Most épp be vagyok zárva egy idegen lakásba, akár a mesebeli hercegnő. Itt ülök a toronyszobában a gép előtt, zokogok, magányomban még egy sárkánynak is hogy örülnék, hercegek, szőkék toppanhatnának elő az álmaimból, de semmi. Az agy virtuális valósága sehogy sem keveredik a virtuálatlannal.
Egyes egyedül a tulaj szabadíthat ki, ha megjön.
Eme kényszeres várakozás szülte, hogy ismét írok a blogra. Már szétuntam magam a fécbúkon, nincs kinek ímélt se írni, és a wizzairrel vakló szélmalomharcomat is befejeztem (sikertelenül, jegy még mindig nincs.) Már csak ez a hiány van, ez az időhurok, amit megszabadíttatásomig kell kibírnom. Persze értelmesen is tölthetném.
Múlt héten fejeztem be a Hívj be! c. svéd vámpíros krimit. A regény maga szerintem nagyon jó, az ebből készült Engedj be! c. film pedig zseniális. Gyorsan itt van egy cikk a filmről: ez a link.
De amúgy a könyvről is akarok írni, melynek címlapján az égővörössel szedett VILÁGSIKER! hamarabb észrevehető, mint a szinte átlátszóan nyomtatott cím. Tanulságos.
Ami viszont még a vámpíroknál, pedofiloknál, alkoholistáknál, szipuzó gyerekeknél és egy darab zombinál is szórakoztatóbb, az a könyv belső borítóira komponált szöveg. Már egy ideje böngészem a netet, hogy ráakadjak, eddig sikertelenül. Úgyhogy gyorsan mindenki loholjon egy kelleténél nagyobb könyvesboltba (javaslom az ALexandra könyvplázát), és a nagy terek biztosította személytelenségben essen neki a belső borítóknak. Csak ne nevessen hangosan, mert akkor esetleg előkerülnek a láthatatlan eladók.
Keresésem közepette a kiadó honlapján arról értesülök, hogy megszűnt a Twilight-könyvklub! Mekkora fájdalom! De ami a legjobb, hogy érdeklődés hiányában :-) Tinilányok, hát nem olvastok, hiába az izi-nyálas borítószövegek? http://www.konyvmolykepzo.hu/twklub.htm
A könyv cselekménye: fura gyilkosságok a svéd elővárosban, a szomszédba költöző új lány és hősünk, a 12 éves Oskar barátságot kötnek, mely s zövetséggé alakul, és még az sem szakítja őket szét, hogy Oskar egy lúzer, akit egyre komolyabban bántalmaznak az osztálytársai, Eli meg egy vámpír. A végén a rosszakon bosszú állatik - de vajon nem mértéktelenül nagy-e az a bosszú az elkövetett bűnökhöz képest? Olyan bosszú uganis, amit csak egy 12 éves gyerekvámpír tud kitalálni.
A gondolat persze mindvégig (értsd: a l e g e l s ő pillanattól a l e g u t o l s ó i g ) ott van a 12 éves nem vámpír gyerekben is. Egyszerűen Oskarnak nincsenek eszközei. Van persze egy kése, vagdalkozással eltöltött délutánjai, és sorozatgyilkosokról kivágott újságcikkgyűjteménye, de az mégsem ugyanaz, mint két éles vámpírfog.
A kisváros, illetve magának a regénynek a világa pedig fojtogató, erőszakos, alkoholszagú és egy betonkockába van bezárva. A gyerekek agresszívek és lopnak. Mind. Nincs pozitív gyerek. A felnőttek csőd életükkel és az alkohollal küszködnek. Mind. Nincs pozitív felnőtt. Ilyen értelemben már szívderítő olyan hülyeségekről olvasni, mint a városba látogató élőhalott zombi.
A Hívj be c. regény filmadaptációjában a dramaturg, úgy érzem, ügyesen nyesegette egyenletessé a könyv terjengősségét és kilengéseit, a szinte már röhejes zombiját jó stílusérzékkel ki is pottyantotta a pixisből. Bár a húzások folytán sajnos a vámpírlányt eltartó, bele halálosan szerelmes középkorú alkesz figurája nem elég árnyalt: gyerekmolesztáló múltjáról csak a könyvből értesülhetünk. Így azonban a film végén, az eltartó halála után, a film közönsége szoronghat azon, hogy vajon a távoli jövőben a régi segítő/eltartó a mellőzött-megvetett sorsa vár-e majd a kis szerelmes Oscarra is a vámpírlány mellett? Hogy őt is egykoron így a halálba kényszeríti, természetfeletti erejével az alkoholizmusba fogja zsarolni a kis ártatlan vámpírlány? Szegény, szegény naiv Oscar!
Én ezen szeretek szorongani, amikor a filmre gondolok, és ehhez képest meglepően szorongásmentes volt a könyvváltozat (tehát az eredeti), ahol a pasas egy undorító, erkölcstelen, alkoholista pedofil, akinek zavaros, egységes narratívába nem illeszkedő emlékei vannak csak arról az életéről, melyet a vámpírlánnyal való megismerkedése előtt folytatott. Megjegyzem, ez remek írói húzás, hiszen így kénytelen az olvasó magának összerakni valamilyen történetet, ami szükségszerűen borzalmasabb, mint bármilyen kész sztori, amit elénk tárt volna. Szóval a vámpírlány együtt él a bele szerelmes pedofillal, állati ereje folytán mindvégig távol tartja magától, a pedofil pedig csak epekedik. Majd zombivá változik. Jó, hogy ezt nem vitték filmre, nézni valószínűleg röhelyesebb lett volna, mint olvasni.
A könyv viszont többet ad a filmnél a vámpír identitását és jellemét illetően. Ugyanis ez a vámpírlány valaha fiú volt. És maga sem tudja, hogy fiú-e vagy lány, mert igazából semilyen. De az ember nem lehet semilyen, ezt a nyomást érzi a gyerekvámpír is, ezért egyik nap ilyen, másik nap olyan. Oskarunk (még a pubertás előtt, ez fontos) töpreng ezen a problémán egy darabig, majd úgy dönt, bármi is a helyzet, inkább szerelmes lesz a vámpírgyerekbe. Ezt most roppant faragatlanul írtam le, holott ez a könyvbeli gondolatmenet többet érdemelne.
ha legközelebb bezárt lakásban leszel, nekem mindig írhatsz. néha átéltem a magányt, főleg, h nekem netem sem volt. mostanáig. most már vééééégre van, úgyh este akár kommunikálni is tudok majd. ha lesz kivel. :)
VálaszTörlésÉn ezt a könyvet nem fogom elolvasni. A lehető legkevesebbszer szeretném átélni, hogy mit éreznek torz lelkivilágú gyerekek és lúzer alkesz felnőttek...
VálaszTörlésViszont a nemváltó vámpírlányról eszembe jutott az Orlando Virginia Wolftól... Bár ő nem váltogatta, csak egyszer változott fiúból lánnyá... De ő is örökké fiatal maradt. Szóval tekinthető irodalmi előképnek, nem? :-)