Fabula Rasa

Pénteken egy flamenco-néptánc fúziós darabot voltunk megnézni, a címe Fabula Rasa, koreográfia Bajnay Beáta. Remek volt. Remélem játszák még, mert kár lenne ennyi energiát és kreativitást veszni hagyni. A másik blogomra raktam a kritikát, remek észrevételeim vannak ismét, érdemes átklikkelni.

Flamencoblog.

Indítottam egy flamencoblogot. Itt a link a legújabb írásra. Inhof Kati szombati előadásáról a Spinozában.

Free compliments for our readers

Adjátok tovább!

Sajnos magyarul egyáltalán nem találtam hasonlót... nem tudom, hogy csodálkozzak, vagy inkább ne.

"Akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék."  

 

Végtelenített gondolatmese csak nekem

Ma (is) épp meseidőben szólt a Kossuth rádió, és állítom, ez a mai volt a világ (egyik) legjobb meséje!!! Címe: Párbeszéd egy hangra - Mi lett volna akkor, ha… Írta Tarbay Ede, az 1974-es felvételt elmondta Darvas Iván.
ELEVE Darvas Iván zseniális, másrészt amiről ez a mese szól, azon én hosszú délutánokat filozofáltam gyerekkoromban.Ugyanis itt a beszélgető ikrek tejivás közben megihletődvén a tej fokozatos kihűlésének folyamatától arról elmélkednek, hogy milyen is lenne, ha teljesen más lenne a világ. Ha az oroszlánok az északi sarkon élnének, a fókák pedig Afrikában. Ha a kint bent lenne, a bent meg kint. FOLYTATHATNÁM. Mert ez a sor olyan, amit BE KELL FEJEZNI, ez a gondolatmenet olyan, aminek a végére kell járni, aminek MINDEN ELEMÉT FEL KELL SOROLNI.
Listázni kell, hogy mi mivel cserél helyet, és ha már az helyet cserél, akkor még ez is meg még az is, sőt, akkor az lenne a logikus, ha emez is.
Na mi lenne akkor, ha olyannyira más lenne a világ, ahogy a meleg tej különbözik a hideg tejtől? Ha végre megtanulnánk, hogy melyik az Ausztria, és melyik az Ausztrália? /Sose tudtam./

Hát és én is mindig arra jutottam, amire ezek a gyerekek itten: nem lenne akkor semmi! Mert ha minden változik, az egész rendszer érintetlen marad.

Na de azért persze minden alkalommal végiggondoltam a világ fordított rendjét a fürdőkádban, és ettem közben a habot.

Nektek is feltűnt, hogy már nem olyan jók a habok?

Ti is agyaltatok ilyeneken vagy másokon?

Hallgassátok meg ti is a mesét ebben a zseniális előadásban a Kossuth rádió hangtárában, ezen a linken! Az esti gyerekműsor 19.30-tól kezdődik, ez a mese kb. 19.50-től hallható.

Winnie és én

Eléggé ilyenek a napok mostanában:

Például reggelente számomra is jelentős erőfeszítést jelent mindkét cipőt felhúzni, a nap végén meg csak fogom a fejem, hogy mennyi mindent kellett volna még csinálni.
Winnie-vel, a divatdiktátor boszorkánnyal ezen túl még számos más közös van bennünk, például mindketten megvetjük a fésűt mint olyat, utálunk porszívózni (ezért kerüljük a szőnyeget), kedveljük a zegzugokat, és minden reggel felszaladunk Budapest leghosszabb mozgólépcsőjén a Moszkván. (Néha persze jelentősebb Sartre-i kérdések is felmerülnek mindkettőnkben, úgymint mi értelme ennek az egésznek, mi ez az egész, és amúgy is, minden egész eltörött.)

Winnie the witch, vagyis Winnie, a boszi, a kedvenc angol mesehősöm. Igen, még Lolát is lekörözi a Charlie és Lolából. Winnie-t 1987-ben álmodta meg Valerie Thomas, Korky Paul, egy zimbabwei származású illusztrátor pedig lerajzolta. Kalandjaikat tizenegy köteten keresztül nézegethetjük: kereshetjük a pókokat vagy bogarászhatjuk a Winnie egyéniségét tükröző egyedi tárgyak részleteit. A sorozat színvonalát jelzi, hogy az Oxford University Press jelenteti meg a köteteket, amikből már kétmillió példányt eladtak.

És most már hála Istennek magyarul is elkezdik kiadni a sorozatot! Persze én még mindig angoltanításra használom... meg terápiás célzattal kedvjobbítónak.

Merthogy mit csinál ez a fekete kastélyban élő, takarítást megvető, nem éppen konyhatündér, könyvek fölött álmodozó, nem túl szociábilis boszi, amikor a fekete szőnyegen folyton hasra esik a lusta fekete macskájában, és a fekete széken folyton ráül? Hát átvarázsolja színesre. És mit csinál, amikor az egész világ a színes cicán nevet? Visszavarázsolja a macsekot, és helyette átfesti a fekete kastélyát színesre. 


Hatásszünet. 

És akkor most ezzel az új szemlélettel elkezdem sorolni, hogy mi a közös Winnie-ben és bennem: 

1) Mindketten szeretünk vezetni, de egyikünk sem tud.

