Térképzet

Pszichogeográfia posztsorozat indul. Ez egy beharangozó poszt.
Mostanában elég sokat olvastam erről, és lelkesedem.

szubjektív London

Mi az a pszichogeográfia?
Nem mintha én tudnám, de:

A pszichogeográfia egy virág, egy bimbódzó világnézet, színét tekintve lila, egymást szögekben metsző vonalak, melyek utcákat jelölnek. Kell hozzá sétálni a (többnyire városi) közvetlen környezetben, kell hozzá észlelni, rögzíteni, asszociálni, össze nem illő dolgokat egyesíteni, múlt után kutakodni sötét levéltárakban, és megélni a pillanatot.

Induljunk ki ebből (ez egy szakkönyv nyitóoldala):
1. Végy egy poharat, tedd fejjel lefelé városod térképére, rajzold körbe.
2. Utazz oda, járd körbe a körvonalat, és igyekezz azt a lehető legnagyobb pontossággal követni.
3. Rögzítsd tapasztalataidat, érzéseidet egy tetszőlegesen választott médiumban.

Még nem döntöttem el, hogy a II. vagy a XIII. kerületet vegyem-e pszichogeográfiai nagyító alá, a választásban egyedül a kényelem a döntő szempont.

 

Egyre nagyobb divat egyébként a lehető legkülönbözőbb szempontokból térképet gyártani, itt van például a világ pénznemeinek térképe, egyik személyes kedvencem.

A Kitchen Budapestnek van/volt az a projektje, hogy Budapest szubjektív térképét rajzoltatták meg emberekkel. Ezekből a rajzokból kiderül, hogy a térérzékelésünk teljességgel megbízhatatlan: egyes városrészeket nagy részletességgel meg tudunk rajzolni, másoknak a körvonalaival sem vagyunk tisztában. (Azért ennél bonyolultabb a dolog: http://szubjektivatlasz.kibu.hu)

Ami engem érdekel, az nem a térkép, hanem a házak, rétegek, a szemét, a villamosra váró csövesek, ilyesmik. Használjunk nagy szavakat: a kulturális környezet.
És nem hiszem, hogy fogok levéltárazni.
Ez lesz most.

Földelés

Ma van a föld napja.

Minden oldal ezzel van tele, nem beszélve a facebook-falamról.

Gyorsan globális nézetre váltok még mielőtt dacból berekeszteném az alkalommal való foglalatoskodást. Legyintek a részletekre, és csak és kizárólag a világűr perspektívájából vagyok hajlandó ezt az ügyet megközelíteni.

Itt vagy, babám.
Ez naprendszerünk helyzete a tejútban:

Ez a Föld, ahogy a Mars felszínéről látszik:

 

De jöjjünk csak még közelebb: ez a bolygónk körüli űrszemét.

Legyünk optimisták: hamarosan nekünk is lesz gyűrűnk!

Embertpróbáló Dave McKean

Ki a kedvenc grafikusod?

Ez nem egy tipikus ismerkedős kérdés, elismerem. Talán négy éve még én sem tudtam volna rá válaszolni. Na de azóta! Az Arkham Asylum: A Serious House on Serious Earth c. Batman-képregény kézhezvétele óta abszolút felkészülten várom, hogy valaki nekem szegezze a fenti kérdést.

A kedvenc grafikusom Dave McKean. Ő:

Miért? A tisztánlátás kedvéért először belinkelek pár cd-borítót.

Szóval ilyen ő. Azonnal felismerni egyszerre vonzó és visszataszító stílusát. Teljesen reális megcsömörleni McKeantől. A kreatív megoldások feletti tátott szájú csodálkozás egyik pillanatról a másikra csap át elutasításba: a kontrasztvonalak mentén szépen lassan beszivárog a fájdalom a szemlélőbe. Ami ezekben a nem szokványos borítókban közös, az az emberi forma elemeire bontása és másképpen összerakása. Mintha csak azt kérdeznénk, meddig ember még az ember, mi az a forma, ami még lehántható róla, mi az a tartalom, amit még megőriz?

Vagyis: Mi az ember?

?

??

A fenti képeken az embereket a tárggyá változás folyamatában látjuk: leghétköznapibb tárgyaink átveszik az uralmat a test felett. Itt most nem arra gondolok, hogy milyen kiszolgáltatottak vagyunk a technikának, hanem hogy a tárgyinvázió közepette az emberség definícióját keressük. Ennek a definíciókeresésnek része a humánum szétcincálása. Azon a fájdalmas határon mutatja az embert, amikor még őrzi emberi formáját és tartalmát, de bármelyik pillanatban el is veszítheti azt.
Dave Mckeannek bizonyosan tetszene Darvasi László A könnymutatványosok legendája c. regényéből az a szereplő, (egyébként gnóm törpe) (ezt külön élvezné), aki hentes és rendkívül kézügyes lévén nyers hússal szokott zsonglőrködni, nagy álma pedig, hogy egyszer emberi testrészeket dobálhat, melyekből a levegőben összeállna - megteremtődne - egy ember. Egyszer szívesen lapozgatnék egy McKean illusztrálta Darvasit... 

Feltűnően sokszor szerepelnek kezek - beléjük karcolt egyéniségünk egyediségünk záloga. Levegőben kapkodva kezeink segítenek az ember/tárgy határvonalon egyensúlyozni.

Sok még az arcelem.

Kisbabákon tesztelték az arcfelismerés képességét. Az eredmény: a csecsemők tökéletesen tudják, hol a szem, orr, száj helye; reagálnak a különféle arckifejezésekre. Az arc a humánum legjellegzetesebb hordozója. Ezek a mckeani arcok pedig... szinte szörnyet, valamilyen szubhumán lényt kreálnak az emberből. Ezen az elég híres Dream Theater-borítón minden arcelem a megfelelő helyen van - humán, kipipálva, átmentünk a csecsemő-teszten... de azért mégsem lélegzünk fel. Az a jobb oldali, pupilla nélküli, sötét szem, világos keretben... az egy fenyegető lény mélységeit tükrözi. Az album címe Scenes from a Memory (Jelenetek egy emlékből) - hát, lehet, hogy ennek a szemnek az emlékeit nem szívesen bolygatnám. Ráadásul ennek az emlékező arcnak két bal szeme van - szerintem a jobb oldali sötét szem is bal szem -
hogy lát így perspektívát? Hogy észlel? Vagy csak befelé néz, az emlékeibe?

Dave McKean grafikákon jó borzongani.

Ajánlom a művész honlapját további embertpróbáló képek végett: http://www.mckean-art.co.uk/