A hét eseményeiből.

A héten harmadszor megyünk moziba, ma jön a Batman. Elolvastam 3 (három) graphic novelt is. Találtam egy comics scholarship oldalt, és még mindig szétvesz az ideg, hogy öregszem.

Ez pl. csalódás volt: The House that Groaned youtube. De ha esetleg majd írok róla, akkor jó képet fogok vágni a dologhoz, ezzel igazolván, hogy megérte azt a sok pénzt kiadni és megrendelni Amazonon.

Batman és Foucault

Eddigi Batman-írások a régi blogon, nosztalgia!

Foucault: A bolondság története - Az elhíresült őrültek kalapot viselnek, akárcsak az elmegyógyintézeteket üzemeltető abszolutista uralkodók. Link.


The Dark Knight Link.

Red star, nicely lit

Christian Bale gets to me.

He does that.

The last time he did that was of course after seeing The Dark Knight. I hadn't seen Batman Begins, but the guy seemed familiar. Kind of a face of a family album. Some googling made me realize that he is indeed family: I have spent my childhood watching him in Newsies over and over again. Couldn't be made to leave the TV set. Lunch had to be brought in. New methods of fast tape rewind had to be experimented on and introduced. Four years ago, more than ten years after the Newsies, I was literally shocked when I made the connection. That this guy is my guy. There is a blog entry on that moment of elevation at another blog, but I wouldn't bother reading it again, so you shouldn't either.

But the thing is that after four years he invaded my life again. And it is not the latest Batman. It hasn't even been shown in Hungary. It is his bloody appearing in important films of my life. And it is my bloody not recognizing it is him.

Christian Bale as Howl

He is in Newsies, yes, I can live with that now. But just an hour ago it turned out that he dubbed Howl in Hayao Miyazaki's perfect film, Howl's Moving Castle. If there is a film I adore, consider perfect, enjoy from the first moment to the last, and wouldn't mind my own child watching from morning till late night (the way I used to do with Newsies,) it is Howl's Moving Castle. Anyone who hasn't seen it: watch it. Watch it and let yourself be submerged in the tale. In the deepest depth of the story. Of lies and truths. Of life. Dubbed by Christian Bale.

Then there is this CD I know by heart. I know teenagers know tons of hits by heart, I also used to (and still do) know many, but this one is special because it used to inspire me into making up small coreographies in my gran's richly furnished living room. It is a soundtrack. You can feel it is one because of the boring parts. But every second track or so is swing, beautiful swing, and that makes up for the boredom. For all those years I have been listening to it I haven't had the slightest ideas about the film it belongs to. But of course now it is not hard to guess that it is a Christian Bale movie. It is Swing Kids. Haven't heared of it until 30 minutes ago. I start watching then I realize it a) has Christian Bale b) I know every beat by heart.

A really lousy studio shot.

It is wierd to watch something you can actually adjust your breathing to. It is also wierd to feel your feet move before your eyes take in the action. Especially with regard to statistics showing that 87 % of human perception is visual.

Finally, a thing I have been aware: he played an alterego of Bob Dylan in I'm not there - The Lives of Bob Dylan. Bob Dylan is the most influential music icon of my life. Funny that I've known this.

So all this time I've been living my life, finding confort in music, books, films, friends, books, hobbies, dance, books, and Christian Bale has been doing his random appearances.

And I had no clue.

What a waste.

But now that I think of it, not recognizing is the best bit of this whole stuff! Not a waste at all! Me living my life, finding confort in music, books, films, friends, books, hobbies, dance, books, Christian Bale doing his random appearances in the background. It is just the way things should be.
Normal.
Then.
I am sure it is FATE that enhances it.
All at once.
Without any effort.
Without signs.
Warnings.
All the randomness gives way to a certain pattern.
And I see it.
Heartbeat.
I recognise him in my favourite things.
Heartbeat.
He gets to me.

Hány kiló az ELTE?

Számot vetettem az Eltével, ez lett belőle.

Két oszlopnyi tudás, jegyzet, tanulmány. Angol szak, 47 cm, magyar szak, 43 centiméter. Szakdolgozatok anyagai nincsenek benne. Továbbá nem számítva, ami elveszett, vagy amit eleve nem akartam megőrizni, kidobtam az Irodalomtanítás elmélete, az Angol módszertan, és a Világirodalom: Shakespeare előadások teljes tartalmát. Erősen gondolkoztam a Szövegtanon és a Mai magyar irodalom II. előadás anyagán, de ezek hátha kellenek még, ha egyszer, neadjisten, magyartanár leszek.

