Ez az egyik kedvenc képem. Hülyeség mondjuk ezt kijelenteni, mert kábé az összesre elmondhatnám. De mégis. Van ez a Marilyn Monroe-ajkú steril arc Auldrey Hepburn-napszemüvegben, szamárfüllel ÉS ördögi szarvakkal, hatalmas reneszánsz gallérral és falevelekkel, mint egy Green Peace-aktivista. Az egész engem a Bolondra emlékeztet A viharból.
Ez egy meseillusztráció. Olyan random módon folynak egymásba a színek, mint az oviban azokon a lekapargatós képeken. Hiába az optimista kék háttér, miért hullanak le a furulyás nyomában a madarak a földre?
Nyilvánvaló, hogy aki Bob Dylant rajzol, azt én szeretni fogom. Kiválóan elkapta az ifjú Dylan vonzerejének lényegét: amennyire rakoncátlan a haj, annyira szabad az ember. Nagyon.
Még egy meseillusztráció, a bölcs király, akinek csak az egyik orcája fürdik a fényben, a másik gondterhelt.
A kísértés című kép. Ez látható a Novum szeptemberi címlapján, emiatt vettem le az újságot a polcról. A kép tehát működik.
Teniszező dervis. Hatszor.
Ez a dervises-medúzás kép ugyanolyan színeket használ, mint az monroes-bohócos, amivel indítottam, mégis mennyire más az egész. Vajon az a kék víz vagy ég? A medúza hívná a vizet, de annyira ejtőernyőnek néznek ki, hogy nem merném 100%-ra kijelenteni a vizet. Mondjuk a derviseknek nem is kellene ejtőernyő, ha repülőkből támadna kedvük kiugrálni, hiszen a bő szoknyájuk helyettesítené ezt a funkciót.
Itt jön két rózsaszín díva.
A végére hagytam a szögesdrót előtt pózoló punkot.
