Ez nem egy tipikus ismerkedős kérdés, elismerem. Talán négy éve még én sem tudtam volna rá válaszolni. Na de azóta! Az Arkham Asylum: A Serious House on Serious Earth c. Batman-képregény kézhezvétele óta abszolút felkészülten várom, hogy valaki nekem szegezze a fenti kérdést.
A kedvenc grafikusom Dave McKean. Ő:
Miért? A tisztánlátás kedvéért először belinkelek pár cd-borítót.
Szóval ilyen ő. Azonnal felismerni egyszerre vonzó és visszataszító stílusát. Teljesen reális megcsömörleni McKeantől. A kreatív megoldások feletti tátott szájú csodálkozás egyik pillanatról a másikra csap át elutasításba: a kontrasztvonalak mentén szépen lassan beszivárog a fájdalom a szemlélőbe. Ami ezekben a nem szokványos borítókban közös, az az emberi forma elemeire bontása és másképpen összerakása. Mintha csak azt kérdeznénk, meddig ember még az ember, mi az a forma, ami még lehántható róla, mi az a tartalom, amit még megőriz?
Vagyis: Mi az ember?
?
??
A fenti képeken az embereket a tárggyá változás folyamatában látjuk: leghétköznapibb tárgyaink átveszik az uralmat a test felett. Itt most nem arra gondolok, hogy milyen kiszolgáltatottak vagyunk a technikának, hanem hogy a tárgyinvázió közepette az emberség definícióját keressük. Ennek a definíciókeresésnek része a humánum szétcincálása. Azon a fájdalmas határon mutatja az embert, amikor még őrzi emberi formáját és tartalmát, de bármelyik pillanatban el is veszítheti azt.
Dave Mckeannek bizonyosan tetszene Darvasi László A könnymutatványosok legendája c. regényéből az a szereplő, (egyébként gnóm törpe) (ezt külön élvezné), aki hentes és rendkívül kézügyes lévén nyers hússal szokott zsonglőrködni, nagy álma pedig, hogy egyszer emberi testrészeket dobálhat, melyekből a levegőben összeállna - megteremtődne - egy ember. Egyszer szívesen lapozgatnék egy McKean illusztrálta Darvasit...
Feltűnően sokszor szerepelnek kezek - beléjük karcolt egyéniségünk egyediségünk záloga. Levegőben kapkodva kezeink segítenek az ember/tárgy határvonalon egyensúlyozni.
Sok még az arcelem.
Kisbabákon tesztelték az arcfelismerés képességét. Az eredmény: a csecsemők tökéletesen tudják, hol a szem, orr, száj helye; reagálnak a különféle arckifejezésekre. Az arc a humánum legjellegzetesebb hordozója. Ezek a mckeani arcok pedig... szinte szörnyet, valamilyen szubhumán lényt kreálnak az emberből. Ezen az elég híres Dream Theater-borítón minden arcelem a megfelelő helyen van - humán, kipipálva, átmentünk a csecsemő-teszten... de azért mégsem lélegzünk fel. Az a jobb oldali, pupilla nélküli, sötét szem, világos keretben... az egy fenyegető lény mélységeit tükrözi. Az album címe Scenes from a Memory (Jelenetek egy emlékből) - hát, lehet, hogy ennek a szemnek az emlékeit nem szívesen bolygatnám. Ráadásul ennek az emlékező arcnak két bal szeme van - szerintem a jobb oldali sötét szem is bal szem -
hogy lát így perspektívát? Hogy észlel? Vagy csak befelé néz, az emlékeibe?
Dave McKean grafikákon jó borzongani.
Javasolnám a tükörálarc című film megtekintését is. Ha nem láttad akkor élvezni fogod.
VálaszTörlés