Szemináriumi dolgozatokból vagy nem kellett olyan sokat írni, vagy hanyag módon elhagytam a munkáimat -- mindkettő csalódás. Konkrétan emlékszem a monitor előtt töltött éjszakákra, és a tömegesen fogyasztott automatás kávékra. A borzalom leütésenként, aztán meg kortyonként. Ellenben ha felelőtlenül elszórtam nagyszerű szellemem kiváló termékeit, már pedig úgy néz ki, hogy ezt tettem, akkor azt nehéz megbocsátanom magamnak.

Angol szemináriumi dolgozatok

Ennyi maradt. Ami maradt, arra is árnyékot vet a jelen. Az ember az ELTÉre önmagáért jár, kedvtelésből, mert megengedi magának azt a luxust, hogy azt csinálja, ami érdekli. Ezt a diploma óta eltelt évek alapján azt hiszem soha nem fogom tudni  megengedni már magamnak, és ez bizony cefetül rossz.
Mert mennyire mennyire ideális (értsd: ideákat kergető) Byronról (England and Greece), Hamletről (Mirrors) írni, Marlowe és Shakespeare szerelmes katonatisztjeinek hulláit boncolgatni (Lieutenants' Women), amíg az ember még csak ismerkedik a szakkal. Aztán meg hirtelen, valami varázsütésre, ding!, kikupálódni, és elborult, szövevényes, emelkedett, asszociatív, egyenesen hivalkodó munkákat írni, melyeknek címei eme ambíciókból semmit sem vetnek véka alá: Meeting History (Találkozás a történelemmel), Narraton and Agony in Ruth (Elbeszélés és szenvedés a Ruth c. versben).
Egy dolgozat van félhivatalosan távol, amiből aztán később a szakdolgozatom is lett.... de azért jó lett volna megnézni, miből indult ki az egész, mi volt az a kicsi ötlet, amit az elkészült munka már csak nyomokban, vagy sehogy se tartalmaz, mint instant leves a répát.

Magyar szemináriumi dolgozatok

Magyar szak: hát itt sem sok alkotásom maradt fenn. Mondjuk a régi magyaros dolgoknak és a legmodernebb magyar idodalomnak itt is igazolása van: tovább lettek fejlesztve. De a többi? Legalább én becsülném meg a saját munkámat, ha már a társadalomban olyan kicsit számít az irodalom.
Na, ami van: egy nyelvészet: Az ír nyelv helyzete Írországban. Emlékszem, ezt 39 fokos lázzal diktáltam anyukámnak a karácsonyi szünetben.
A Nero, a véres költő mint művészregény. Ezt nagyon szerettem írni.
A gyermeki nézőpont lehetőségei (Nádas Péter: A Biblia és más régimódi történetek.) Ezért a témáért rajongtam. Életem egyik legmegtisztelőbb élménye, hogy a tanár is rajongott érte. Schiller Erzsébet.
Az irodalom szerepe Csokonai A méla Tempefői c. drámájában. Idéznék a tanári értékelésből: "Felületi leírás." Így viszonyultunk egymáshoz. Soha, a két szakon, soha, nem állították le kiselőadásomat, mert nem tetszett, amit elmondtam. De ott. Egy Mártonffy Marcell-tanulmány volt, nem is emlékszem, miről, csak hogy irtó komplikált mondatai voltak, és presztízskérdést csináltam abból, hogy megértsem. Meg érdekes is volt, haladó szellemű. Az eset nagyban hozzájárult, hogy rajongjak Mártonffyért.
Nyomozás és olvasás a 49-es tétel kiáltásában. Ez az angolos hivalkodás a magyar szakon.

Ennyi.

Aztán most mehet az ember dobozba multihoz.

Ha egyetemi tanár lennék...

Ez a veszély természetesen nem fenyeget, ellenben találtam egy-két ötletet, amelyet vész esetén szívesen ellopnék. Mind a kettő egy bizonyos Laura Mandell nevű hölgytől származik, Miami University, Angol tanszék.

A házi feladatokat a neten íratnám. Gátlástalanul ellopnám prof. Mandell ötletét, és blogoltatnám a diákokat. Háború és béke első száz oldal: gondolataim. Háború a napi sajtóban. Háború a családban. Béke. Békés megye. Békék és háborúk festményeken. Kedvenc békém és háborúm dalszövegben. Nagymamám a békéről és a háborúról. Háború és béke második száz oldal. Kedvenc mellékszereplőm. Elgondolkodásra érdemes idézetek a műből. Milyen háborúk vannak a műben, milyen szinteken, kiknek.

Ezt most nem biztos, hogy szó szerint így csinálnám, ha valaha a klasszikus orosz irodalom tanítására vállalkozó egyetemi tanár lennék.

