Fotók Bob Dylannek

It's a restless hungry feeling
That don't mean no one no good
When ev'rything I'm a-sayin'
You can say it just as good
You're right from your side
I'm right from mine
We're both just too many mornings
An' a thousand miles behind.
/Bob Dylan: One Too Many Mornings/

Rétegek - pszichogeográf fotók (V.)

Lakásfelújításunk minden lépését dokumentálni akartam, ehelyett az elkészült csekély számú kép lelkiállapotom hullámzásának dokumentációjává lett: az elején még lelkesen kattintgattam, majd kerültem a helyet, hanyagoltam a témát. Aztán el-ellátogattam a lakhatatlan lakásba, de nem vittem fényképezőgépet: utólag persze csapkodtam a homlokom, de aztán amikor újra mentem, ismét lebeszéltem magam a gépről. Most már itthon lakunk, bár még nincs kész a dolog - az én hozzáállásom is kiforratlan. 

Tegnap az egész előszoba tele volt vízvezetékszerelői szerszámokkal, kábé úgy, ahogy mi szórtuk tele legóval a padlót annak idején, de nem mertem elővenni a gépet. Azért valamiket fotóztam miután elmentek, de pl most jut eszembe, hogy az előzetes állapotot nem. Csap esztétikusan odakészítve, ahol a helye lenne. Konyha közepén gázlap, sütő halom, tetején számítógép, azon foci EB. Ezt képzeljétek el.

Ezt a kiváló minőségű képet André Kertésznek szeretném ajánlani, fejet hajtva a Mondrian műtermét ábrázoló képe előtt. Az a tökéletes harmónia - ez meg a tökéletes hiány a káoszban.

Arra gondoltam, ezt a képet is André Kertésznek ajánlom, de még nem döntöttem el. Ha lenne benne egy macska, akkor mindenképp. A macska, amit épp felemészt a geometria.

Megdöbbentő volt csupaszon látni a házunkat. Főleg a fürdőszobát - erről később több kép is lesz. Olyan volt, mintha lenyúzták volna a falakat, de azért szép is, főleg az előszoba, ahol indás nyomottminta és eredeti csempe került elő. Ezeket aztán úgy megszoktam, hogy amikor lefestették a falakat az általunk választott színre, hiányoztak.

A nappalink egy darabkája látható konyhai elemekkel és dobozokkal kiegészítve. Direkt úgy pakoltunk, hogy követhető és hozzáférhető legyen.
Egy hét múlva már fogalmam sem volt arról, hogy miben mi van.

Ez kéremszépen a fürdőszoba és a vízvételezési lehetőség.

Konyha.

Konyha. Felületek balról jobbra: vakolásra váró téglák, elektromosvezetékre váró csövek. Sárga plafon. Előző tulaj festette virágdíszítés utolsó hervadó példánya. Letakart mérőóra, körülötte eredeti indás virágdísz. Mi szakítunk a hagyománnyal, és nem tervezzük a falfelületek virágba borítását. Viszont vettem búzavirágot a piacon.

Előszobánk falán a föld vízáramlatainak egyszerűsített vázlata látható.

Fürdőszoba, bevakolva. Ijesztő és büdös.

Hoppáni, micsoda élek és szögek! A nyugalom szigete. Ezt a képet Mondriannak ajánlom.

Kilátás a konyhából.

Festőkellékek. Újra lesz festve amúgy, nem jó színt hoztak. Szeretem a festéskoszt.

Ez ismét egy sokkoló kép a fürdőszobánkról: a kád már behelyezve, ellenben letakarva. Előtérben szivacs. Vizet vételezni, mint ahogy a nyomok is mutatják, nem lehetetlen, ellenben kevéssé lehetséges.

Falak Magyarországról

 

  

Képregényősök

Ráakadtam két nagyon érdekes könyv nyomára, persze a könyvekre sajnos nem. :-)
Ideírom a nevüket, hátha valaki kölcsönadná nekem valamelyiket, aztán jöjjön néhány igen régi és igen érdekes képregény.


