november 04, 2009

suli, szokásos, unalmas

holnap van a zenei portfóliók leadási határideje. Fúúúúú már izgatott vagyok, hogy mik fognak születni! Ezt az egyik 11.-es osztályommal csináljuk, kaptak rengeteg szempontot a szünetre, amik alapján a kedvenc együttesüket be kell mutatniuk. Már kettő átjött ímélen, egyet mondjuk nem lehet megnyitni... word2009 vagy hogyishívják okozta kalibrálási gondok.

nem is írtam azt hiszem, hogy kedden az igazgató meg a helyettes nézték a másik 11.-eseimet, illetve engem, és meg voltak velünk elégedve. Ez nagyon jó. Ez az az osztály ahol hatalmas állóháború volt, két sánc, szögesdrót, mélyre húzódás, majd időnként széles karlendítésekkel kézigránátokat dobáltunk át egymásra. Huh, úgy örülök, hogy vége.

Ma, ahogy Csillaggal beszélgettem egy légkonditól huzatos McDonaldsban, hogy az összes köcsög osztályom elfogadhatóvá transzformálta át magát. Juppijé győzelem! Ezt a beszólások, tüntetések, és durcák számának radikális csökkenésében lehet mérni, bár a motivációszint emelkedése jelenleg még rendkívül érzékeny műszereink ellenére sem mutatható ki. Na jó, van ahol azért egy kicsit.

Ja a kedvenc együttesekből tabló is lesz, már alkotjuk a bemutató és beharangozó szövegeket, meg van aki az illusztrációkat is. Csak kapkodom a fejem.

És még olyanok is vannak, akik az ilyen kurva jó házit se írják meg. Ássák is el magukat, mondom is nekik holnap.
Nem fogom őket felrakni a tablóra.

Ja még azt akartam írni, hogy azok a kilencedikesek, akik életem eddigi legszarabb napján még a szünet előtt tovább tetőzték a szépet és a jót a világban, és úgy kikészítettek a megjegyzéseikkel és a gúnyos hangjukkal, hogy muszáj voltam kimenni az óráról, mert nem bírtam, majd egy köteg dolgozatpapírral a kezemben tértem vissza, és én nyertem (of course), nos a madárkák ma osztály vigyázzal vártak és még a dátumot is felírták a táblára - angolul! Ejha, csak el ne szaladjon velem a ló.
Amúgy az incidens után meg (dupla óránk volt) a szünetben felírták a táblára, hogy bocsánat, meg mindenféle szépek (olyasmik, amikről általában a férfiak azt hiszik, hogy a nők könnyekig fognak hatódni, mert olyan szívhezszólóak), és mindenki aláírta. Ami így visszagondolva egy nem kevéssé szép és érett gesztus, na de basszák meg az emberek nem így működnek, én legalábbis semmiképp, és mondtam nekik, hogy értékelem, de nem hiszem el, bizonyítsák be.
Talán azóta tényleg megváltoztak, bár a fene se tudja.

rájöttem, lehet, hogy ez a blog értelmes gondolatok helyett arról fog szólni, hogy a tanításról panaszkodom meg hencegek, aztán meg visszaolvasom. Ez akár a monodráma definíciója is lehetne.

3 megjegyzés:

  1. juppí várom már a monodráma csendes, közönség felé nézős elmerengését az életről... :P
    ja, és a ló most se szaladjon, nem fogok mindig ennyit irogatni, most túlságosan prögök, tudo: darab, stb...

    VálaszTörlés
  2. szólj, ha tudod, mikor lesz, ami nem kedd vagy csütörtök!

    VálaszTörlés
  3. Flam said:
    szóltam. egyik sem kedd vagy csütrtök. csak a te kedvedért:P
    amúgy remek a blog számomra így olvasni, "a másik oldalról" és a folyamatot végignézni, ahogy tanár válik belőled...:D tényleg jó.

    VálaszTörlés