Facebookon már posztoltam, most újra: itt van például az angol nőírókkal foglalkozó kurzusának tanmenete: a diákok először a csipkerózsika kapcsán keresnek toposzokat a női szerepekre a médiákban, majd elkezdenek esszéket, regényeket olvasni. A házikat mindenki a saját blogjára posztolja: egy-egy bekezdés valamely szereplőről, gondolat valamely kérdésről. Nem sok, de rendszeres. Muszáj rendszeresen olvasni, hogy az ember meg tudja csinálni, ne késse le a határidőket. Neadjisten a többiek blogjához is hozzá tudjon szólni. Az On Beauty-s / A szépségről-ös kérdéseken nekem is kedvem támadt eltöprengeni. Lehet, hogy majd meg is írom.

Ha nem kellene állandóan mást csinálni.

A másik ötlet, amit ellopnék (tudom, nem egyetemhez, lelkesedéshez köthető minden. Középiskolai magyartanárként is ellopnám, sőt csináltam is amikor újságot szerkesztettem a srácokkal, de hát magyartanár se vagyok.)

Egyik (képekkel és szövegekkel, ezek viszonyával foglalkozó) kurzusán pedig nem teszt volt a vizsga, hanem a diákok mint csoport álltak ki, közösen, ugyanazért a jegyért. Képeket vagy képpárokat kaptak, arról beszélgettek. Valaki elmondta, mit gondol, erre reagáltak a többiek. Hát nem a párbeszéd lenne minden bölcsészet értelme? Készült is a dologról egy diasor is, a hang sajnos nagyon rossz minőségben.

Banksy street art művész és a vietnami örökség

Nem szép dolgok (Zadie Smith: A szépségről)

a meglepően fiatal írónő

Egyszerűen befaltam Zadie Smith On Beauty / A szépségről című könyvét. Minden karaktere annyira érdekes, hihető, hiteles, a kitalált egyetemvárosban játszódó regény problémafelvetései pedig egyenesen lázba hozták bölcsészszívemet. Nem bölcsész szíveket is minden bizonnyal megdobogtatnak azonban az olyan kérdések, mint hogy milyen egy életen át együtt élni valakivel (erre két változatot is látunk), hogyan engedje el az ember a gyerekei kezét, hogyan élje túl szülei romokban heverő házasságát, hogyan ne engedje, hogy előítéletei vezessék.

A családi, személyes témákon túl a politikai témák intelligens, nem elvi, hanem gyakorlati boncolgatása is igen frissítően hathat a magyar olvasóra. A két rivális család feje, Howard Belsey és Monty Kipps, gyökeresen ellentétes politikai nézeteket képviselnek, és az élet minden más területén is képesek lennének egymásnak menni. Howard büszke liberális nézeteire, Sir Monty pedig mellét verő konzervatív. A világot mindketten csak elveik szemüvegén át tudják nézni. Ráadásul mindketten ugyanarról a témáról (Rembrandt) írnak (illetve Howard könyve sosem látszik megszületni, Monty látszólag szakmailag sikeresebb), és na ná, hogy úgy adódik, hogy egy tanéven át ugyanazon az egyetemen dolgoznak.

Rembrandt, tanulmányfejek

Az egyetemi politikát illetően ismét ellentétes oldalakra kerülnek, ám családjuk nem hajlandó barikádok mögül lövöldözni egymásra: a renitens feleségek közelednek egymáshoz, és a barátság szeszélyes kötelékei egyre fontosabb szerepet kapnak az életükben, az egyetemista korú gyerekek pedig azonos órákra járnak. Igaz, egymással szemben ülnek. Így lehetőségünk van belelátni a másik álláspont indoklásába is, a másik gondolkodásmódot is megismerhetjük. A két feleség, Kiki Belsey és Carlene tétova lépésekben megnyilvánuló barátsága szerintem a kedvenc szálam a rapper iskolakerülő Levi Belsey után. Levi 17 évesen rajong a rap zenéért, valamint azért az életstílusért, szabadságért, értékrendért, amit szerinte a rap képvisel. Ezt később átterjeszti minden Boston gettójában, Roxbury-ben, lakó fekete munkásra. Ő maga a középosztálybeli, értelmiségi hátterével mindent megtesz, hogy a többnyire menekültekből álló, szabadidejében rappelő, illegális kereskedő csoport befogadja, és ne jöjjön rá a turpisságra. A legjobb, ahogy Levi beszél, leépíti a nyelvét, és otthon is így kommunikál az apjával, akinek minden mondata unalmas, száraz, és többszörösen bővített.

