Ezek igazából a mélységélesség feladathoz készültek a suliba, de egyrészt elkalandoztam, másrészt meg most itt tartok. Időnként nem kicsiny kisebbségi komplexus lesz rajtam úrrá, amikor órán képeket nézegetünk.
november 25, 2009
Autumn pics. Ősz, na ez van.
Ezek igazából a mélységélesség feladathoz készültek a suliba, de egyrészt elkalandoztam, másrészt meg most itt tartok. Időnként nem kicsiny kisebbségi komplexus lesz rajtam úrrá, amikor órán képeket nézegetünk.
az átnevezés szükségességéről
Gondoltam megörökítésre érdemes, hogy a terroristák úgy paráznak a holnapi témazáró dolgozattól, hogy amikor ma a duplaóra elején azt mondtam, hogy no csapjunk bele, mindenki fogta, kinyitotta a könyvét, és azt csinálta, amit kell. Se szó, se beszéd.
Amúgy most már csak vaktöltényesek, mint a Die Hard 2-ben a kommandósok, nem is igazi terroristák. Majd keresek nekik vmi más skatulyát.
Esélyes jelölt jelen pillanatban az "óvodások". Olyan ártatlanul tudják kérdezni, hogy miért kell egy szó végére -s, ahogy az óvodások kérik repetára a tejbegrízt. Mondtam is nekik, hogy mindenki válasszon magának jelet, én leszek a halálfej.
A terroristák hihetetlenül sokat változtak szeptember óta, fel is szoktam erre hívni a figyelmüket. Mert ez egy komoly teljesítmény! Egy csomó tanárt csak panaszkodni hallok meg szidják a srácokat.... grrrrr nagyon nem értek vele egyet.
Mert én már Szent Erzsébettel vetekszem a jámborságban, bizony!
Ma a bolhákkal (őket is át kell nevezni, mert már nem zizegnek annyit) youtube-on néztünk egy filmecskét a hurling nevű ősi kelta sportról. A sportokról szól az olvasmány, de a focit már mindenki halálra unja, Debrecen ide vagy oda. Úgyhogy olvastunk egy szöveget a világ leggyorsabb labdajátékáról, ismeretterjesztettünk és megpróbáltuk elképzelni a tanárnő által válogatott szabályrészletek alapján, hogy milyen is ez a sport. Aztán megnéztük, és kiderült, hogy a játékosok mind őrültek, hogy egy baseballabdát hajigálnak, pattogtatnak, dobnak, gurítanak, ütnek (többféleképpen), és még az ütőjük végén is egyensúlyozzák a lasztit és úgy futnak vele. Óriási nagy ütközéseket is láttunk, nagyon élvezték. Az a házi, hogy ki kell találniuk egy sportot, és megalkotni a szabályait. A legjobbakat majd ismertetem.
Holnap a lajhárokkal, akik szintén úgy dolgoztak mostanában, mint a kisangyalok, nézünk részleteket a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford című filmből. Nagyon szeretem ezt a filmet. Az előző blogomon már áradoztam Casey Affleckről, aki Robot alakítja. És az operatőr is zseniális, bár az a sejtésem, nem fukarkodtak a CGI-vel sem... Az előző olvasmány Jesse Jamesről szólt, és ez volt az első téma, ami igazán érdekelte őket, meg szorgosak is voltak, úgyhogy ezt a filmet megnézni és a karaktereket dramaturgia szakos bölcsészeket is megszégyenítően elemezni maga lesz a nagybetűs Jutalom.
Ja ma még Addams Familyt is néztünk a bolhákkal, mert közeleg a Christina Riccis olvasmány, és nem tudják, kicsoda C. R. Én mint tanár nem hagyhatom, hogy diákjaim tudatlanságban éljenek!
Ja azt hiszem épp akkortájt voltam kevésbé hencegős, ergo blogírást elhanyagoló kedvemben, amikor a nyuszifüleknek Picasso képeket meg Kandinszkijt nyomtam le a torkán - nem azt mondom, hogy rajongtak érte, de muszáj voltak elgondolkozni rajtuk, meg művészettörténeti keretbe is raktuk az egészet. Szóval mindezzel most hencegek.
Na persze szidni is szoktam rendesen, meg mérges lenni, meg 80%-ban karó dolgozatokat íratni, meg osztály vigyázzban állíttatni, meg hasonlók, csak azokról nem írok olyan sokat, mert nem lehet velük hencegni.
Bár a fegyelmezési módszereimet már ketten is kipróbálták a tanáriban.
Lehet, nem csak a csoportjaimat kellene átnevezni, hanem a blogomat is: Perezvon's Geometry. Welcome to the convenient boasting dimension of the bigheaded.
Amúgy most már csak vaktöltényesek, mint a Die Hard 2-ben a kommandósok, nem is igazi terroristák. Majd keresek nekik vmi más skatulyát.
Esélyes jelölt jelen pillanatban az "óvodások". Olyan ártatlanul tudják kérdezni, hogy miért kell egy szó végére -s, ahogy az óvodások kérik repetára a tejbegrízt. Mondtam is nekik, hogy mindenki válasszon magának jelet, én leszek a halálfej.
A terroristák hihetetlenül sokat változtak szeptember óta, fel is szoktam erre hívni a figyelmüket. Mert ez egy komoly teljesítmény! Egy csomó tanárt csak panaszkodni hallok meg szidják a srácokat.... grrrrr nagyon nem értek vele egyet.
Mert én már Szent Erzsébettel vetekszem a jámborságban, bizony!
Ma a bolhákkal (őket is át kell nevezni, mert már nem zizegnek annyit) youtube-on néztünk egy filmecskét a hurling nevű ősi kelta sportról. A sportokról szól az olvasmány, de a focit már mindenki halálra unja, Debrecen ide vagy oda. Úgyhogy olvastunk egy szöveget a világ leggyorsabb labdajátékáról, ismeretterjesztettünk és megpróbáltuk elképzelni a tanárnő által válogatott szabályrészletek alapján, hogy milyen is ez a sport. Aztán megnéztük, és kiderült, hogy a játékosok mind őrültek, hogy egy baseballabdát hajigálnak, pattogtatnak, dobnak, gurítanak, ütnek (többféleképpen), és még az ütőjük végén is egyensúlyozzák a lasztit és úgy futnak vele. Óriási nagy ütközéseket is láttunk, nagyon élvezték. Az a házi, hogy ki kell találniuk egy sportot, és megalkotni a szabályait. A legjobbakat majd ismertetem.
Holnap a lajhárokkal, akik szintén úgy dolgoztak mostanában, mint a kisangyalok, nézünk részleteket a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford című filmből. Nagyon szeretem ezt a filmet. Az előző blogomon már áradoztam Casey Affleckről, aki Robot alakítja. És az operatőr is zseniális, bár az a sejtésem, nem fukarkodtak a CGI-vel sem... Az előző olvasmány Jesse Jamesről szólt, és ez volt az első téma, ami igazán érdekelte őket, meg szorgosak is voltak, úgyhogy ezt a filmet megnézni és a karaktereket dramaturgia szakos bölcsészeket is megszégyenítően elemezni maga lesz a nagybetűs Jutalom.
Ja ma még Addams Familyt is néztünk a bolhákkal, mert közeleg a Christina Riccis olvasmány, és nem tudják, kicsoda C. R. Én mint tanár nem hagyhatom, hogy diákjaim tudatlanságban éljenek!
Ja azt hiszem épp akkortájt voltam kevésbé hencegős, ergo blogírást elhanyagoló kedvemben, amikor a nyuszifüleknek Picasso képeket meg Kandinszkijt nyomtam le a torkán - nem azt mondom, hogy rajongtak érte, de muszáj voltak elgondolkozni rajtuk, meg művészettörténeti keretbe is raktuk az egészet. Szóval mindezzel most hencegek.
Na persze szidni is szoktam rendesen, meg mérges lenni, meg 80%-ban karó dolgozatokat íratni, meg osztály vigyázzban állíttatni, meg hasonlók, csak azokról nem írok olyan sokat, mert nem lehet velük hencegni.
Bár a fegyelmezési módszereimet már ketten is kipróbálták a tanáriban.
Lehet, nem csak a csoportjaimat kellene átnevezni, hanem a blogomat is: Perezvon's Geometry. Welcome to the convenient boasting dimension of the bigheaded.
szellemes
Ezt a posztert csináltuk a bolhákkal :-) Közösen felvázoltunk egy kisértettörténetet (épp a múlt időt tanultuk), majd párosával mindenki kapott egy elemet: helyszín, időpont, időjárás, épület, érzések, szellem, vérfarkas, megmenekülés, amit a párok megírtak, illusztráltak, majd felragasztottuk a képeket a poszterre és hétfőn kidekoráltuk a posztert. Nem a legjobb minőségű kép, de az eredeti alkotásra nagyon büszke vagyok! Az előtérben az a piros pacni egy döglött vérfarkas, amit én rajzoltam. A fotón egyáltalán nem lehet kivenni, valójában talán még egy kicsit kevésbé.
november 23, 2009
negatív, gyere! (a negatívhívásról, sötétben)
ma már annyit írtam
mégis kihagytam az egyik legfontosabbat, hogy negatívot hívtunk szombaton a Szellemképben, és teljesen oda vagyok meg vissza a boldogságtól. Annyira jó az a suli! Csak ne lenne olyan drága...
még mesélek, hogyan is kell negát hívni! :-D
Oh, mennyiszer megígértem ezt! Inkább mesélek most, röviden, és akkor nem marad el, ami sokkal jobb, mintha egy szép hosszú monológ totál elmaradna.