David Kunzle: The Early Comic Strip - A korai képregény
David Kunzle: The History of the Comic Strip: The Nineteenth Century  - A képregény története. XIX. század

Ez a Nürnbergből származó 1470-es képsor azt illusztrálja, hogy mi minden szükséges a jó háztartáshoz. Engem kísértetiesen emlékeztet a postaládámat rendszeresen elárasztó Tesco/Lidl/Spar katalógusokra.

Gyorsan végiggondolom én is, minden megvan-e... most újítjuk fel a konyhát, egy-két darabért a héten le tudok szaladni az Obiba.
A felirat szerint: "a házasságra készülők háztartásukba próbáljanak beszerezni megfelelő mennyiségű háztartási eszközt. Az itt ábrázoltak a szükséges eszközöknek csupán a tizedét alkotják."

1817, A Boney útja című képregény igazából Napóleon életének jelentős állomásait emeli ki. Rákattintva nagyobb lesz, és lehet bogarászni. Ilyen kisebb méretben pedig kiválóan tűnődhetünk azon, hogy a szinte minden mozzanatban megjelenő gomolygó füst/pára/köd vajon mennyire is kötődik a főhős alakjához: ködösíteni próbál talán a rajzoló? Az emlékezés nehézségeit érzékelteti? Napóleon hatalmának elillanó voltát? Az áldozatok sóhajait? A puskaporos hangulatot? Amilyen vékonykák a pálcikaemberkék, olyan testesek a felhők. yſa pur eſ chomuv uogmuc. (Por és hamu.)

 

Kezelőorvosát vagy gyógyszerészét: Damien Hirst a Tate Modernben

Abszolúte személyes célzásnak veszem, hogy a Damien Hirst életműkiállítás a születésnapomon nyílt meg a Tate Modernben. Remélem szeptemberig valahogyan eljutok rá.

Damien Hirst a lehető legfurcsább ember, a lehető legfurcsább művész, aki óvodásbögrékre való pöttyös falfelületeket fest és biokémiai címet ad neki, félbevágott cápát/tehenet/birkát állít ki, lepkékkel tölt meg egy kiállítótermet, rothadó koponyát és legyeket zár össze, gyémántból emberi koponyát készít, és ott van az idei snooker világbajnokság döntőjén. Mindezek mellett a magyar művészideállal messze szembefordulva meglehetős vagyona van.

a művész a Minoxidil c. képe előtt, Indesirables feliratú pólóban.

Szeretnék több bejegyzést is írni a műveiről: most kezdjük rögtön egyik kedvencemmel, az 1999-es Utolsó vacsora elnevezésű projekttel, ennek kapcsán pedig a biokémia és a kortárs művészet kapcsolatával.
Tizenhárom nagyformátumú kép alkotja ezt a sorozatot (mi a screenprint magyarul?), melyben az orvosságosdoboz design minden eleme újrahasznosul az átlagember hagyományos étrendjéből vett címkék alatt: csirke, saláta tabletta, bab, gomba, kacsamáj, szendvics, omlett. A kedvencem, ahogy a gyógyszeradagolás instrukciói önmaguk paródiájává válnak:  pl. Csirke - Koncentrált szájüregi megoldás. Húsgombóc- Gyerekektől elzárva tartandó.
Megláttam az első képet, és felnevettem. Örkény István jutott eszembe, és az, hogy élelmiszereink bizonytalan összetételének, az adalékolásnak, génmódosításnak, ennél egyszerűbb és kifejezőbb megjelenítését el sem tudnám képzelni. Hirst ehhez még hozzáteszi: "Nem értem, az emberek miért hisznek kérdés nélkül a gyógyszerekben, és nem a művészetben." Ez a sorozat (most olvasom) azt is kifejezi, ahogy a gyógyszerek a mindennapi élet részévé válnak, ugyanolyan természetességgel vesszük őket magunkhoz, ahogy az ételt.
A gyógyszergyárak neve helyett Hirst mindig a saját nevének egy változatát illeszti - ezekkel a multinacionális gigaszörnyekkel rivalizálna a kortárs művészet? Átvenné (cinikus éllel) az ő eszközeiket? Vagy csak álmodozik erről? Jó, ha erről álmodozik? (Tate Modern hivatalos ismertető: gyógyszergyárlogó-kifigurázás a Csirkés dobozon.)