Haiti festmény. A regényben fontos lesz :-)

Nem csak Levi rapperei, hanem több szereplő révén is átjárja a rap a könyvet. Persze a zene mindenkinek mást jelent. Levi számára maga a megváltás, az elnyomott feketék szava. Még Haiti kizsákmányolása elleni tüntetést is szervez. Nővére, Zora Belsey számára presztízs, hogy beverekedje magát az elismert költőnő órájára, s ezzel a csoporttal mennek slam poetry estre a Bus Stop nevű helyre. Itt rapperek és rappercsoportok adják egymásnak a mikrofont a színpadon, a közönség pedig a rendelkezésére álló hangkeltő eszközökkel afelől dönthet, ki a legjobb. /Slam poetry már Magyarországon is van, és kár, hogy nem mentem el rá, amikor hívtak... Na majd ezután, most már egészen mást fog jelenteni. Link azoknak, akik még nem tudnák./ Zorának aztán még szerelmi project is a rap, mivel nagyon megtetszik neki Carl Thomas, aki a slam poetry estet megnyeri, és akit egyébként Levi, és az eddig még meg sem említett legidősebb Belsey-gyerek, Jerome is ismer. A szintén Roxbury-ben élő Carl számára a rap önkifejezés, majd később munkalehetőség. Furamód a rap révén nyer bepillantást az egyetemi elit világába, és undorodik meg az egésztől. Hallgassatok egy kis 2Pac-ot. 

Rembrandt: Hendrickje fürdik

Nagyon tetszik, hogy az írónő, akit én meglepően fiatalnak találok, és egyből a keserű féltékenység kezdte mardosni középosztálybeli szívem, milyen egyedi, háromdimenziós, hihető karaktereket tud teremteni, hogy mennyire érdekesek ezeknek a karaktereknek az ütközéseik. Hogy nincs sablonosan pozitív szereplő, nincs sablonosan negatív szereplő, hanem mindenki vegyes. Ugyanakkor a két családfővel szemben némi negatív elfogultságot véltem felfedezni: egyikük sem valami szimpatikus figura, ugyanakkor Howard, akinek szemszögéből igen sokszor magunk is szemlélhetjük a dolgokat, kétségtelenül árnyaltabb, mint a távolról szemlélt Monty. De a családfők kétségtelenül nem a legerkölcsösebb emberek. Fokozatosan ismerjük meg a Howard és Kiki közötti feszültség okát, hogy Howard megcsalta a feleségét. Miért, kivel. Majd aztán megismerjük ennek mélységeit, és mindig, igen, mindig lehet nagyobb a baj, mint ahogy eredetileg gondoltuk. Magyar fejemmel azt gondolnám, a két családfő azért ennyivel negatívabb figura, mint a többi, mert a politikai elveik, politikai arcaik sokkal fontosabbak számukra, mint a hús-vér emberek, a család. Monty különösen arrogánsra, fafejűre van megírva (így látják őt a Belsey-k), Howard nézeteiről és válságáról némileg árnyaltabban értesülünk. Valószínű, hogy a politikával szembeni három lépés távolság egy kortárs magyar dolog, vagy leginkább mégis az én dolgom / beidegződésem, és Zadie Smith nem akarta azt üzenni, hogy a politika rossz dolog. Az azonban mégis egy nagyon is kézenfekvő értelmezés, hogy a politikai arcmutatás a legritkább esetben esik egybe az ember tényleges arcával. Howard és Monty, valamint családjaik is felelősek azért, hogy a kimagaslóan tehetséges, rossz útra tévedt, nem iskolázott Carl elfordul a költészettől / raptől. És ott van az a rengeteg, rengeteg előítélet.

A regény, bár címe A szépségről, és ennek folyamán kiemelt szerepet kap benne a festészet, a zene, és a költészet, igazából nem valami szép dolgokkal foglalkozik: családok szétesésével, hazugsággal, saját életükbe belegabalyodott fiatalokkal. De azokkal meglepően őszintén. És szépen.

Gyerekkor Libanonban

Tanácsot kértem egy képregényalkotótól, hogy szerinte mit olvassak. Ezt ajánlotta. Ezt is.

  
Kérdés: Hogyan vigye el Piroska a nagymamának a kosárkát, ha nem egy farkas, hanem egy mesterlövész várja az út közepén?

Zeina Abirached: A Game for Swallows. To Die, to Leave, to Return.

Fut, fut, fut, vár, vár, vár, ugrik, átmászik, fut, görnyed, sétál, fut, fut, szorosan a fal mellett, ugrik, átmászik, fut, sétál. Nagyi.

Zeina Abirached 1981-ben született Beirutban, Libanonban, és gyerekként fel sem fogta, hogy háború van körülötte. Azt hitte, az utcák csak a homokzsákokig tartanak, és nyaralni csomagolnak, amikor igazából menekültek. Micsoda család kell ehhez!
Le is rajzolta őket:

Több képregényt is írt a témáról, húúúúú de jó lenne egy erszénnyi Amazon-zsetont találni valahol, és rendelgetni.

Jelenleg Párizsban él.

A képek Zeina Abirached: A Game for Swallows. To Die, to Leave, to Return, c. művéből valók, mely 2012 szeptemberében jelenik majd csak meg angolul.

2012 nyár