üzi

Béla, ne fogd vissza magad azzal a tévés elmésséggel, mostantól bárki kommentálhat. ne tartsd magadban, bármennyire nem a témához kapcsolódó és hangnemében megkérdőjelezhető, amit az előbb nem sikerült beírnod.

Never let me go, with a critical eye

here is a selection of reviews by Britain's most critical minds.

I am just really shoked by Never let me go, and though I haven't finished it yet (actually I cannot decide whether I want to be over it, and want to find out what's gonna happen to Kathy ASAP, or I don't want to know the proceedings, and I want to be outraged and shocked and deeply concerned about Kathy and Tommy and Ruth.)

(those of you who don't speak Hungarian need to put up with this, as my precious thoughts on the topic were written a few hours ago in this unfathomable finnougrish language.)

So here is what those clever white-haired guys wrote, some excerpts only, as I am not a sportspoil.

"So what is Never Let Me Go really about? It's about the steady erosion of hope. It's about repressing what you know, which is that in this life people fail one another, grow old and fall to pieces. It's about knowing that while you must keep calm, keeping calm won't change a thing. Beneath Kathy's flattened and lukewarm emotional landscape lies the pure volcanic turmoil, the unexpressed yet perfectly articulated, perfectly molten rage of the orphan.

By the final, grotesque revelation of what really lies ahead for Kathy and Tommy and Ruth, readers may find themselves full of an energy they don't understand and aren't quite sure how to deploy. Never Let Me Go makes you want to have sex, take drugs, run a marathon, dance - anything to convince yourself that you're more alive, more determined, more conscious, more dangerous than any of these characters."

M John Harrison
http://www.guardian.co.uk/books/2005/feb/26/bookerprize2005.bookerprize

there's a film, now in post production, based on the novel, directed by Mark Romanek, with Keira Knightley playing Ruth. Thought she would be Kathy - she always plays these nice and decent and sophisticated girls the viewer easily identifies with. Carey Mulligan plays Kathy. She was Kitty in Pride and Prejudice (dir. Joe Wright), yet another Keira Knightley film that I really like. And she is younger than me! fk! What a wasted damn life I am having!

tiszta / clear

Nem lehet elengedni

Kazuo Ishiguro Never Let Me Go című könyvét olvasom.(Magyar címe kb Soha ne engedj el) Benne vagyok a folyamatban.
Magyarul sajnos még nincs meg, de nagyon remélem, hogy az Európa vagy más kiadó pótolja ezt a fájó hiányosságot.
A címlapja rikítósárga, amin egy elmosódott rikítótürkiz lány táncol. Nem a kötet erőssége, sőt, ez a nagyon okos és érzékeny íróbácsi, aki a Booker-prize-t is megkapta már, (meg sokegyebet ugye, mert ezek a díjak csapatostul járnak), mindenképp megérdemelne egy rendes borítót. Valami olyat, amitől nem azt gondolja egyből az ember, hogy az évszázad ponyváját fogja olvasni, hanem hogy az évszázad legfelkavaróbb morális utazása kezdődik. Ezt már csak azért is fontos lenne a címlapon jelezni valahogy, hogy ne okozzunk gyógyíthatatlan lelki sebeket a Norah Roberts és mittudoménmilyen Parsons rajongóknak. Tony Parsons, ez az, Tony. Nehogy sokkot kapjanak attól, hogy itt most gondolkodni kell.
"The year's most remarkable novel" (Az év legjelesebb könyve) Sunday Times - áll még a címlapon, na de ezt ugye minden könyvről elmondja valaki valahol, csak nyitott szemmel kell járni.

My name is Kathy H. I'm thirty-one years old, and I've been a carer now for eleven years. That sounds long enough, I know, but actually they want me to go on for another eight months, until the end of this year.

Kathy H.-nak hívnak. Harmincegy éves vagyok, tizenegy éve gondozó. Tudom, ez elég soknak hangzik. Ráadásul azt akarják, hogy még nyolc hónapig folytassam, év végéig.