Teljes sötétség kell hozzá. A folyamat lényege, hogy a negatívot átalakítsuk olyanná, hogy immár ne lépjen kémiai reakcióba a fénnyel. A negát kakaóscsigaformán fel kell tekerni egy erre megfelelő eszközre, majd a megfelelő ideig hívóba kell rakni (nehogy túl- vagy alulhívjuk), ami egy vegyszerrel teli zárható edény, így ekkor már lehet villanyt kapcsolni. Majd vízzel átmossuk, majd jön a fixír, ami kioldja a maradék ezüstöt az emulzióból, majd 20 percig mossuk ismét. Aztán kicsipeszeljük száradni. Ez most elég száraznak hangzik, mindenesetre egy nagyon kényes folyamat, mely rettentően izgi!!! El is határoztam, hogy minden szombaton a vécében fogok negákat hívni... hacsak nem kell visszaadnom 42-nek és Csillagnak a fényképezőgépét, amire remélem még 1-2 hétig nem kell, hogy sor kerüljön :-))
A hetekben pozitívot is fogunk hívni, azaz rávarázsoljuk az egészet papírra. Elméletben már tudom, hogy kell, az még izgibb, és már nagyon várom!!!! juhuhúúú
boldos
ág
mégis kihagytam az egyik legfontosabbat, hogy negatívot hívtunk szombaton a Szellemképben, és teljesen oda vagyok meg vissza a boldogságtól. Annyira jó az a suli! Csak ne lenne olyan drága...
még mesélek, hogyan is kell negát hívni! :-D
Oh, mennyiszer megígértem ezt! Inkább mesélek most, röviden, és akkor nem marad el, ami sokkal jobb, mintha egy szép hosszú monológ totál elmaradna.
Teljes sötétség kell hozzá. A folyamat lényege, hogy a negatívot átalakítsuk olyanná, hogy immár ne lépjen kémiai reakcióba a fénnyel. A negát kakaóscsigaformán fel kell tekerni egy erre megfelelő eszközre, majd a megfelelő ideig hívóba kell rakni (nehogy túl- vagy alulhívjuk), ami egy vegyszerrel teli zárható edény, így ekkor már lehet villanyt kapcsolni. Majd vízzel átmossuk, majd jön a fixír, ami kioldja a maradék ezüstöt az emulzióból, majd 20 percig mossuk ismét. Aztán kicsipeszeljük száradni. Ez most elég száraznak hangzik, mindenesetre egy nagyon kényes folyamat, mely rettentően izgi!!! El is határoztam, hogy minden szombaton a vécében fogok negákat hívni... hacsak nem kell visszaadnom 42-nek és Csillagnak a fényképezőgépét, amire remélem még 1-2 hétig nem kell, hogy sor kerüljön :-))
A hetekben pozitívot is fogunk hívni, azaz rávarázsoljuk az egészet papírra. Elméletben már tudom, hogy kell, az még izgibb, és már nagyon várom!!!! juhuhúúú
boldos
ág
Festi a szellemet a falra
még mindig nem olvasok semmilyen könyvet. Egy hete leálltam. Tegnap Kálmán hivatalos felkérésére lerajzoltam a Kafka on the Shore-ból a felettébb gyanús és rosszarcú Johnnie Walkert, meg az értelmi fogyatékos hetvenéves Nakatát, szóval azért még van közöm irodalomhoz. Kálmánt is lerajzoltam. Anya szerint a haja hasonlít.
Ma a bolhákkal tablót csináltunk. Az elmúlt pár hétben tanultuk a múlt idő gyönyöreit, mellyel kapcsolatban egy kisértetfilmes olvasmány is volt, a The Others c. film alapján (magyarul Másvilág, fsz. Nicole Kidman. Nagyon jó film.) Ezután íratott az őrült angoltanár az osztállyal rémtörténetet, amiben aztán midnenféle rémséges állat megfordul. Ezt aztán 8 részre osztottuk, és párosával mindenkinek jutott egy rész. Van, aki a helyszínt árnyalta, van aki az időpontot, van, aki az időjárást, van, aki a paranormális jelenségeket vette számba, más vérfarkasokat lökött tövises verembe, ismét más kisértet/szellem elől menekült, és volt, aki meg is menekült. Írniuk kellett és illusztrálni. Majd pedig, és ez történt ma, felragasztottuk egy kartonra a műveket, és megrajzoltuk olyanra, hogy a háttér egy vár fala, a képek pedig az ablakokban látszanak. Vagy legalábbis ez volt a szándék. Van rajta mindenféle skorpió meg csontváz meg vízköpő, meg pókháló minden mennyiségben. Nagyon élvezték csinálni, és a csoportban sokan itt is maradtak tablózni (összehasonlítva, hogy a nyuszifülek közül, akiket szintén rajongásig szeretek, sajnos csak 2 srác maradt itt tablózni...:-( ). Én hoztam az ötletet is igazából, meg a technikát, ők meg megrajzoltak majdnem mindent, meg maszatolták a pasztellkrétát. :-)
Most az asztalomona tanáiban kisérti a holnap reggel gyanútlanul a tanáriba érkező kollegákat. Enyém az első asztal, mindenki kaphat egyből szívrohamot :-))) hehehehe
akarom mondani vuhahahahha!!!!!!!!!!!!
Mai Toldys kirándulásom kapcsán gondolkodtam el újra azon a régi problémán, amely sajnos -úgy néz ki- az idő múlásával sem tűnik, hogy mennyire jó lenne olyan suliban tanítani, ahol a srácok fogékonyabbak azokra a dolgokra, amiket én szeretek, meg úgy általában a tanulásra, és nem kéne annyit erőlködni. Ugyanakkor meg itt olyan frankón fontosnak és nélkülözhetetlennek érezheti magát az ember, mert ha a tanár nem rugdossa őket, ezek a srácok csak számítógépeznek, és nem olvasnak semmit meg nem rajzolnak, meg nem írnak mindenféle meséket meg kitalált országokat, meg minenféle kreténséget, amit muszáj elkövetniük, ha nem akarnak egyest. :-)
Holnap lefotózom a posztert, mielőtt kirakjuk a falra.
Ma a bolhákkal tablót csináltunk. Az elmúlt pár hétben tanultuk a múlt idő gyönyöreit, mellyel kapcsolatban egy kisértetfilmes olvasmány is volt, a The Others c. film alapján (magyarul Másvilág, fsz. Nicole Kidman. Nagyon jó film.) Ezután íratott az őrült angoltanár az osztállyal rémtörténetet, amiben aztán midnenféle rémséges állat megfordul. Ezt aztán 8 részre osztottuk, és párosával mindenkinek jutott egy rész. Van, aki a helyszínt árnyalta, van aki az időpontot, van, aki az időjárást, van, aki a paranormális jelenségeket vette számba, más vérfarkasokat lökött tövises verembe, ismét más kisértet/szellem elől menekült, és volt, aki meg is menekült. Írniuk kellett és illusztrálni. Majd pedig, és ez történt ma, felragasztottuk egy kartonra a műveket, és megrajzoltuk olyanra, hogy a háttér egy vár fala, a képek pedig az ablakokban látszanak. Vagy legalábbis ez volt a szándék. Van rajta mindenféle skorpió meg csontváz meg vízköpő, meg pókháló minden mennyiségben. Nagyon élvezték csinálni, és a csoportban sokan itt is maradtak tablózni (összehasonlítva, hogy a nyuszifülek közül, akiket szintén rajongásig szeretek, sajnos csak 2 srác maradt itt tablózni...:-( ). Én hoztam az ötletet is igazából, meg a technikát, ők meg megrajzoltak majdnem mindent, meg maszatolták a pasztellkrétát. :-)
Most az asztalomona tanáiban kisérti a holnap reggel gyanútlanul a tanáriba érkező kollegákat. Enyém az első asztal, mindenki kaphat egyből szívrohamot :-))) hehehehe
akarom mondani vuhahahahha!!!!!!!!!!!!
