július 23, 2011

Ereklye: Harry Potter és a halál

Hát íme, a mozijegygyűjtemény utolsó darabját is beilleszthetjük ereklyéink sorába. Hát íme, Harry Potter miatt már nem fognak tinilányok csövezni egy hétig a londoni mozik előtt. Hát íme, egy valóban haláltmegvető epizód: két óra leforgása alatt Voldemort énszeletkéi négy alkalommal (kupa, diadém, Nagini, Harry), maga Harry Potter egy alkalommal, és maga Voldemort szintén egy alkalommal hal meg. Komolyan mondom, már sajnálom szegény Voldemortot, hogy ennyi alkalommal éli át, hogy elsorvad egyéniségéből, részéből, lényegéből, integritásából valami.
Hogy él még, amikor 6/7-ed részben már halott.
Hogy a sok izgulás közepette, mert a film valóban látványos, mozgalmas, várakozásbeteljesítő, és ott van benne Emma Watson is, hogy a sok izgulás közepette Voldemort alig kap szerepet, nem hogy ezt az élő mumifikálódási folyamatot érzékelnénk. Na jó, néha elesik.
Zseniális az a jelenet, amikor Voldemort egy énrésze épp haldoklik, Bellatrix Lestrange pedig egy óvodás őszinteségével az arcán odaadóan veti magát a Nagyúr után, majd azzal a lendülettel vissza is szűköl.
Mert azért a Nagyúr így is épp elég félelmetes, sőt, akkor félelmetes igazán, ha fél.
Az egész filmben Helena Bonham Carter alakítása tetszett a legjobban. Kiderül, milyen feszengő és bizonytalan is lehet Hermione, ha ő játsza. A Gringotts előcsarnokában, a pattanásig feszült helyzetben (lebukunk és meghalunk / sikerül és nem tudjuk mi lesz) magánszámot csinál a bevonulásból: a halálfalóvá varázsolt Hermione a félelemtől szinte kővé dermed, csak hatalmas szemeit jártatja körbe-körbe, ráadásul nem tud járni a magassarkú cipőben, csetlik-botlik. Klasszikus. Csodás. A mozi kacag.

Inkább erre a jelenetre igyekezzék emlékezni a jószándékú mozinéző, akiből (többedmagával) a film egy másik, (mondhatni: a végső) pontján szakad majd ismét elő a nevetés, de ezúttal kínjában. Még soha korábban nem tapasztaltam, hogy ennyire egyként lélegeztem volna a többi mozilátogatóval: egyként feszengtünk, nem tudtuk, hova nézzünk, nem akartuk elviselni; és legfőképp azt nem akartuk, hogy a film utolsó jelenete lévén ez a képsor hagyjon rossz szájízt az egyébként kellemetesen eltöltött két óra után. Így aztán kínunkban nevettünk: kinevettük a sok giccset, hatásvadászatot, s kinevettük magunkból zavarunkat. A zárókép ugyanis annyira... megnevezhetetlenül rossz és félrerendezett!

Összes fontos hősünk összegyűlik 19 évvel az események után a King's Cross pályaudvaron, hogy első osztályba készülő palántáikat feltegyék a sulivonatra. Harry, Ginny, Ron, Hermione mind tisztességes angol középosztálybelihez illően, ha jól emlékszem elsősorban szürke, de mindenképp visszafogottságot árasztó árnyalatokban, a lányok térd alá érő szűk kosztümben, némileg karikás szeműre (de nem nagyon, mert azért szépnek kell lenni) sminkelve búcsúzkodnak. Harry Potternek borostával igyekeznek öreg kinézetet nyerni, de az egész annyira hiteltelen, hogy nem is értem, legalább egyetlen jószándékú segédszerkesztő, segédforgatókönyvíró vagy producer miért nem nyomta meg a stop gombot a szerteágazó munkafolyamatok bármely állomásán. Miért kell a nézőt hülyének nézni, kellemetlen helyzetbe hozni, hiteltelenségeket lenyomni a torkán? Miért nem lehet ezt a jelenetet JÓL megrendezni? Nagyonis elképzelhetőnek tartok egy olyan képsort, melyben a szereplők arcát sosem látjuk szemből, így az alapvető hitelválságot máris megúsztuk.
Egy dinamikusan mozgó kamerára gondolok, mely a nézők kíváncsisága által vezetve minduntalan arra törekszik, sőt komoly taktikai lépéseket tesz, hogy megpillantsa a szereplők arcát, ám erre sosincs lehetősége, mert a hősök elmozdulnak, elfordulnak, nem várt ingerek érik őket, vagy mert valamilyen objektum minduntalan a kamera látószögébe kerül. Egy vasútállomás bővelkedik olyan igencsak fotogén tárgyakban, melyek a lencse és a vén Harry Potter közé kerülhetnek, gondoljunk a szerelvény tükreire, fogantyúira, nyíló-csukódó ajtajaira, a járókelők tömegére, az állomás oszlopaira, pöckeire, a büdös galambokra, bármire. Mennyivel jobb lenne ez így. Mennyivel méltóbb befejezés.

Forgatókönyvi megbízásokra abszolút rábeszélhető vagyok, mondom is a bankszámlaszámom.

És hogy tényleg ne kínos emlékekkel búcsúzzunk a varázslótársadalomtól, akinek van kedve, hallgassa meg, hogy hangzik az avada kedavra halálos átka 10 nyelven!

4 megjegyzés:

  1. Valamelyik kritikaban olvastam, hogy a szereplok 19 evvel kesobbi enjet azzal probaltak erzekeltetni, hogy feloltoztettek oket egy turkalobol, es hulye hajakat fesultek nekik :-)

    VálaszTörlés
  2. csak egyetérteni tudok! sajnos...

    VálaszTörlés
  3. ne szidj más filmeket, csak mert nem sikerült filmrendezőnek lenned

    sztem így volt jó h mutatták az arcukat, ha nem mutatták volna az engem is és még sokakat is frusztrálna

    rendezz magadnak filmet, de ne szolj bele máséba, köszi :P

    VálaszTörlés
  4. szia Bálint!
    1. Filmrendezéssel még nem próbálkoztam, de szerintem ha akarnám, sikerülne, ezért úgy gondolom, az első mondatod nem állja meg a helyét.

    2. Természetesen sokan örülnek annak, hogy így rendezte a rendező, és miért ne örülhetnétek? De nekem, meg még sok tízezer embernek, azért remélem nem muszáj. :-)

    3. Ez az én blogom, ami arra lett T E R E M T V E , hogy elmondjam, mit gondolok. Sőt, mivel szabad a kommentálási lehetőség, te is elmondhatod!

    VálaszTörlés