Gendering Hamlet. Hogyan lopjuk el a darabot a címszereplő elől?

A Nemzeti Színház Hamletjének második felvonásában (rendező: Alföldi Róbert) valami elképesztően érdekes és újszerű és provokatív és felháborító és konfortérzetből kizökkentő dolog történik.

Spoiler.
(Spoiler-mentes korábbi írásunk a tér újraértelmezéséről itt.)

Opheliát megerőszakolják. Most itt nem mennék bele részletekbe, maradjon azért még izgalom azoknak, akiknek sikerül jegyet váltaniuk. Ez nincs benne az eredeti darabban - és erre mondta egyből a közönségtalálkozón Alföldi Róbert, hogy mi is az, hogy "eredeti"? Shakespeare minden ötletét lopta valahonnan. Azt már nem mondta, hogy az eredetiség meg a szerzőség fogalma a 19. században alakult ki, és a mai gondolkodásunkat egyik leginkább meghatározó tényező lett - holott a neten ismét visszatér az anonimitás és a tömeg. Szóval Alföldi szerint belefér, hogy belerakják ezt a jelenetet, én pedig, mivel a kezdeti sokk után sok jó sül ki belőle, elfogadom.

A kanonizált Hamlet-szöveg amúgy előadhatatlanul hosszú, valószínűleg már az "eredeti" reneszánsz előadások is hol egyik, hol másik cselekményszálra helyezték a hangsúlyt, a jelenetekkel való játék (kihagyás, felcserélés, beleírás) tehát nem idegen a reneszánsz szellemiségtől.

Na de ezzel a változattal valami hihetetlen dolog kezd el működni a színpadon: ebben az öltönyös férfiak uralta világban előlép a második női szereplő, Gertrúd, és mindenki őt kezdi el figyelni. De nem csak kicsit, nem csak amolyan szokványosan, ahogy a vizuális szerepek fel vannak osztva - a férfi néz, a nőt nézik. Ez a Gertrúd megköveteli, hogy rá fókuszáljunk. Komolyan, kizökkenti a remekül felépített színház- és térreflexiót, ellopja a hangsúlyokat Hamlettől vagy Claudiustól.

Ez a Gertrúd nem szól egy szót sem, csak elkezd figyelni, és szenved. Nézi az új férjét, vajon tényleg megölhette a régit, ahogy Hamlet állítja? Vajon köze van Ophelia őrületéhez, öngyilkosságához? És olyan köze? Gertrúd néma drámájává válik a második felvonás második fele.

VÉGRE! Úgy értem, végre egy karakteres női karakter a Hamletben. Az előadást követő közönségtalálkozón a Gertrúdot játszó Söptei Andrea, és Alföldi Róbert is elmondták, hogy a folyamatot, ahogy Gertrúd elbizonytalanodik és szenved, nem a rendező rendezte bele az előadásba, hanem a színész játszotta bele a karakterbe. Ezt most ne úgy képzeljük, hogy a két fél egymás ellen dolgozik. A beszélgetésen nagy hangsúlyt fektetett a moderátor (Kállay Katalin) arra, hogy elmagyarázzák nekünk, hogyan épül fel egy karakter, hol van a határ, ha egyáltalán meghúzható, aközött, amit a rendező kér, és aközött, ami a színész természetes gesztusa. (Válasz: nem tudni, mert a végére már minden a színész természetes gesztusa lesz.)

Még egy gondolat: Gertrúd egész végig némán szenved, nem beszél arról, amit sejt. Az egyik legmegrázóbb jelenet, amikor részegen dülöngél el fia párbajára. Gertrúd úgy hal meg, hogy senki, még Hamlet sem sejtette, mi történt Opheliával.

Ugyanekkora hallgatás övezi a színpadon kívüli nemi erőszakot is.