2) Mindketten lelkesedünk a növényekért, csodáljuk édesanyánk télikertjét, de önmagunkban semmit se tudunk egy ilyen zöld izével kezdeni.

3) Mindketten szeretünk utazni: bármikor, bárhová, bárhogyan. Nem vetjük meg az alternatív közlekedési módokat, úgymint  stoppolás, egyfontos  távolsági jegy, bicikli, helikopter. 

4) Vonzódunk az abszurdhoz, szeretjük Örkény Istvánt.

Bizony, ez a könyv nem csak nyelvtanulásra alkalmas.

A legnehezebb küldetés (Mission Impossible 4 + The Hardest Ever)

Nos, kedvesek, a világvége miatt aggódókat testületileg küldjétek moziba, hogy végre megnyugodhassanak, és nem mellesleg nektek is legyen egy szusz időtök. Tom Cruise ugyanis ismét nem hagy cserben senkit, sem a rejtélyes rosszfogú orosz börtöntölteléket (akivel ki tudja, hogy kerülhetett kapcsolatba magánzárkája mélyén), sem a nézőket: minden a legnagyobb rendben.
Ha esetleg a delikvens nem hajlandó elmenni a moziig, rakjuk be neki Will.I.Amtől a The Hardest Evert (link), és egyből átjön ugyanaz az érzés. Ugyanez a 4:44 mp hosszú videó terápiás céllal ajánlható minden olyan egyén számára, aki nem hajlandó megnézni egy MI-t sem. Így azonnal képben lesz, és még csak az idejét se vesztegette olyan nagy mértékben.

A MI4: Fantom protokollt nézve egyrészt le leszünk bilincselve, másrészt elhűl ereinkben a vér, harmadrészt inkább Tom Cruise-t bilincselnénk már le, amikor egy végtelenített dubaji felhőkarcolón konkurál Pókemberrel. Több, mint két órán át veszhetünk el az akció homokviharában, és ez nekünk fel se fog tűnni. Merthogy ez a film jól össze van rakva, az első három részen érlelt jelentős nézői elvárásoknak megfelel, sőt olykor elébe is megy. /A nézői elvárásokkal való képben levés révén bátorkodom ismételten a Will.I.Ammel való párhuzamra felhívni a figyelmet: így kell ezt csinálni, így kell a járművek evolúciós létráján kapaszkodva is talpon maradni./
A rendező+forgatókönyvíró  nem szimplán elvárásaink menetrendszerű beigazolására törekszik, bár elégedettségünk is kétség kívül fontos nekik: leginkább alkalmazott trükkjük a "még mindig MI-t néztek? Ezt nektek!" filozófia mentén leginkább abban fogható meg, hogy dekonstruálják az egész eddigi franchise-t, ledöntik az eddigi hagyományok Babel-tornyát. Bicikli után motort vártok, mi? Kocsit, kukásautót, repcsit, vonatot, azután meg vadászgépet? Hát várjatok.
Már a plakáton kezdik ezt a saját hagyományokkal való szembemenést, ami persze tudom én, hogy végül ismét csak a hagyomány megerősítésébe fog torkollani, mert a gyakorlatba csak felemásan sikerül átültetni, de irányelvnek nem rossz.  

"No Plan. No Backup. No Choice / Nincs terv. Nincs erősítés. Nincs választás." szlogennel hirdeti magát a film, de hát mindig vannak tervek, és csak előkerül ez-az a csomagból, pl. egy minden földi jóval felszerelt vasúti szerelvény; egy überjó sportkocsi. Vagy csak csatlakozik egy kedves civil is a csapathoz, akinek multifunkcionalitása oly hivalkodó, hogy nem is értjük, miért nem nyomozza le a bagázs hamarabb. /Emlékezzünk, ugyanez a csoport a zseniális nyitó jelenetsor végén milyen elővigyázatosan igyekszik meggyőződni Ethan Hunt személyazonosságáról./
A szlogen tehát kissé túlzó, de ezt nézzük el. Az irányt értjük. Ha nem is vissza a kőkorszakba, de egy kis bizonytalanságot a sorozatba. Igen, én ezt is az általános elbizonytalanodás egyik válságjelének látom. Mondjuk ki: ontológiailag értelmezem. Már a tuti sem olyan frankó.
Fricska és/vagy tünet, bárhogy tekintjük, a film folyamán megkapjuk a közös munka helyett egymás torkának eső csapatot, a feleségét elvesztő Ethant, valamint a rosszul működő, rendre váratlanul (heh) bekrepáló ketyeréket. Örülhetünk, hogy a kerék meg a mágnes még működik. Lehet-e MI-filmet csinálni ketyerék nélkül? Ez csak egy pusztán költői kérdés, és hála Istennek idáig a rendező sem megy a képrombolásban: a bekrepált ketyerék helyett vannak alternatív gépecskék. Nem MacGyver ez.
Összefoglalom: ezen az egész filmen nem kell annyit agyalni, mint én most. A szabály egyszerű: szórakoztatásra van kitalálva, és szórakoztat is. Azt mondja, nem lesz semmi extra, géprombolás és kőkorszak lesz, de persze a film készítői is nagyon jól tudják: you can go hard, or you can go home.

(Tom Cruise pedig tényleg a századik emelet magasságában mászkált a falon. Link. )