Mai Toldys kirándulásom kapcsán gondolkodtam el újra azon a régi problémán, amely sajnos -úgy néz ki- az idő múlásával sem tűnik, hogy mennyire jó lenne olyan suliban tanítani, ahol a srácok fogékonyabbak azokra a dolgokra, amiket én szeretek, meg úgy általában a tanulásra, és nem kéne annyit erőlködni. Ugyanakkor meg itt olyan frankón fontosnak és nélkülözhetetlennek érezheti magát az ember, mert ha a tanár nem rugdossa őket, ezek a srácok csak számítógépeznek, és nem olvasnak semmit meg nem rajzolnak, meg nem írnak mindenféle meséket meg kitalált országokat, meg minenféle kreténséget, amit muszáj elkövetniük, ha nem akarnak egyest. :-)
Holnap lefotózom a posztert, mielőtt kirakjuk a falra.
színház az egész
Miután kedden a 9.d-vel bevettük a Pesti Broadwayt, pénteken Kálmánnal adóztunk a lassú tempójú orosz létdrámáknak, majd pedig ma derültünk egy diákszínjátszós darabon, a Toldyban.
Nos, a Radnóti Színházban Osztrovszkijtól a Farkasok és bárányokat néztük meg. Az első felvonás után nagyon ki voltam akadva, hogy ennek a darabnak semmi értelme, és még két felvonás hátravan. Gyakorlatilag nem történt semmi, és a konfliktust is csak félig vázolta fel a szerző.
és mindent elmondtak háromszor. Én a dramaturg helyében...
A szünetben Kálmán végighallgatta felindult fejtegetéseimet arról, hogy a McDonaldson és távirányítón emelkedett nemzedéknek háromnegyed órát hallgatni a semmit egy rendkívül fárasztó hét utolsó estéjén NEM a felhőtlen kikapcsolódás szinonímája. (A héten minden este volt vmi, ami miatt nem kerültem időben ágyba. Sajnos. Így majd hamarabb leszek öreg és ráncos. Hát ez van.)
Vissza a darabhoz. A második felvonás már jelentősen jobb volt. Az első felvonásban megismert kemény anyakarakternek is akadt ellenpárja, és a kezdetben felvázolt cérnavékony konfliktus is megizmosodott kicsit. 3 új jellem lépett a drámába, mind más szándékokkal és motivációkkal, amely jelentős színt adott a darabnak. Szerintem rettentő komoly dramaturgiai hiba ilyen sokáig várni a kibontással, meg azzal, hogy a nézőt lekösse a darab.
A szünetben Kálmán végighallgatta lelkes fejtegetéseimet arról, hogy na végre, hogy vannak karakterek, esemény, több szál, és hogy történik valami. És ropit is ettünk.
A harmadik felvonásban egyre egyértelműbbé vált, hogy ki fog nyerni, meg az is, hogy Szervét Tibort nem lehet nem szeretni.
Az előadás után gyorsan befogtam a számat, és rohantam haza, mert határidős fordítást kellett befejeznem.
Tök jó, hogy már negyed órája írok a darabról, de a cselekményét még mindig homályban tartottam :-D Nos valahol Oroszországban a tartomány igazgatásában érdekelt családokban a politika, a szerelem és az alkohol kibogozhatatlanul egybefonódik, és egyáltalán nem is cél kibogozni. Avagy miről beszélek, szerelemről egyáltalán egy szó sem esik, csak házasságról, meg pénzről. Az első felvonásban kimondhatatlanul idegesített, hogy még a színházban is ezt hallgassam, amikor ebben a szarban élek, de aztán egyrészt beleszoktam, másrészt izgalmasabb lett a darab. Azt még nem mondtam, hogy a rendező minden geget kihasznál, nagyon sokat lehet nevetni. Minden jellemet a végletekig feszít, a nevetségessé válás határáig, úgy, hogy közben az egész kimondottan tragikus. A nagy gáz alakot Csányi Sándor játsza, és amikor az ember már végleg leírná a Szombathy Gyula mindig elmond egy monológot, amitől felcsillan a helyzet tragikuma. Persze a tragikumhoz a csillogás nem illik, sokkal inkább valami fekete borongás, node ez van.
http://www.radnotiszinhaz.hu/index.php?id=404&cid=32566
Ma flam rendezését néztük meg a Toldy diákszínjátszó fesztiválján. Pirandellótól az Így van (ha így tetszik) című darabot, amit neki jól agyondicsértem és szétkritizáltam, a lényeg, hogy a művelet végére a dolognak már csak a romjai maradtak. Ez a darab arról szól, hogy mindenki mindent pletykál az új szomszéd családról, ahol a családtagok felettébb furcsák, és egymással sem állnak szóba - nagyon szeretnek azonban a szomszédokkal a jelen nem levőkről diskurálni. Így aztán csak dagad és dagad a kérdőjelfelhő. Erről az egyszerű helyzetkomikai alaphelyzetről (ha van ilyen) Pirandello rengeteg bőrt lehúz - a szereplők hol az egyik, hol a másik családtagnak hisznek, ide-oda teszik le a voksukat, akár csak a magyarok a szavazófülkében.
Az igazság a lehető legrelatívabb dolog, minden olyan, amilyennek értelmezzük. A világ olyan, amilyennek látni akarod, mondja a darab, amelyet ezennel ünnepélyesen posztmodern modernista darabnak nevezek ki. taps. http://en.wikipedia.org/wiki/Luigi_Pirandello
Nos, a Radnóti Színházban Osztrovszkijtól a Farkasok és bárányokat néztük meg. Az első felvonás után nagyon ki voltam akadva, hogy ennek a darabnak semmi értelme, és még két felvonás hátravan. Gyakorlatilag nem történt semmi, és a konfliktust is csak félig vázolta fel a szerző.
és mindent elmondtak háromszor. Én a dramaturg helyében...
A szünetben Kálmán végighallgatta felindult fejtegetéseimet arról, hogy a McDonaldson és távirányítón emelkedett nemzedéknek háromnegyed órát hallgatni a semmit egy rendkívül fárasztó hét utolsó estéjén NEM a felhőtlen kikapcsolódás szinonímája. (A héten minden este volt vmi, ami miatt nem kerültem időben ágyba. Sajnos. Így majd hamarabb leszek öreg és ráncos. Hát ez van.)
Vissza a darabhoz. A második felvonás már jelentősen jobb volt. Az első felvonásban megismert kemény anyakarakternek is akadt ellenpárja, és a kezdetben felvázolt cérnavékony konfliktus is megizmosodott kicsit. 3 új jellem lépett a drámába, mind más szándékokkal és motivációkkal, amely jelentős színt adott a darabnak. Szerintem rettentő komoly dramaturgiai hiba ilyen sokáig várni a kibontással, meg azzal, hogy a nézőt lekösse a darab.
A szünetben Kálmán végighallgatta lelkes fejtegetéseimet arról, hogy na végre, hogy vannak karakterek, esemény, több szál, és hogy történik valami. És ropit is ettünk.
A harmadik felvonásban egyre egyértelműbbé vált, hogy ki fog nyerni, meg az is, hogy Szervét Tibort nem lehet nem szeretni.
Az előadás után gyorsan befogtam a számat, és rohantam haza, mert határidős fordítást kellett befejeznem.
Tök jó, hogy már negyed órája írok a darabról, de a cselekményét még mindig homályban tartottam :-D Nos valahol Oroszországban a tartomány igazgatásában érdekelt családokban a politika, a szerelem és az alkohol kibogozhatatlanul egybefonódik, és egyáltalán nem is cél kibogozni. Avagy miről beszélek, szerelemről egyáltalán egy szó sem esik, csak házasságról, meg pénzről. Az első felvonásban kimondhatatlanul idegesített, hogy még a színházban is ezt hallgassam, amikor ebben a szarban élek, de aztán egyrészt beleszoktam, másrészt izgalmasabb lett a darab. Azt még nem mondtam, hogy a rendező minden geget kihasznál, nagyon sokat lehet nevetni. Minden jellemet a végletekig feszít, a nevetségessé válás határáig, úgy, hogy közben az egész kimondottan tragikus. A nagy gáz alakot Csányi Sándor játsza, és amikor az ember már végleg leírná a Szombathy Gyula mindig elmond egy monológot, amitől felcsillan a helyzet tragikuma. Persze a tragikumhoz a csillogás nem illik, sokkal inkább valami fekete borongás, node ez van.
http://www.radnotiszinhaz.hu/index.php?id=404&cid=32566
Ma flam rendezését néztük meg a Toldy diákszínjátszó fesztiválján. Pirandellótól az Így van (ha így tetszik) című darabot, amit neki jól agyondicsértem és szétkritizáltam, a lényeg, hogy a művelet végére a dolognak már csak a romjai maradtak. Ez a darab arról szól, hogy mindenki mindent pletykál az új szomszéd családról, ahol a családtagok felettébb furcsák, és egymással sem állnak szóba - nagyon szeretnek azonban a szomszédokkal a jelen nem levőkről diskurálni. Így aztán csak dagad és dagad a kérdőjelfelhő. Erről az egyszerű helyzetkomikai alaphelyzetről (ha van ilyen) Pirandello rengeteg bőrt lehúz - a szereplők hol az egyik, hol a másik családtagnak hisznek, ide-oda teszik le a voksukat, akár csak a magyarok a szavazófülkében.
Az igazság a lehető legrelatívabb dolog, minden olyan, amilyennek értelmezzük. A világ olyan, amilyennek látni akarod, mondja a darab, amelyet ezennel ünnepélyesen posztmodern modernista darabnak nevezek ki. taps. http://en.wikipedia.org/wiki/Luigi_Pirandello
november 17, 2009
nézőművészeti főiskola
Most épp nem olvasok semmilyen könyvet, hogy hagy gondolkozhassak egy kicsit az előzőn. Ez rám kevéssé jellemző tudatos (!) önmegtartóztatás (!).
Talán azért is érzem magam kicsit parttalannak, mert nincsen milyen világhoz kötődni. MEg mert fáradt vagyok. Bár ma jelentősen jobb napom volt, mint tegnap.
Tegnap hogy vigasztalódjak vettem egy cipőt :-) Az volt ma rajtam a színházban, ez amolyan női-tanári hiúság. A bolhák és a kismajmok alkotta osztályt vittük az ofővel színházba, ahol én vagyok a helyettes. Nagyon aranyos az az osztály, szeretnek engem, és én is nagyon szeretem őket. Most is odajöttek beszélgetni, meg csak úgy odacsoportosultak, és ez nekem nagyon jól esett. Az emós srácunkon fehér ing volt, ez volt a legsokkolóbb napi esemény is egyben. Amúgy nagyon jó fej az ofő is, a magyartanár, szerintem nagyon jól igazgatja az osztályt, és ott is nagy a szeretet.
Mostanában kezdem megfigyelni,hogy mennyire fontos, az osztályfőnök személye. Sok ofő nekem úgy tűnik, mintha hagyná elfolyni az osztályát. NEm tudom ezt most jól körülírni, de azon kívül, hogy megbeszélik,hogy igazolatlanul hiányozni rossz dolog, nem sok minden történik. Bár én zöldfülű vagyok, de úgy látom, hogy azon múlik sok minden, hogy milyen elvárásokat támaszt az ofő az osztály elé. Egyrészt mert abból látszik, hogy mire tartja őket képesnek, másrészt pedig mert ahhoz akar majd felnőni az osztály. Példa az egyrészre: az iskola összes tanára egyként magánál tartja a színházjegyeket, hogy a srácok ne veszítsék el. Ezzel aztán nem sok felelősség kerül a gyerek kezébe, plusz megmarad olyan óvodásnak, ahogy idejött. Nekem az tökre tetszett, hogy a Hajni ma odaadta a jegyeket a srácoknak, és nekik kellett felelősséget vállalniuk saját magukért. És két gyerek nem is hozta el a jegyet. És azok jól meg is ijedtek. De 25 meg elhozta! Aztán valahogy el lett intézve, hogy bejöhessenek, de kellett érte futni pár kört.
Sokszor hajlamos az ember azt hinni, hogy ha mindent előkészít,akkor tanulják majd meg jól a srácok az anyagot. Ha minden agyon van gyakorolva, a szájukba van rágva. Mint a pelikánok. Én is sokszor ezt hiszem, de ez nem így van, és le is szoktatom magam erről.
Az a röpke tapasztalatom, hogy a srácok azt szeretik, ha meg van bennük bízva. Ha van mondjuk egy nehézség, de azt mondja az ember, hogy tudom, hogy meg tudod csinálni. Vagy én sokszor szoktam megszavazni dolgokat, vagy sokszor választhatnak 2 dolog közül. Na jó, sokszor nem, talán nem is elégszer, de szokott ilyen lenni.
fényezés, polírozás abbahagyva
Igazából a Murakami-könyvről akartam írni :-))))
Na még mielőtt nyugovóra térek, ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg a Nézőművészeti főiskola című darabot a Centrál színházban.
Nagyon vicces, főleg irodalmi kezdőknek, mint mondjuk egy rakás kilencedikes :-
))
És nagyon jól viselkedtek! Emlékszem egyszer a Radnótiban voltam valamin, amit egy középiskolás osztály is nézett, és azok minősíthetetlenek voltak. Lehet, hogy mert ennek a darabnak minden perce lekötött, egyfolytában nevettél, azért voltak jók. Mindenesetre jó távol ültek egymástól a rendbontók, és nem volt semmi fennakadás.
Talán azért is érzem magam kicsit parttalannak, mert nincsen milyen világhoz kötődni. MEg mert fáradt vagyok. Bár ma jelentősen jobb napom volt, mint tegnap.
Tegnap hogy vigasztalódjak vettem egy cipőt :-) Az volt ma rajtam a színházban, ez amolyan női-tanári hiúság. A bolhák és a kismajmok alkotta osztályt vittük az ofővel színházba, ahol én vagyok a helyettes. Nagyon aranyos az az osztály, szeretnek engem, és én is nagyon szeretem őket. Most is odajöttek beszélgetni, meg csak úgy odacsoportosultak, és ez nekem nagyon jól esett. Az emós srácunkon fehér ing volt, ez volt a legsokkolóbb napi esemény is egyben. Amúgy nagyon jó fej az ofő is, a magyartanár, szerintem nagyon jól igazgatja az osztályt, és ott is nagy a szeretet.
Mostanában kezdem megfigyelni,hogy mennyire fontos, az osztályfőnök személye. Sok ofő nekem úgy tűnik, mintha hagyná elfolyni az osztályát. NEm tudom ezt most jól körülírni, de azon kívül, hogy megbeszélik,hogy igazolatlanul hiányozni rossz dolog, nem sok minden történik. Bár én zöldfülű vagyok, de úgy látom, hogy azon múlik sok minden, hogy milyen elvárásokat támaszt az ofő az osztály elé. Egyrészt mert abból látszik, hogy mire tartja őket képesnek, másrészt pedig mert ahhoz akar majd felnőni az osztály. Példa az egyrészre: az iskola összes tanára egyként magánál tartja a színházjegyeket, hogy a srácok ne veszítsék el. Ezzel aztán nem sok felelősség kerül a gyerek kezébe, plusz megmarad olyan óvodásnak, ahogy idejött. Nekem az tökre tetszett, hogy a Hajni ma odaadta a jegyeket a srácoknak, és nekik kellett felelősséget vállalniuk saját magukért. És két gyerek nem is hozta el a jegyet. És azok jól meg is ijedtek. De 25 meg elhozta! Aztán valahogy el lett intézve, hogy bejöhessenek, de kellett érte futni pár kört.
Sokszor hajlamos az ember azt hinni, hogy ha mindent előkészít,akkor tanulják majd meg jól a srácok az anyagot. Ha minden agyon van gyakorolva, a szájukba van rágva. Mint a pelikánok. Én is sokszor ezt hiszem, de ez nem így van, és le is szoktatom magam erről.
Az a röpke tapasztalatom, hogy a srácok azt szeretik, ha meg van bennük bízva. Ha van mondjuk egy nehézség, de azt mondja az ember, hogy tudom, hogy meg tudod csinálni. Vagy én sokszor szoktam megszavazni dolgokat, vagy sokszor választhatnak 2 dolog közül. Na jó, sokszor nem, talán nem is elégszer, de szokott ilyen lenni.
fényezés, polírozás abbahagyva
Igazából a Murakami-könyvről akartam írni :-))))
Na még mielőtt nyugovóra térek, ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg a Nézőművészeti főiskola című darabot a Centrál színházban.
Nagyon vicces, főleg irodalmi kezdőknek, mint mondjuk egy rakás kilencedikes :-
))
És nagyon jól viselkedtek! Emlékszem egyszer a Radnótiban voltam valamin, amit egy középiskolás osztály is nézett, és azok minősíthetetlenek voltak. Lehet, hogy mert ennek a darabnak minden perce lekötött, egyfolytában nevettél, azért voltak jók. Mindenesetre jó távol ültek egymástól a rendbontók, és nem volt semmi fennakadás.
november 16, 2009
blah
azt hiszem beteg leszek. Mindenesetre ma mindenen felhúztam magam. És fáradt vagyok. És nincs kedvem. És a srácok is kiborítottak. Főleg a bolhák meg a lusták, akik nem a lajhárok, de már elfelejtettem, hogy neveztem őket. Lehetnének akár kiselefántok is. Lassan tanul, gyorsan felejt.
És ma még magántanítanom is kell meg dolgozatot javítani. Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!
Valami értelmeset akarok csinálni.
A nyuszifülek meg nem nyüzsgők voltak, hanem épp ellenkezőleg, motiválhatatlanok és nyeglék és borzalmasak.
A terroristák közül 11 db elégtelen dolgozat született. Azt hiszem jövőre lecsökken a csoportlétszám, ami nagyon rájuk fér.
CSAK NE LEGYEK BETEG
És ma még magántanítanom is kell meg dolgozatot javítani. Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!
Valami értelmeset akarok csinálni.
A nyuszifülek meg nem nyüzsgők voltak, hanem épp ellenkezőleg, motiválhatatlanok és nyeglék és borzalmasak.
A terroristák közül 11 db elégtelen dolgozat született. Azt hiszem jövőre lecsökken a csoportlétszám, ami nagyon rájuk fér.
CSAK NE LEGYEK BETEG
november 15, 2009
bolhából elefántot (avagy a pedagógiám lényege :-) )
szia flam. 2 dolog: egyrészt ott leszek jövő hétfőn, és kösz, hogy nem kedd meg csütörtök az előadásotok! Másrészt azt kommentálni, hogy blabla nézni ahogy tanár leszek azért nem valami helytálló és ilyen egomán emberek számára, mint én vagyok, nem valami jól eső dolog, mert:
én már tanár vagyok.
És ezzel kapcsolatban elhatároztam, hogy most hencegni fogok. Pl a tanáriban sokszor szokták megkérdezni, hogy ezt vagy azt hogy csinálom, és ez nekem nagyon jól esik. :-D De én is ilyen kérdezős vagyok, mert szeretek tanulni, meg érdekel, mit hogyan lehet még. Pl szoktam kollegák óráira beülni, és tök jó, mert nem bánják. Meg van egy osztályom, amelyikbe szerelmes vagyok (mind a 13 fiúba és 1 lányba) és ott az egyik srác, aki eddig mindig karó volt 3-as témazárót írt és 2-es szódogát, szal el vagyok ragadtatva. Nekik tök jó fej ofőjük van, az egyik jó barátom a tanáriban, és nagyon jól esett, amikor azt mondta, hogy ez az én sikerem. :-D Amúgy ezzel az osztállyal csináltuk a Rhythm tablót meg a házidogát a kedvenc együttesekről. Ezt csak átvezetőnek szántam ahhoz, amikor pénteken beszólt nekem egy másik tanár, melyet nem tudnék szó szerint idézni, de a lényege az volt, hogy azért szeretnek engem a diákok, mert elhülyülök velük.
Kicsit felhúztam magam a dolgon. Mert én kihajtom a belüket és cserébe jó fej vagyok, nem pedig csak a hülyülés. Legközelebb beszólok neki valamit, az tuti. Úgyse vesztem még össze senkivel a tanáriban.
És megszelídítettem a terrorista-osztályomat is :-)) addig adtam fel nekik a memoritereket, amíg nem lett mindenkinek házija meg nem lett fegyelem az órán. Ennyit a hülyülésről. Amúgy nem tudom, mit bizonygatom én ezt annyira, amikor mindannyian tudjuk, hogy überjó fej vagyok. :-D Ja és a terroristáknál 4 hibátlan dolgozat lett és összesen 6 db ötös. Holnap megszámolom a karókat is. Azt már látatlanban leszögezem,hogy kevesebb a karó, mint más tárgyból.
Ja erre megkaptam azt is amúgy, hogy túl könnyű dogákat íratok.
Na mi van még? Van a lajhár-osztály, azokat rühellem tanítani. Egyszerűen nem lehet felrázni őket, és nem érdekli őket SEMMI. És nem tanulnak, és nem érdekli őket SEMMI. Minden óra után (!!!!) amikor kijövök tőlük valaki elkap a tanáriban, és megkérdezni, hogy mi a baj, beteg vagyok, fáradt, fejfájás... Mondom nem, csak a lajhárok.
Most hirtelen megtetszett ez a találjunk kabalaállatot minden osztálynak dolog.
Vannak bolháim.
A már fent említett lajhárok.
A terroristák (tiszteletbeli állatfaj).
A nyuszifülek.
És a kismajmok. Lusta kismajmok.
Hát ez nekem nagyon tetszik!!!!!!!!!! :D Jó kedvem is lett, pedig olyan rossz volt.
Azért volt rossz kedvem, (egyik ok) mert mindig sebezhetőbb vagyok, ha befejezek egy könyvet. MEgvisel, hogy vége a regényvilágnak. és mert (másik ok) elkúrták a szombati bulit, ahova úgy szerettem volna menni, és sose megyek sehová és nincsenek is barátaim és sose megyek sehová kikapcsolódni.És mert (harmadik ok) én annyira szeretem a bolhákat, a terroristákat, a nyuszifüleket meg a kismajmokat, sőt még néhány lajhárt is, de az olyan rossz, hogy én abszolút nem számítok nekik semmit.
én már tanár vagyok.
És ezzel kapcsolatban elhatároztam, hogy most hencegni fogok. Pl a tanáriban sokszor szokták megkérdezni, hogy ezt vagy azt hogy csinálom, és ez nekem nagyon jól esik. :-D De én is ilyen kérdezős vagyok, mert szeretek tanulni, meg érdekel, mit hogyan lehet még. Pl szoktam kollegák óráira beülni, és tök jó, mert nem bánják. Meg van egy osztályom, amelyikbe szerelmes vagyok (mind a 13 fiúba és 1 lányba) és ott az egyik srác, aki eddig mindig karó volt 3-as témazárót írt és 2-es szódogát, szal el vagyok ragadtatva. Nekik tök jó fej ofőjük van, az egyik jó barátom a tanáriban, és nagyon jól esett, amikor azt mondta, hogy ez az én sikerem. :-D Amúgy ezzel az osztállyal csináltuk a Rhythm tablót meg a házidogát a kedvenc együttesekről. Ezt csak átvezetőnek szántam ahhoz, amikor pénteken beszólt nekem egy másik tanár, melyet nem tudnék szó szerint idézni, de a lényege az volt, hogy azért szeretnek engem a diákok, mert elhülyülök velük.
Kicsit felhúztam magam a dolgon. Mert én kihajtom a belüket és cserébe jó fej vagyok, nem pedig csak a hülyülés. Legközelebb beszólok neki valamit, az tuti. Úgyse vesztem még össze senkivel a tanáriban.
És megszelídítettem a terrorista-osztályomat is :-)) addig adtam fel nekik a memoritereket, amíg nem lett mindenkinek házija meg nem lett fegyelem az órán. Ennyit a hülyülésről. Amúgy nem tudom, mit bizonygatom én ezt annyira, amikor mindannyian tudjuk, hogy überjó fej vagyok. :-D Ja és a terroristáknál 4 hibátlan dolgozat lett és összesen 6 db ötös. Holnap megszámolom a karókat is. Azt már látatlanban leszögezem,hogy kevesebb a karó, mint más tárgyból.
Ja erre megkaptam azt is amúgy, hogy túl könnyű dogákat íratok.
Na mi van még? Van a lajhár-osztály, azokat rühellem tanítani. Egyszerűen nem lehet felrázni őket, és nem érdekli őket SEMMI. És nem tanulnak, és nem érdekli őket SEMMI. Minden óra után (!!!!) amikor kijövök tőlük valaki elkap a tanáriban, és megkérdezni, hogy mi a baj, beteg vagyok, fáradt, fejfájás... Mondom nem, csak a lajhárok.
Most hirtelen megtetszett ez a találjunk kabalaállatot minden osztálynak dolog.
Vannak bolháim.
A már fent említett lajhárok.
A terroristák (tiszteletbeli állatfaj).
A nyuszifülek.
És a kismajmok. Lusta kismajmok.
Hát ez nekem nagyon tetszik!!!!!!!!!! :D Jó kedvem is lett, pedig olyan rossz volt.
Azért volt rossz kedvem, (egyik ok) mert mindig sebezhetőbb vagyok, ha befejezek egy könyvet. MEgvisel, hogy vége a regényvilágnak. és mert (másik ok) elkúrták a szombati bulit, ahova úgy szerettem volna menni, és sose megyek sehová és nincsenek is barátaim és sose megyek sehová kikapcsolódni.És mert (harmadik ok) én annyira szeretem a bolhákat, a terroristákat, a nyuszifüleket meg a kismajmokat, sőt még néhány lajhárt is, de az olyan rossz, hogy én abszolút nem számítok nekik semmit.
Kafka on the Shore by Hakuri Murakami
Just finished reading it. Still speechless. The end is a bit swishyswashy, though I don't think this word actually exists. What I mean is he could have done a WAY BETTER JOB on the last 30 pages after having written about 600 hundred without a flaw. Like, who IS his mother? Why does Johnny Walker do what he does? Where is he coming from? Why does he want to get to where he wants to get to? This is not a loose end, this is just some crappy end. The whole novel is a MARVEL, a, actually two BRILLIANT stories. One about Kafka, a teenage runaway, the other about a "slow" sixty-seventy-something guy called Nakata. And there is a lorry driver who really gets in the depth of everything, but, comes out of it as a newborn person.
Will write more about it soon if I have time. It would be good, as I feel that at last and at least I have something to write about.
A recurrent obsession in the books of Haruki Murakami is the idea of the labyrinth. His characters are always searching for something and mostly that thing is the emergency exit from his stories. His minotaurs come in all shapes and sizes. In A Wild Sheep Chase, it was a demonic would-be ruminant with world domination on his mind. In The Wind-up Bird Chronicle, there were the possessed healer Nutmeg Asakasa and her mute son, Cinnamon. Here there are monsters in the guise of Johnnie Walker, a malevolent, bottled-up spirit complete with tall hat and tails, and Colonel Sanders, who takes shape as a riddling pimp in a white suit selling sex and possibility in a side alley (with not a chicken wing in sight).
In several places in Kafka on the Shore, characters discuss the origin of the word labyrinth, dwelling on the notion that it has its roots in the ancient habit of laying out the disembowelled guts of an enemy on the sand to divine the course of the future. There are along the way several acts of disembowelment - Johnnie Walker, for example, has a taste for eviscerating stray cats - and mostly they lead to the conclusion that all of our mazes lie within us. It is, for Murakami, our fate to find a safe (and amusing) passage out of the life that fate has made for us.
Theseus-in-chief on this occasion is Kafka Tamura, a 15-year-old in the Tokyo suburbs, who lives with his father, a brilliant and fearful sculptor. When he was four, Kafka Tamura's mother left home with his sister. He does not know why they went, or where, and the quest of the book, and one of its various whodunits, lies in his vague, compulsive attempts to find out. He leaves home, heads south and ends up working in a curious library in the provincial town of Takamatsu. He is haunted by the oedipal prophecy his psychotic dad gave to him when he was seven: that he would end up killing his father and sleeping with his mother and his sister.
Kafka Tamura wants to escape from this fate but, in his dreams, of course, is drawn towards it. The fun and drama of Murakami's storytelling is that you are never quite certain where those dreams end and where reality begins. His singular skill as a novelist lies in creating hallucinatory landscapes in which everything has an internal logic and much has the cool erotic intensity of fantasy. He is a devout disciple of Chekhov's idea that 'if a pistol appears in a story, eventually it has to be fired'. He has talked often in interviews of allowing his stories to lead him where they want to go, from one sentence to the next. It is a risky, jazz-like strategy and it leads to dead ends as well as open roads.
Not surprisingly, Murakami is drawn as well to the idea of seismic dislocation, the kind of life events that make anything possible. His two non-fiction books dwelt on the victims of the Kobe earthquake and the terrorist gas attack on the Tokyo underground. In each case, Murakami interviewed victims with the kind of attention he might have reserved for interrogating characters he had invented. What was it exactly about their lives that had changed? he asked the stunned survivors. What new sense of narrative did they feel?
The dramatic act of fate in Kafka on the Shore falls on schoolchildren out with their teacher collecting mushrooms at the end of the Second World War. A plane passes over, or at least something very high up, and all 16 children fall to the floor unconscious like actors in 'some weird avant- garde play'. When they come round hours later, none can remember what happened. All but one of the children are unaffected by the incident, but that one, Nakata, has had all his memory, and his ability to remember, erased. The novel finds him in later life, the fool from the hill, in the same Tokyo suburb as Kafka Tamura, with an ability to speak to cats, and a skill for making unusual things fall from the sky. The weather of Murakami's novel is thereafter interrupted by squalls of mackerel and showers of leeches.
Somehow, the lives and dreams of Kafka Tamura and Nakata the rainmaker are linked. The clues seem to lie with Oshima, a cross-dressing librarian, who befriends Kafka Tamura, and the unsettling Miss Saeki, once Japan's Kate Bush, who is locked in the past of a murdered lover and has written a book about survivors of lightning strikes. Kafka Tamura believes Saeki might be his mother. He is visited by her 15-year-old self as he sleeps in her dead lover's room and, unsure if he is awake, has amazing sex with a ghost who he knows is asleep.
All of Murakami's writing is suffused with a sense of loss, as if his face were pressed against the glass of next, more perfect worlds. While he was writing this book, he was completing a new Japanese translation of The Catcher in the Rye in the evenings, and you might find traces of Holden Caulfield in the character of Kafka Tamura, in his mistrust of adult lies about life, in his tender consciousness.
One way out of his particular oedipal maze is through an impenetrable forest - complete with missing Japanese Second World War soldiers - to places where young lovers stay young forever, with all the wonder and fright of that prospect. It would not be Murakami, however, if there were not plenty of alternative exit strategies, too.
http://www.guardian.co.uk/books/2005/jan/02/fiction.harukimurakami
november 07, 2009
semmi
most is a rádiót hallgatom. Azt hiszem, engem el kellene tiltani ettől a műszertől, mert mindig kifogom a provokatív műsorokat, és aztán elkezdek felháborodni. (Vagy csak ezeket a műsorokat tartom meghallgatásra érdemesnek?) (hm, hm)
Azt mondja a bácsi, hogy a földön 1,8 hektár nemtudommi jut egy főre - sajnos pont az elejére nem figyeltem - szal 1,8 egység termék vagy energia, mindegy is. Na és szegény sanyarú Magyarországunkon, ebben a nyomorék nyavajgós közegben 3,5 egység jut egy főre. Hm, hm. Még azt is elveszik az embertől, hogy rendesen nyavajoghasson, hm, hm.
Nem is beszélve arról, hogy 10 év múlva már nem is lesz bolygó... Nem is tudom, mit parázom itten, hogy lakáshitel, meg miből, meg gyerek. Fenét, hát megoldódik egy csapásra az összes gondom. Csak az a baj, hogy fájdalmas lesz. Belefulladni a szmogba, az egy lassú halál. Megfosztatom attól a lehetőségtől, hogy kiderüljön, mi lesz ezekből a totál lökött srácokból, akiket tanítok - nem feltétlenül angolra, hanem mondjuk embernek lenni.
Beszüntettük a 100-as égőt is, mert nem energiatakarékos, meg mert az USA másikat akart gyártani - na de hol fogjuk vajon az újakat tárolni, ne is kérdezzük.
Azt hiszem nem fogok többet a magyar gagyin dühöngeni, mert úgysem történik meg az a jövő, amin annyira parázom. Nyugdíj, ugyan már.
Félnek az okosok, hogy jaj mi lesz, ha a társadalom azon tagjainak aránya, akik nem akarnak gazdagok lenni, eléri a kritikus 4%-ot. Mert 4% már olyan arány, amely a bégető 80-at már meg tudja mozgatni, el tudja gondolkodtatni. Én meg azon gondolkodom, mennyire vak az emberiség, hogy megöljük saját magunkat és a bolygónkat csak azért, hogy most magasabb legyen a fogyasztás meg a profit. Megöljük magunkat, de most nem arról a több millió gyerekről beszélek, akik valahol jó messze Thaiföldön rabszolgamunkát végeznek, meg arról a (ha jól emlékszem) 3 millió menekültről, akik Malawiban vagy Szomáliában sátrakban élnek - nőnek fel, szocializálódnak. hűha, ennek utána kell néznem, nagyon gáz, hogy mindent elfelejtek. Hoztam Írországból egy oktatóanyagot, amely a menekült-kérdéssel foglalkozik, van óvodásoknak, alsósoknak, felsősöknek és gimiseknek, na abban van.
Frankón kiestem a csapongásból, meg lettem zavarva, fogalmam sincs, mit akartam írni, és mi lehetett az, amire esetleg ki akartam lyukadni.
Ez hihetetlen, hogy az elhülyülés olyan szintű jeleit produkálom, hogy már egy fél oldalas szöveget se tudok összefogni. Kurva jó.
Na most lettem csak igazán mérges.
Éljen a leépülő emberi agyműködés, hurrá hurrá.
(miközben november 4.-e négy éve már Oroszországban sem ünnep. Juhhé.)
Azt mondja a bácsi, hogy a földön 1,8 hektár nemtudommi jut egy főre - sajnos pont az elejére nem figyeltem - szal 1,8 egység termék vagy energia, mindegy is. Na és szegény sanyarú Magyarországunkon, ebben a nyomorék nyavajgós közegben 3,5 egység jut egy főre. Hm, hm. Még azt is elveszik az embertől, hogy rendesen nyavajoghasson, hm, hm.
Nem is beszélve arról, hogy 10 év múlva már nem is lesz bolygó... Nem is tudom, mit parázom itten, hogy lakáshitel, meg miből, meg gyerek. Fenét, hát megoldódik egy csapásra az összes gondom. Csak az a baj, hogy fájdalmas lesz. Belefulladni a szmogba, az egy lassú halál. Megfosztatom attól a lehetőségtől, hogy kiderüljön, mi lesz ezekből a totál lökött srácokból, akiket tanítok - nem feltétlenül angolra, hanem mondjuk embernek lenni.
Beszüntettük a 100-as égőt is, mert nem energiatakarékos, meg mert az USA másikat akart gyártani - na de hol fogjuk vajon az újakat tárolni, ne is kérdezzük.
Azt hiszem nem fogok többet a magyar gagyin dühöngeni, mert úgysem történik meg az a jövő, amin annyira parázom. Nyugdíj, ugyan már.
Félnek az okosok, hogy jaj mi lesz, ha a társadalom azon tagjainak aránya, akik nem akarnak gazdagok lenni, eléri a kritikus 4%-ot. Mert 4% már olyan arány, amely a bégető 80-at már meg tudja mozgatni, el tudja gondolkodtatni. Én meg azon gondolkodom, mennyire vak az emberiség, hogy megöljük saját magunkat és a bolygónkat csak azért, hogy most magasabb legyen a fogyasztás meg a profit. Megöljük magunkat, de most nem arról a több millió gyerekről beszélek, akik valahol jó messze Thaiföldön rabszolgamunkát végeznek, meg arról a (ha jól emlékszem) 3 millió menekültről, akik Malawiban vagy Szomáliában sátrakban élnek - nőnek fel, szocializálódnak. hűha, ennek utána kell néznem, nagyon gáz, hogy mindent elfelejtek. Hoztam Írországból egy oktatóanyagot, amely a menekült-kérdéssel foglalkozik, van óvodásoknak, alsósoknak, felsősöknek és gimiseknek, na abban van.
Frankón kiestem a csapongásból, meg lettem zavarva, fogalmam sincs, mit akartam írni, és mi lehetett az, amire esetleg ki akartam lyukadni.
Ez hihetetlen, hogy az elhülyülés olyan szintű jeleit produkálom, hogy már egy fél oldalas szöveget se tudok összefogni. Kurva jó.
Na most lettem csak igazán mérges.
Éljen a leépülő emberi agyműködés, hurrá hurrá.
(miközben november 4.-e négy éve már Oroszországban sem ünnep. Juhhé.)
Magyarország, ma
Most hallgatok egy műsort a rádióban az új influenza elleni oltás, az átpolitizált frankó magyar légkör, és a társadalomlélektani zaftosságok összefüggéseiről. Mivel most szól a műsor, azaz a gépeléssel párhuzamosan hallgatom, csak minden 3. mondatot tudom elcsípni, és kezdem elveszteni a fonalat. Pedig nagyon érdekes, ezért is kezdtem róla beszámolót írni. például Széchenyi a Hitel c. könyvében is beszél már az ún. hiteldeficitről, ami nem pénzbeli hitel, hanem a rendszer irányt táplált bizalmatlanság. Két dologban lehet bízni, mondja a bácsi, a rendszer iránti és a személy iránti. Jelenleg Magyarországon mindkettő sántít. Pl. ha az orvos új gyógyszert akar adni a betegnek, akkor a beteg egyből arra gondol, hogy a gyógyszergyár jól megfizeti az orvost a váltásért - és ki tudja, mi van?
Ja és még azt is hallottam, hogy az egyik újság készített egy összefoglalót arról, hogy az egyes pártok milyen arányban adatták be maguknak az új influenza elleni oltást. Az eredményt nem mondták, de belegondolni is rossz, hogy mennyire ezek mellett a hülye politikai érdekek mellett szerveződnek az élet olyan területei is, amelyeknek semmi köze a politikához.
Ti nem látjátok, de sűrűn bólogatok. Nagyon hasonlóan szemléli a bácsi a mai magyar valóságot, mint én. Kossuth rádió, szombaton, 16 órakor az Időt kérek c. műsor.
Arról is beszélt, hogy itt senki semmiért nem vállal felelősséget, hogy nincs következménye annak, amit mondanak, és annak, ami ezek folytán történik. Hát ja.
Nem tudom, hallottátok-e a mai Rádiókabaréból azt a részt (ezzel reklámozták a műsort egész múlt héten), hogy a BKV eljárást indított sikkasztás vagy valami hasonló vádjával ismeretlen tettes ellen. Miért épp ismeretlen tettes ellen? Talán nem tudják nyomon követni, hogy azon a héten ki volt a BKV vezérigazgatója?
Ja meg a másik: van egy jó hírem és egy rossz. Melyiket akarja először hallani? A jót. Nos, a jó hír az, hogy kap 6 millió forint végkielégítést. A rossz hír, hogy csak melegétel-utalványban tudjuk odaadni.
Na, azt is mondja még a bácsi, hogy Magyarországnak nagy szüksége lenne egy vezető elitre, amely nem politikai elit, hanem egy gondolkodó elit, amelynek a gondolatait, döntéseit az ország elfogadja, amelyre az ország felnéz.
Azóta már egy másik bácsi beszél egy másik témáról, de ő is ehhez hasonlókat mond.
Néha szoktam arra gondolni, hogy milyen jó lenne visszamenni Írországba, mert ott annyival egyszerűbb és könnyebb az élet. Nem láttam ott embert azon szorongani, hogy a villanyszámlát miből fogjuk kifizetni... Egyelőre még maradok - most valahogy úgy hiszem, hogy a srácoknak a suliban szükségük van rám - hát persze lehet, hogy nekem van szükségem rájuk... Egy csomó tök jó dolgot kapok tőlük, és (utálom az álszerénységet) egy csomó tök jó dolgot kapnak tőlem. Na erről még lehet, írok majd.
Ja és még azt is hallottam, hogy az egyik újság készített egy összefoglalót arról, hogy az egyes pártok milyen arányban adatták be maguknak az új influenza elleni oltást. Az eredményt nem mondták, de belegondolni is rossz, hogy mennyire ezek mellett a hülye politikai érdekek mellett szerveződnek az élet olyan területei is, amelyeknek semmi köze a politikához.
Ti nem látjátok, de sűrűn bólogatok. Nagyon hasonlóan szemléli a bácsi a mai magyar valóságot, mint én. Kossuth rádió, szombaton, 16 órakor az Időt kérek c. műsor.
Arról is beszélt, hogy itt senki semmiért nem vállal felelősséget, hogy nincs következménye annak, amit mondanak, és annak, ami ezek folytán történik. Hát ja.
Nem tudom, hallottátok-e a mai Rádiókabaréból azt a részt (ezzel reklámozták a műsort egész múlt héten), hogy a BKV eljárást indított sikkasztás vagy valami hasonló vádjával ismeretlen tettes ellen. Miért épp ismeretlen tettes ellen? Talán nem tudják nyomon követni, hogy azon a héten ki volt a BKV vezérigazgatója?
Ja meg a másik: van egy jó hírem és egy rossz. Melyiket akarja először hallani? A jót. Nos, a jó hír az, hogy kap 6 millió forint végkielégítést. A rossz hír, hogy csak melegétel-utalványban tudjuk odaadni.
Na, azt is mondja még a bácsi, hogy Magyarországnak nagy szüksége lenne egy vezető elitre, amely nem politikai elit, hanem egy gondolkodó elit, amelynek a gondolatait, döntéseit az ország elfogadja, amelyre az ország felnéz.
Azóta már egy másik bácsi beszél egy másik témáról, de ő is ehhez hasonlókat mond.
Néha szoktam arra gondolni, hogy milyen jó lenne visszamenni Írországba, mert ott annyival egyszerűbb és könnyebb az élet. Nem láttam ott embert azon szorongani, hogy a villanyszámlát miből fogjuk kifizetni... Egyelőre még maradok - most valahogy úgy hiszem, hogy a srácoknak a suliban szükségük van rám - hát persze lehet, hogy nekem van szükségem rájuk... Egy csomó tök jó dolgot kapok tőlük, és (utálom az álszerénységet) egy csomó tök jó dolgot kapnak tőlem. Na erről még lehet, írok majd.
november 04, 2009
suli, szokásos, unalmas
holnap van a zenei portfóliók leadási határideje. Fúúúúú már izgatott vagyok, hogy mik fognak születni! Ezt az egyik 11.-es osztályommal csináljuk, kaptak rengeteg szempontot a szünetre, amik alapján a kedvenc együttesüket be kell mutatniuk. Már kettő átjött ímélen, egyet mondjuk nem lehet megnyitni... word2009 vagy hogyishívják okozta kalibrálási gondok.
nem is írtam azt hiszem, hogy kedden az igazgató meg a helyettes nézték a másik 11.-eseimet, illetve engem, és meg voltak velünk elégedve. Ez nagyon jó. Ez az az osztály ahol hatalmas állóháború volt, két sánc, szögesdrót, mélyre húzódás, majd időnként széles karlendítésekkel kézigránátokat dobáltunk át egymásra. Huh, úgy örülök, hogy vége.
Ma, ahogy Csillaggal beszélgettem egy légkonditól huzatos McDonaldsban, hogy az összes köcsög osztályom elfogadhatóvá transzformálta át magát. Juppijé győzelem! Ezt a beszólások, tüntetések, és durcák számának radikális csökkenésében lehet mérni, bár a motivációszint emelkedése jelenleg még rendkívül érzékeny műszereink ellenére sem mutatható ki. Na jó, van ahol azért egy kicsit.
Ja a kedvenc együttesekből tabló is lesz, már alkotjuk a bemutató és beharangozó szövegeket, meg van aki az illusztrációkat is. Csak kapkodom a fejem.
És még olyanok is vannak, akik az ilyen kurva jó házit se írják meg. Ássák is el magukat, mondom is nekik holnap.
Nem fogom őket felrakni a tablóra.
Ja még azt akartam írni, hogy azok a kilencedikesek, akik életem eddigi legszarabb napján még a szünet előtt tovább tetőzték a szépet és a jót a világban, és úgy kikészítettek a megjegyzéseikkel és a gúnyos hangjukkal, hogy muszáj voltam kimenni az óráról, mert nem bírtam, majd egy köteg dolgozatpapírral a kezemben tértem vissza, és én nyertem (of course), nos a madárkák ma osztály vigyázzal vártak és még a dátumot is felírták a táblára - angolul! Ejha, csak el ne szaladjon velem a ló.
Amúgy az incidens után meg (dupla óránk volt) a szünetben felírták a táblára, hogy bocsánat, meg mindenféle szépek (olyasmik, amikről általában a férfiak azt hiszik, hogy a nők könnyekig fognak hatódni, mert olyan szívhezszólóak), és mindenki aláírta. Ami így visszagondolva egy nem kevéssé szép és érett gesztus, na de basszák meg az emberek nem így működnek, én legalábbis semmiképp, és mondtam nekik, hogy értékelem, de nem hiszem el, bizonyítsák be.
Talán azóta tényleg megváltoztak, bár a fene se tudja.
rájöttem, lehet, hogy ez a blog értelmes gondolatok helyett arról fog szólni, hogy a tanításról panaszkodom meg hencegek, aztán meg visszaolvasom. Ez akár a monodráma definíciója is lehetne.
nem is írtam azt hiszem, hogy kedden az igazgató meg a helyettes nézték a másik 11.-eseimet, illetve engem, és meg voltak velünk elégedve. Ez nagyon jó. Ez az az osztály ahol hatalmas állóháború volt, két sánc, szögesdrót, mélyre húzódás, majd időnként széles karlendítésekkel kézigránátokat dobáltunk át egymásra. Huh, úgy örülök, hogy vége.
Ma, ahogy Csillaggal beszélgettem egy légkonditól huzatos McDonaldsban, hogy az összes köcsög osztályom elfogadhatóvá transzformálta át magát. Juppijé győzelem! Ezt a beszólások, tüntetések, és durcák számának radikális csökkenésében lehet mérni, bár a motivációszint emelkedése jelenleg még rendkívül érzékeny műszereink ellenére sem mutatható ki. Na jó, van ahol azért egy kicsit.
Ja a kedvenc együttesekből tabló is lesz, már alkotjuk a bemutató és beharangozó szövegeket, meg van aki az illusztrációkat is. Csak kapkodom a fejem.
És még olyanok is vannak, akik az ilyen kurva jó házit se írják meg. Ássák is el magukat, mondom is nekik holnap.
Nem fogom őket felrakni a tablóra.
Ja még azt akartam írni, hogy azok a kilencedikesek, akik életem eddigi legszarabb napján még a szünet előtt tovább tetőzték a szépet és a jót a világban, és úgy kikészítettek a megjegyzéseikkel és a gúnyos hangjukkal, hogy muszáj voltam kimenni az óráról, mert nem bírtam, majd egy köteg dolgozatpapírral a kezemben tértem vissza, és én nyertem (of course), nos a madárkák ma osztály vigyázzal vártak és még a dátumot is felírták a táblára - angolul! Ejha, csak el ne szaladjon velem a ló.
Amúgy az incidens után meg (dupla óránk volt) a szünetben felírták a táblára, hogy bocsánat, meg mindenféle szépek (olyasmik, amikről általában a férfiak azt hiszik, hogy a nők könnyekig fognak hatódni, mert olyan szívhezszólóak), és mindenki aláírta. Ami így visszagondolva egy nem kevéssé szép és érett gesztus, na de basszák meg az emberek nem így működnek, én legalábbis semmiképp, és mondtam nekik, hogy értékelem, de nem hiszem el, bizonyítsák be.
Talán azóta tényleg megváltoztak, bár a fene se tudja.
rájöttem, lehet, hogy ez a blog értelmes gondolatok helyett arról fog szólni, hogy a tanításról panaszkodom meg hencegek, aztán meg visszaolvasom. Ez akár a monodráma definíciója is lehetne.
november 01, 2009
Norfolk
my favourite bit from Never Let Me Go
All along the fence, especially along the lower line of the wire, all sorts of rubbish had caught and tangled. It was like the derbis you get on a sea-shore: the wind must have carried some of it for miles and miles before finally coming up against these trees and these two lines of wire. Up in the branches of the trees, too, I could see, flapping about, torn plastic sheeting and bits of old carrier bags. That was the only time, as I stood there, looking at that strange rubbish, feeling the wind coming across those empty fields, that I started to imagine just a little fantasy thing, because this was Norfolk after all, and it was only a couple of weeks since I’d lost him. I was thinking about the rubbish, the flapping plastic in the branches, the shore-line of odd stuff caught along the fencing, and I half-closed my eyes and imagined this was the spot where everything I’d ever lost since my childhood had washed up.
Revolting (Rhymes) Teacher
this is what I'm gonna teach my students this week... :-D
Roald Dahl
Little Red Riding Hood and the Woolf
As soon as Wolf began to feel
That he would like a decent meal,
He went and knocked on Grandma's door.
When Grandma opened it, she saw
The sharp white teeth, the horrid grin,
And Wolfie said, "May I come in?"
Poor Grandmamma was terrified,
"He's going to eat me up!" she cried.
And she was absolutely right.
He ate her up in one big bite.
But Grandmamma was small and tough,
And Wolfie wailed, "That's not enough!
I haven't yet begun to feel
That I have had a decent meal!"
He ran around the kitchen yelping,
"I've got to have a second helping!"
Then added with a frightful leer,
"I'm therefore going to wait right here
Till Little Miss Red Riding Hood
Comes home from walking in the wood."
He quickly put on Grandma's clothes,
(Of course he hadn't eaten those).
He dressed himself in coat and hat.
He put on shoes, and after that,
He even brushed and curled his hair,
Then sat himself in Grandma's chair.
In came the little girl in red.
She stopped. She stared. And then she said,
"What great big ears you have, Grandma."
"All the better to hear you with,"
the Wolf replied.
"What great big eyes you have, Grandma."
said Little Red Riding Hood.
"All the better to see you with,"
the Wolf replied.
He sat there watching her and smiled.
He thought, I'm going to eat this child.
Compared with her old Grandmamma,
She's going to taste like caviar.
Then Little Red Riding Hood said, "
But Grandma, what a lovely great big
furry coat you have on."
"That's wrong!" cried Wolf.
"Have you forgot
To tell me what BIG TEETH I've got?
Ah well, no matter what you say,
I'm going to eat you anyway."
The small girl smiles. One eyelid flickers.
She whips a pistol from her knickers.
She aims it at the creature's head,
And bang bang bang, she shoots him dead.
A few weeks later, in the wood,
I came across Miss Riding Hood.
But what a change! No cloak of red,
No silly hood upon her head.
She said, "Hello, and do please note
My lovely furry wolfskin coat."
http://www.youtube.com/watch?v=wNnOsLzfCLY
Roald Dahl
Little Red Riding Hood and the Woolf
As soon as Wolf began to feel
That he would like a decent meal,
He went and knocked on Grandma's door.
When Grandma opened it, she saw
The sharp white teeth, the horrid grin,
And Wolfie said, "May I come in?"
Poor Grandmamma was terrified,
"He's going to eat me up!" she cried.
And she was absolutely right.
He ate her up in one big bite.
But Grandmamma was small and tough,
And Wolfie wailed, "That's not enough!
I haven't yet begun to feel
That I have had a decent meal!"
He ran around the kitchen yelping,
"I've got to have a second helping!"
Then added with a frightful leer,
"I'm therefore going to wait right here
Till Little Miss Red Riding Hood
Comes home from walking in the wood."
He quickly put on Grandma's clothes,
(Of course he hadn't eaten those).
He dressed himself in coat and hat.
He put on shoes, and after that,
He even brushed and curled his hair,
Then sat himself in Grandma's chair.
In came the little girl in red.
She stopped. She stared. And then she said,
"What great big ears you have, Grandma."
"All the better to hear you with,"
the Wolf replied.
"What great big eyes you have, Grandma."
said Little Red Riding Hood.
"All the better to see you with,"
the Wolf replied.
He sat there watching her and smiled.
He thought, I'm going to eat this child.
Compared with her old Grandmamma,
She's going to taste like caviar.
Then Little Red Riding Hood said, "
But Grandma, what a lovely great big
furry coat you have on."
"That's wrong!" cried Wolf.
"Have you forgot
To tell me what BIG TEETH I've got?
Ah well, no matter what you say,
I'm going to eat you anyway."
The small girl smiles. One eyelid flickers.
She whips a pistol from her knickers.
She aims it at the creature's head,
And bang bang bang, she shoots him dead.
A few weeks later, in the wood,
I came across Miss Riding Hood.
But what a change! No cloak of red,
No silly hood upon her head.
She said, "Hello, and do please note
My lovely furry wolfskin coat."
http://www.youtube.com/watch?v=wNnOsLzfCLY
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)