Olvastam egy cikket arról, vajon mi lehet a kortárs művészet feladata a mai világban. Eleve, ugye, mi az, hogy a művészet feladata, és mi az, hogy mai világ. Nos kérem, a mai világ az a hibrid képződmény, ahol a virtuális közelebb áll hozzánk, mint a valódi. Ahol minden az interneten történik, de az izmos popsi / lenyűgöző bicepsz minimum elvárás. Ahol robotok és technika segítségével simán meg lehet egy másik országból műteni egy beteget. Ahol az élet ellentéte nem mindig a halál, hanem például a mesterséges kóma, vagy az ifjúságszérum, vagy a lefagyasztás az örök élet reményében. Ahol bármit lehet klónozni, és valószínűleg már meg is tették. Ahol a (gyógyszer)(élelmiszer)gyárak levédetik az összebarkácsolt új termékek genetikai összetételét, SATÖBBI. A mai világ az, ahol beülünk a moziba rettegni a klónozott dínóktól, mert nagyon szeretjük őket nézni. Borzongunk a mi-lenne-hán, miközben tudjuk, hogy a lehetőség inkább reális, mint hipotetikus.
W J T Mitchell szerint, akinek egyik könyvéből most lényegi gondolatokat ollózok ki, a mai korban két alapvető félelmünk van:
a) hogy az élő a gépekhez lesz hasonlóvá - gondoljunk például az öngyilkos merénylők gépies parancsteljesítésére.
b) hogy a gép az élőkhöz lesz hasonlóvá - gondoljunk bármely sci-fire, amely a gépek lázadásáról / uralmáról mesél.
Ez tehát a mai kor, ez a katyvasz a biológiai és a kiber/virtuális között, az kéremszépen a neve, hogy biokibernetikus reprodukció kora. A kérdés pedig az volt, mi lenne a művészet feladata.

Damien Hirst: Love Will Tear Us Apart
(A szerelem elválaszt bennünket. Kultikus Joy Division szám címe, énekes túladagolásban végezte.)

Ismét Mitchellt idézem, amikor 4 feladatról írok. Közben koncentráljunk Damien Hirstre.
1) Felfedni az evidenciák mögötti illúziókat, kódokat.
2) Úgy vizsgálni a jelent, azokkal a módszerekkel, mintha dinoszauruszokat vizsgálnánk.(Ez volt az a pont, amikor örök életre (sic!) beleszerettem Mitchellbe: örök hűséget esküdtem neki, amelynek jeleként egyből meg is rendeltem az Amazonról a dínókról írt könyvét.Óvodáskorom óta nem sikerült kinőnöm dinoszaurusz-fanatizmusomat. ) Elismerni, hogy a jelen ugyanolyan rejtélyes és ágbogas, mint a múlt. A dolgok mélyére ásni. Összerakosgatni a darabokat.
3) Újra megfogalmazni, hogy mi is az, hogy "ember".
4) /Ennek a résznek az előzményét kihagytam a fejtegetísből/: szabadjára engedni a képeket (amelyektől félünk), amelyeket Mitchell a vírusokhoz hasonlónak tekint. Ezt most fogadjuk el neki, ígérem, hogy írok a vírus + kép kapcsolatáról, amelyben nolám! ismét egy biológiai terminust kértünk kölcsön.

Damien Hirst: Pretty Vacant (Elég üres)

Damien Hirst: Where There's a Will, There's a Way (kábé: csak akarni kell)