Így kezdődik. Én ettől egyből frászt kaptam, hogy mi az hogy 11 év hosszú idő - mihez képest? és miért kell ezt kiemelni? Meg hogy ők akarják, hogy maradjon - melyik munkáltató szól bele ilyen szinten a dolgokba... mintha valami rabszolga lenne. És pontosan ez a regény nagy erőssége: az elbeszélő saját világa összefüggéseit a lehető legtermészetesebben használja, és nagyon következetesen végigviszi. Kathy H. emlékeit öleli fel a könyv, arról a furcsa intézményről, ahol felnőtt, és arról a folyamatról, ahogy felnőtt.
A gyerekkor, ah már megint. Csakhogy nagyon furcsa ez a világ, és pont azért, mert olyan természetes Kathy számára, és olyan abszurd az olvasó számára, egyre erősödik az összefüggések iránti igény, a lássunk már tisztán kínzó követelése. Csakhogy Kathy világában magától értetődő az, hogy pl. mit is jelent pontosan, hogy carer (fordításomban gondozó) meg donor, meg milyen szabályok vannak, éppen ezért nem is írja le őket, csak használja, az olvasónak pedig a darabkákból ki kell rakni a mozaikot, majd az újabb darabkákból újra és újra... "Nem tudom, hogy volt ez onnan, ahonnan te jösz, de nálunk..." - ettől a mondattól borsódzik a hátam. Nem elég, hogy Kathy folyton megszólít, még úgy is kezel, mintha én is abban az idegtépő világban élnék. Talán itt kap a kedves Tony Parsons-rajongó sokkot. Megj.: az idegtépő nem a legjobb szó, arra keresek vmi magyarságot, hogy "creepy".

Valami nagy-nagy szenyaságot sejtek, és miután tegnap hajnali 2-ig ezt olvastam, kezd összeállni a kép. Most már a könyv első sorát is értem, bár ehhez el kellett jutni a századik oldalig (hozzávetőleges számadat, senki se kérje rajtam számon.)

Kathy H. az európai hagyományokat követő gondolkodó hős, más mint a srácok, akikkel felnőtt. Pont alkalmas arra, hogy az Ottlik-hősökhöz hasonlóan tudatára ébredjen dolgoknak, sőt Sherlock módjára ki is fogja nyomozni, hogy mi a helyzet. Narratívája csapong, emlékeit nem időrendben, hanem értelmezve meséli el. Az emlékezés folyamatát Ishiguro ZSENIÁLISAN hitelesen ábrázolja. Időnként rengeteg dolog jut Kathy H. agyába, szelektálni kényszerül, vagy előrevetít dolgokat, amiket lehet izgatottan várni, de elsősorban amiket az olvasó már most igyekszik beleilleszteni a saját értelmezési folyamatába. Milyen is az a regényvilág, ahol már megtörtént A és B, és ahol most C eseményről olvasok, de D is meg fog történni valahogy.
Ez az emlékszemcse-rakosgatás és világmegfejtés teszi letehetetlenné a könyvet, akiket ez a nyomozás érdekel, annak a könyvről szóló kritikát elolvasni tilos, mert ott mindjárt az elején megmondják a frankót, és lőttek akkor ennek a nyomozásnak.

felébred

hasogató fejfájással ébredt, mint az elmúlt időben mindig. Ránézett az órájára, de a félhomályban nem látszottak a mutatók. A hálótársa után kezdett tapogatózni. Üres. Üres ágy, még másik párna sincs. Átgördült az ágy túloldalára, beszívta az érintetlen ágynemű illatát. A függöny résén át vakító fénysugár vetült a lepedőnek erre a részére. Biztos késő van.

nyugtával

az idő úgy múlik, hogy nem telik. A facebook státuszjelentések száma lassan gyarapszik, talán ha nem percenként nézném.
Mindent tudok az ismerőseimről. A nap fénypontja a távoliak utáni internetes kémkedés. Ő is, ő is, ő sem.
A nap végén visszadugja fejét páncéljába ez a nethüllő, ez az értelmetlen nap is.

on this batman fascination

splitting headache.
no idea why i am pushing this batman thing all the time.
"batman" stands for: creativity, darkness, power, fast cars, secret, skyscrapers, music, an alterego and a hidden self, beams of light against a very back background, big spaces, small spaces, sin, insanity, references everywhere, interculturality, that you can count only on yourself.





Dave McKean: Probably best known for his groundbreaking illustrations of 76 covers for Neil Gaiman’s “Sandman” series of graphic novels, the English, bearded McKean has also applied his explosive talent to book design and illustration, esoteric comic book illustration, CD cover design, advertising photography, writing — even composing jazz.

“The problem with the ‘Supermans’ and ‘Batmans,’” McKean elaborates, “is that they really work best when they’re very, very simple and when they’re done by people who loved them as kids and want to recreate that naiveté. But I don’t have those feelings for them at all.

“I had a go at doing something different with ‘Batman,’ but as soon as you start trying to give these characters any kind of complexity or come at them from any other angle, their foundations are so weak that they all kind of collapse. It’s a really horrible calamity of form and content.”

http://www.mckean-art.co.uk/

intro. might as well say welcome. not a warm one though.

too tired for any brain functions to work.
too ill for any cells to be less selfish
that is life in Gotham city
at this time of year.


and some further wisdom from the sacred manuscript of Buddha to come soon