta alakulgatott, kristályosodott, hogy elnyerje mára mindenki által könnyen ráismerhető formáit.

A képregény azonban mindig is több volt, mint bugyuta rajzok ócska poénokkal. Sokkal okosabb dolog, ahogy azt azonnal látjuk, ha rájuk keresünk egy tetszőleges kulcsszóval a google-ban.
Ez is lesz akkor a mai házi feladat.