Például reggelente számomra is jelentős erőfeszítést jelent mindkét cipőt felhúzni, a nap végén meg csak fogom a fejem, hogy mennyi mindent kellett volna még csinálni.
Winnie-vel, a divatdiktátor boszorkánnyal ezen túl még számos más közös van bennünk, például mindketten megvetjük a fésűt mint olyat, utálunk porszívózni (ezért kerüljük a szőnyeget), kedveljük a zegzugokat, és minden reggel felszaladunk Budapest leghosszabb mozgólépcsőjén a Moszkván. (Néha persze jelentősebb Sartre-i kérdések is felmerülnek mindkettőnkben, úgymint mi értelme ennek az egésznek, mi ez az egész, és amúgy is, minden egész eltörött.)
És most már hála Istennek magyarul is elkezdik kiadni a sorozatot! Persze én még mindig angoltanításra használom... meg terápiás célzattal kedvjobbítónak.
Merthogy mit csinál ez a fekete kastélyban élő, takarítást megvető, nem éppen konyhatündér, könyvek fölött álmodozó, nem túl szociábilis boszi, amikor a fekete szőnyegen folyton hasra esik a lusta fekete macskájában, és a fekete széken folyton ráül? Hát átvarázsolja színesre. És mit csinál, amikor az egész világ a színes cicán nevet? Visszavarázsolja a macsekot, és helyette átfesti a fekete kastélyát színesre.
Hatásszünet.
És akkor most ezzel az új szemlélettel elkezdem sorolni, hogy mi a közös Winnie-ben és bennem:
1) Mindketten szeretünk vezetni, de egyikünk sem tud.
2) Mindketten lelkesedünk a növényekért, csodáljuk édesanyánk télikertjét, de önmagunkban semmit se tudunk egy ilyen zöld izével kezdeni.
3) Mindketten szeretünk utazni: bármikor, bárhová, bárhogyan. Nem vetjük meg az alternatív közlekedési módokat, úgymint stoppolás, egyfontos távolsági jegy, bicikli, helikopter.
4) Vonzódunk az abszurdhoz, szeretjük Örkény Istvánt.
Bizony, ez a könyv nem csak nyelvtanulásra alkalmas.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése