Képregény kontra művészet (Bart Beaty: Comics versus Art)

Bart Beaty: Comics versus Art c. könyve remek. Magyarul kábé Képregény kontra művészet lenne a címe, és egyből ki is találhatjuk, hogy a kötet eme két terület viszonyát és kölcsönhatásait vizsgálja. Akkora hisztériát váltott ki mindenféle amerikai képregényblogokon, hogy még ha minőségtelen lenne is a könyv (nem az), akkor is jó lenne.

Kiindulópontja ugyanis, hogy a képregényt nem a képregényvilágon belül vizsgálja, tehát nem a rajongók, fanatikusok és bennfentesek szempontjaiból, és nem is az irodalom felől (lásd képregényesített Toldi, vagy hogy Spiegelmantól a Maus kötelező olvasmány egyes helyeken, persze nem itthon). Hanem úgy tekint a képregényre, mint egy kulturális termékre, amely más kulturális termékek között keresi az életterét, és amely többnyire a rövidebbet húzza.

(Az egész kiindulópontja Charles Bourdieu elmélete a kulturális termelésről, de ezt inkább irodalomelméleti bennfenteseknek mondom.)

A könyv fejezetei a 20. század kulturális tereit veszik számba (viszont a net meg a blogszféra sajnos kimarad. Ennek oka az lehet, hogy bár 2012-ben jelent meg, korábban íródott, és akkor még nem volt ennyire befolyásos a net.) Meg az alábbi témákat:
- vajon irodalom-e a képregény - ki és hogyan dönti el. Spiegelmantól a Pulitzer-díjas Maus pl. mind az irodalom (fiction), mind a nem-irodalom (non-fiction) sikerlistáját is vezette.

- képregényre alapuló képzőművészet - Roy Lichtenstein és mások.

("Lehet, hogy rosszul lett, és nem tudott eljönni a műhelyből.")
 Roy Lichtenstein "Maybe' 1963

- fan culture, rajongás, fanklubbok, gyűjtés - hogy mikre nem képesek emberek...

- a zseni kultusza (vajon a képregény írója vagy rajzolója a zseni?) - és miért kell valakit zseninek kikiáltani ahhoz, hogy a képregényberkeken kívül a nagyvilág is megismerje és komolyan vegye a munkáját? Jack Kirby, Stan Lee és a Marvel.

- actionman figurák és egyéb képregényre alapuló kacatok, amelyeket drágán meg lehet venni
- a populáris kultúra és a giccs - na ez egy jó fejezet.

Gary Panter lemezborítója Frank Zappának.

- képregénygyűjtés, aukciósházak - hogy lehet az, hogy egy bizonyos John Snyder 1979-ben 13.000 dollárért vette meg a Marvel Comics első részének egy igen jó állapotban lévő példányát, majd 2001-ben 350.000 dollárért adta tovább?

Remélem, hogy így néz ki, a keresés eredménye nem volt egyértelmű.

- Robert Crumb kiállítások elemzése, szerkezete, és a háttérben megbúvó előítéletek. Például hogyan kell úgy képregénykiállítást szervezni egy rangos múzeumban úgy, hogy egyetlen képregény se legyen kiállítva. És egyáltalán, ki lehet-e állítani ezeket a kicsi kis vackokat, tele apró betűvel, egy hatalmas fehér múzeumi falon?

- és egy külön fejezet Chris Ware-nek, akit (szerinte) mind a művészvilág, mint a képregényvilág egyaránt zseninek ismer el.

Chris Ware - állítólag az Acme Novelty Library egy lapja, de a Building Storiesban is ugyanez a nő a főszereplő. Még kinyomozom.

Mindeme vizsgálódás közben Beaty három fő kérdésre keresi a választ:
(1) Miért zárták ki a képregényt a huszadik század nagyobb részében a művészet területéről és miért nem illeszkedett be a művészettörténet partot mosó sodrásába?
(2) És akkor hogy lehet az, hogy hirtelen, az utóbbi mondjuk 20 évben, berobbant a képregény a köztudatba? (Lásd Hollywood, képregény-kiállítások külföldön, és immár pár (nem sok) képregény magyarra is le van fordítva.)
(3) Mit árul el ez az átalakulás az egyes pontból a kettes pontba a képregényekről, na meg persze mit a művészetről alkotott elképzeléseinkről?

Szóval, amint látszik, ez egy eléggé bölcsész könyv, de nagyon jó, szórakoztató, és elhatároztam, hogy törekszem arra, hogy megpróbáljak minden fejezetről írni pár sort.